Oldalak

2010. szeptember 1., szerda

Bioenergy...

A távhő piacán a Bioenergy

Évi egymillió köbméter földgáz váltható ki azzal a Miskolcon létesítendő, három megawattos és évi négyezer tonna biomassza-igényű kazánnal, amelynek hője a Miskolci Hőszolgáltató Kft. (Mihő) Kenderföldi és Dorottya utcai hőközpontján keresztül jut majd el a felhasználókhoz. A 780 millió forintos beruházást a Bioenergy-Miskolc Szolgáltató Kft. végzi. A költségek három területen merülnek fel: a fűtőmű felépítésénél, egy 120 méteres hővezeték lefektetésénél és egy mobil faaprító berendezés beszerzésénél.
„A kiadásoknál 320 millió forint származik a megújulóalapú hőtermelést ösztönző, uniós hátterű állami támogatásból. 140 millió forint lesz az önerő és 320 millió a bankhitel” – tájékoztatta lapunkat a Bioenergy ügyvezető igazgatója. Méhn Imre nem tudta alátámasztani azt a szakmai körökben fel-felbukkanó vélekedést, hogy a bankok megújulóberuházásokra könnyebben adnak hitelt. Azt mondja, a tervezett hőtermelési projektet egyrészt nagyon alaposan megvizsgálták a potenciális hitelezők, másrészt az is sokat nyomott a latban az átlagos piaci feltételek mellett nyújtott kölcsön odaítélésekor, hogy a Bioenergy hosszú távú hőeladási megállapodást is fel tudott mutatni.
Ám még a korszerű kazántechnológia és a viszonylag olcsó fahulladék alapanyag sem elég ahhoz, hogy a biomassza-alapú hőtermelés állami támogatás nélkül is életképes legyen. Ugyanakkor a fenti beruházással évi 1900 tonna szén-dioxid kibocsátása előzhető meg, csökken az ország energiahordozóimport-igénye, és nagy mennyiségű fahulladék hasznosul, ezen előnyei alapján tehát nemzetgazdasági szempontból támogatásra érdemesnek minősült.
A három megawattos kazán nem túl nagy – 80-100 családi ház hőigényét tudja kielégíteni –, de Miskolcon ezzel indul be a nem gázalapú távhőtermelés. Az országban már számos településen állítanak elő biomasszából távhőt, például Pannonhalmán (a főapátság területén), Mátészalkán, Pécsett, Szigetváron, Pornóapátiban, Balassagyarmaton, Szentendrén, Szombathelyen és Salgótarjánban. BHL
vg.hu

Nincsenek megjegyzések: