Oldalak

2010. november 19., péntek

Kft törzstőke szabályok

A társaság törzstőkéje az egyes tagok törzsbetéteinek összességéből áll. A törzstőke összege nem lehet kevesebb ötszázezer forintnál.

A törzsbetét a tagok vagyoni hozzájárulása, amely pénzbeli, illetve nem pénzbeli hozzájárulásból áll.

Az egyes tagok nem pénzbeli hozzájárulásuk értékét maguk állapítják meg és azt a tagok fogadják el. Ha a tagok a nem pénzbeli hozzájárulás értékének megállapításánál nem vettek igénybe könyvvizsgálót vagy más szakértőt, úgy meg kell határozniuk, hogy milyen szempontok alapján történt meg a hozzájárulás értékelése. Ezen nyilatkozatukat az ügyvezető nyilatkozatához kell csatolni.

A tagok törzsbetétei különböző mértékűek lehetnek, az egyes törzsbetétek mértéke azonban nem lehet kevesebb százezer forintnál. A törzsbetétnek forintban kifejezettnek és tízezerrel maradék nélkül oszthatónak kell lennie.

Minden tagnak egy törzsbetéte van; egy törzsbetétnek azonban - a közös tulajdon szabályai szerint - több tulajdonosa is lehet.

A Gt. 143. § (2)- (3) bekezdése szerint az ügyvezető haladéktalanul köteles a taggyűlés összehívása felől intézkedni, ha tudomására jut, hogy a társaság saját tőkéje a törzstőke felére csökkent, vagy pedig a társaságot fizetésképtelenség fenyegeti, vagy fizetését megszüntette, illetve vagyona a tartozásait nem fedezi. E taggyűlésnek az a feladata, hogy a társaság válságos gazdasági helyzetére megfelelő megoldást keressenek, illetve találjanak. Amennyiben pótbefizetéssel az átmeneti likvidációs problémák vagy tőkeveszteség kezelhető, intézkedni kell a pótbefizetések előírásáról. Amennyiben a pótbefizetésről nem rendelkezik a társasági szerződés, a szerződést vagy módosítani kell ilyen tartalommal, vagy más módon kell gondoskodni a törzstőke pótlásáról. Nincs akadálya ennek keretében, hogy az egyes tagok kölcsönt nyújtsanak a társaságnak, amely kölcsönt elengednek (igaz, ennek az ügyletnek társasági adó és illeték vonzata is lehet). Amennyiben a társaság törzstőkéje (jegyzett tőkéje) nem a törvény által meghatározott minimális összeg, úgy lehetőség van a törzstőke leszállítására, ha pedig minimál tőkével működő társaságról van szó, akkor határozhatnak egy tőkeminimumot elő nem író társasági formába való átalakulás felől.

Ha egyik megoldást sem tartják kielégítőnek, úgy gondoskodni kell a jogutód nélküli megszűnés elhatározásáról és a társasággal szemben fennálló követelések nagyságától függően vagy a végelszámolás vagy a felszámolási eljárás megindításáról. Bármelyik határozatot hozta is meg a társaság, azokat a határozatok meghozatalától számított 3 hónapon belül végre kell hajtani. (f: Adónet.hu)

Nincsenek megjegyzések: