Sikeres termelőiskolai projekt
zárul hamarosan a Bács-Kiskun megyei Katymáron és Madarason; a program
mintegy 189 millió forintos uniós támogatásban részesült - mondta el a
projekt fő konzorciumi tagja, a szegedi Tudásklaszter Nonprofit Kft.
ügyvezetője az MTI-nek.
A termelőiskolai program az oktatási rendszerből
kihullott, szakképzettséggel nem rendelkező, már nem tanköteles,
szociálisan hátrányos helyzetű fiatalok számára biztosít lehetőséget a
felzárkózásra, szakképzettség szerzésére, a munkaerőpiacon való
érvényesülésre. A termelőiskolákban a munka és tanulás sajátos
kombinációjával valósul meg a szakmai képzés.
A két településen a
program a helyi adottságokhoz alkalmazkodott, a községekben nagyon
magas a munkanélküliek száma, miközben rendkívül jó termőterületekkel
rendelkeznek, csak az utóbbi évtizedekben már nem láttak lehetőséget a
mezőgazdaságban az emberek - mondta el az ügyvezető.
Katymáron és
Madarason is megműveletlen földeket vontak be a projektbe és bemutató
kerteket hoztak létre. A programban a résztvevők megtanulták több
zöldség és gyümölcs termesztését, majd OKJ-s zöldségtermesztő- vagy
kerti munkás képesítést szerezhettek - tette hozzá Megyer Stefánia.
Madarason a megtermelt zöldségeket, gyümölcsöket egy kis üzemben
dolgozzák fel. A résztvevők kreatívak, innovatívak, saját, egyedi
fejlesztésű receptekkel dolgoznak - mondta el az ügyvezető. Hozzátéve:
ennek köszönhetően sárgarépa-sütőtök-alma dzsem, cékla-, hagyma-,
illetve zöld paradicsom lekvár is készül itt. Emellett a soknemzetiségű
településeken gyűjtik a hagyományos recepteket, melyből egy
receptgyűjtemény is készül.
A projekt eredményeként Katymáron létrejött egy kisebb kapacitású
tésztaüzem és száraztészta gyártó képesítést szerezhettek a résztvevők.
Termékeiket a település konyháján használják fel.
Az ügyvezető hangsúlyozta, hogy a Tudásklaszter Nonprofit Kft. által
kidolgozott modell az önfenntartó vidékért termelőiskolára szinte
minden tájegységre adaptálható. Ennek kapcsán már több településsel
felvették a kapcsolatot, és együtt pályáznak; amennyiben nyernek,
országos lehet a hálózat.
Fontosnak tartották a határon túli kapcsolatok ápolását is, így
november 30-án egy konferencia keretében, együttműködési megállapodást
kötnek a Szabadkai Paraszt Egyesülettel és a székelyudvarhelyi
Székelygyümölcs Egyesülettel az eredmények és a tapasztalatok
megosztásáról. A cél, hogy a programot egy Kárpát-medencei
együttműködéssé terjesszék ki. (f: mti)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése