A házikacsa a récefélék családjába tartozó baromfi, a tőkés réce (vadkacsa) alfaja, háziasított változata. A 20. század elején a magyar parlagi kacsát már ősi magyar fajtaként
említik, de származásáról biztos adataink ma sincsenek. A vízközeli
falusi, tanyasi gazdaságok egyik legfontosabb baromfi féléje volt. Míg a
gazdasszony a libát eladásra nevelte, addig a kacsahús a család
ellátására szolgált. Kitűnően bírja a mostoha viszonyokat, igénytelen, ellenálló fajta.
Aránylag kistestű, a gácsér 2,5-4 kg, a tojó 2,3–3 kg. Húsa rendkívül jó
minőségű. A kacsák igénylik a területet. Ezek az állatok
meglehetősen zajosak, a szaguk is intenzívebb, mint a tyúkoké.
Lényegesen több vizet igényelnek, a fürdésen kívül ivásra is. A
tenyészkacsáknak legelő és vízi kifutó
is szükséges, a hízó kacsáknak nem, ezek megelégszenek a baromfiudvaron
lévő pocsolyákkal is. De azért jobb, ha egy vagy több, földbe ásott
mélyedésben biztosítunk számukra is vizet. Ha van szabad kifutójuk,
legelőjük és vizük, kevés eleségre van szükségük.
A nevelésüket két szakaszra különítjük el. Az előnevelésre, és az
utónevelésre. Az előnevelés 18-20 napig tart, de összemosódik az
utóneveléssel, főleg a háztáji nevelés esetén. A napos állat hőigénye az 1. napon 28-30 oC, de ezután 2 naponként 3
oC-kal csökkentjük. A kacsa hőszabályzó képessége a 7-8. napra kialakul,
ezután a 15-18 oC-os hőmérséklet ideális számukra. A felnőtt kacsákkal morzsázott, vagy granulált takarmányok etethetők.
Háztáji neveléskor kevés zöld füvet, lucernát apróra vágva
hozzákeverhetjük a takarmányhoz, esetleg kicsit megnedvesíthetjük.
Étrendjük kiegészítéseként konyhai hulladékot is bátran adhatunk nekik. videó:
https://www.youtube.com/watch?v=Iyy1Ze2pn5w
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése