Oldalak

2010. július 6., kedd

A tojás frissesége...

MENNYIRE FRISS A TOJÁS?
Lajos Mari ezt úgy állapítja meg, hogy 4,5 dl vízben felold 6 dkg sót, s a tojást ennek az oldatnak az aljára fekteti. Ha vízszintesen ott marad, akkor friss, ha kicsit ágaskodik, akkor 4-7 napos lehet, ha lebeg, akkor megvan már tíz is, ha pedig feljön, úgy öregebb két hetesnél.
Ezzel szemben Retkes György, aki maga is tojástermelő, úgy mondja, hogy ennyi vízzel és 6 dkg sóval még a frissen tojt tojás is a felszínre úszik. Ő a frissesség megállapításához három különböző sűrűségű (egyaránt szobahőmérsékletű) oldatot használ: 4,5-4,5 dl vízhez 48, 38, illetve 25 gr sót ad. Az a tojás, amelyik az elsőben a felszínre jön, legalább 7 napos, amelyik a másodikban is, az legalább 14, míg amelyik a harmadikban is, az már legalább 3 hetes.
Habveréshez, lágytojáshoz frissebb tojás kell, míg keményre főzve, vagy sütve a régebbi is megteszi. Bár Retkes György arra is figyelmeztet, hogy már a 7-8 napos tojás sárgájának a felülete is megzöldül kissé, amikor megfőzzük.

Nincsenek megjegyzések: