Nehéz kérdés, és szakmacsoportonként ki-ki máshogy értelmezi az alkoholfüggőség, a szenvedélybetegség fogalmát. Egy meghatározás szerint az tekinthető alkoholfüggőnek, aki alkoholfogyasztásával az egyén és/vagy a közösség bármilyen irányú (fizikai, társadalmi, szociális, anyagi, stb.) károsodását okozza. Alkoholbetegnek azt a személyt tekinthetjük, akinél a testi és/vagy lelki függőség is kialakult.
Szenvedélybetegség és történelem
A legismertebb szenvedélybetegség, az alkoholizmus ellen, a XX. század két szuperhatalma is eredménytelenül folytatott háborút. 1920. január 16-án az Egyesült Államokban betiltották a szeszes ital fogyasztást. Utólag visszatekintve látható, ez túl nagy falatnak bizonyult, és természetesen csak még vonzóbbá tette a törvényen kívül helyezett nedűt. Az alkoholtilalomból éppen ezért leginkább a bűnözők húztak hasznot, hiszen a fellendülő csempészet maga után vonta a szervezett bűnözés, a helyi maffia megszületését és megerősödését. 1934-ben a kudarcra ítélt rendeletet végül visszavonták, bár megjegyzendő, még ma is van az USA-ban olyan állam, ahol tilos a szeszesitalok árusítása.
Oroszországban ill. a Szovjetunióban ketten vezettek be szesztilalmat: II. Miklós cár 1914-ben, illetve Mihail Gorbacsov szovjet pártvezető 1985-ben.
A WHO jelenleg is érvényes, általános definíciója szerint nagyivónak az tekinthető, akinek szeszfogyasztása olyan mértéket ér el, hogy az észlelhető testi és szellemi zavarral, egészségromlással, az interperszonális viszonyok károsodásával jár, károsítva az ivók társadalmi és anyagi helyzetét.
Láthatjuk, hogy a különböző értelmezések lényege megegyezik. A hangsúly tehát nem az elfogyasztott alkohol mennyiségén van, hanem az általa kiváltott hatások a döntőek. Ez érthető, ha azt az egyébként köztudott tényt vesszük alapul, hogy az egyes személyek alkoholtoleranciája nagymértékben eltérő.
Ennek oka, hogy az etil-alkohol szervezetben történő lebontásának mértéke és sebessége egyénileg változó, emellett pedig ugyanazon személy esetében sem állandó: fizikai, táplálkozási és pszichés hatások befolyásolják. Az etil-alkohol metabolizmusáért az alkohol-dehidrogenáz nevű enzim felelős elsősorban, melynek mennyisége és aktivitása genetikusan meghatározott.
Vannak, akiknek már a kevés is sok
Köztudott, hogy egyes népcsoportokhoz tartozók már kis mennyiségű alkoholos ital elfogyasztására is a részegség teljes tünetspektrumát mutatják. Ennek oka, hogy az alkohol-dehidrogenáz enzim szintje esetükben jelentősen csökkent, esetleg teljesen hiányzik. Így az alkohollebontás lassabban megy végbe, a véralkoholszint az átlagosnál magasabb, és lassabban csökken.
A japánoknál csaknem mindenkinél teljesen hiányzik, a dél-koreaiak esetében a lakosság 44 százalékában, a vietnamiak 27 százalékában, a thaiföldiek 39 százalékában, a kínai Zhuang népcsoport 45 százalékában hiányzik vagy nagymértékben csökkent az alkohol-dehidrogenáz enzim hatásfoka.
Mikortól kell azt mondani, hogy elég?
Hozzávetőlegesen meghatározható az az alkoholmennyiség, amelynek elfogyasztása még nem vezet függőség kialakulásához, ám hangsúlyozni kell, hogy az alábbi számadatok nagy általánosságban értelmezhetők.
Férfiaknál heti 21 egység, nőknél heti 14 egység alkoholos ital elfogyasztása tolerálható, legalább két alkholmentes nap közbeiktatása mellett. Nagyivók azok a nők, akik heti 35, és azok a férfiak, akik heti 50 egység szesznél többet fogyasztanak. Egy egységnek számít egy pohár sör (425 ml világos vagy 285 ml barna sör), egy pohár bor (100 ml fehér vagy 60 ml vörös bor) és 3 cl tömény alkoholos (égetett szeszes) ital.
Figyeljünk arra is, hogy a különböző anyagcsere-változások miatt a fenti mennyiségek időről-időre eltérő hatásokat válthatnak ki!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése