A magyar magánerdő gazdálkodás a rendszerváltás óta rendkívül változatos pályát futott be. Helyzete ma is meglehetősen bizonytalan, sok tényezőtől függő és számos megerősítésre váró pontja van.
Hazánkban a privatizáció során az erdők mintegy 40%-át magánosították, ami azóta a nemzeti, majd később az uniós társ finanszírozott erdőtelepítéseknek köszönhetően közel 43%-ra nőtt. Magyarország 2 millió hektár erdejéből mintegy 850 ezer hektár van magánkézben és ezt az erdőterületet több százezer fő birtokolja. A kialakuló magánerdő gazdálkodásnak már a privatizáció során több nehézséggel kellett szembenéznie. Ezek közül az egyik legfontosabb az volt, hogy az erdőterületek aranykorona értékének meghatározásakor nem vették figyelembe a rajtuk található állomány értékét. Ebből adódóan a licitek során pár ezer forintért lehetett hozzájutni hektáronként több millió forintot érő vágásérett erdőkhöz, de ugyanilyen áron vehetett a tájékozatlan vevő üres vágásterületet annak hektáronkénti több százezer forintos felújítási kötelezettségével is.
A másik, a magánerdő sorsát alapvetően meghatározó probléma, vagy adottság az volt, hogy privatizációra a kisebb értékű, inkább gyorsan növő fafajokból álló, részben ültetvényszerű, valamint az értékes erdőtömböktől elkülönülten fekvő erdőket jelölték ki. Természetesen ebben benne volt az a nehezen bírálható szándék is, hogy a nagy értékű összefüggő erdőterületeket állami kezelésben tartsák. Így azonban a magánszféra az országos fakészletnek a több mint 40%-os területarányához képest csak a 34%-át birtokolja. Hasonló eltérést mutat az 1 hektárra eső fatérfogat, ami magánerdőkben 150 m3/hektár, az állami erdők 207 m3/hektáros értékével szemben. A gyorsan növő, de kevésbé értékes állományok (akác, nyár, egyéb lágylomb) a magánosok erdejében 52%, az állami erdőkben csak 24%-os térfoglalással jelentkeznek.
Az előbb ismertetett hátrányokhoz csatlakozott még a tőkehiány, a birtokok elaprózott volta, az osztatlan közösben kezelendő erdőkkel kapcsolatos nehézségek, a szakértelemhiány és a túl szigorú törvényi szabályozás is. Ezek a problémák ma is terhelik a magyarországi magánerdők jelentős részét. Az indulás során sokan voltak és sajnos vannak ma is a tulajdonosok között, akik inkább emocionális, vagy távlati befektetési szempontoktól vezérelve szereztek erdőtulajdont, nem ismerve az ezzel járó kockázatokat, előírásokat és kötelezettségeket. Talán nem véletlen, hogy az erdőtulajdonosok jelentős része, a teljes magánerdő terület mintegy 30%-án, közel 250.000 hektáron még a mai napig sem kezdte meg hivatalosan a gazdálkodást. Ez azt jelenti, hogy még nem keresett megfelelő erdész szakembert, akinek segítségével eljutott volna az illetékes erdészeti szakhatósághoz. Természetesen a 90-es évek elejéhez képest a helyzet itt is jelentősen javult, de még sokat kell tennünk azért, hogy ezt a közel 1/3-os arányt az unióban elfogadott 5-10%-os szintre szoríthassuk le. Nagyon heterogén képet mutat ennek a „nem működő” magánerdő területnek az országos eloszlása is. Vannak megyék, ahol már az uniós átlag alá sikerült szorítani a gazdálkodásba nem vont magánerdő területeket, míg máshol kiugróan magas ez az arány.
Amint már említettük, a magán-erdőtulajdon birtokviszonyaira az elaprózottság jellemző. Az országos adatok azt mutatják, hogy az átlagos erdőtulajdon alig éri el a 2 hektárt. Azt is hozzá kell tenni, hogy az öröklés miatt ez az arány még tovább romlik. Nincs jelenleg Magyarországon olyan lehetőség, ami ezt a folyamatot legalább lassítaná vagy megállítaná. Egyes uniós országokban például az a gyakorlat, hogy családon belül az erdőbirtokot csak egy gyerek örökli, és ily módon képesek megállítani a kedvezőtlen folyamatokat. A tulajdonosok kezében a másik eszköz, a birtokkoncentráció lenne. Ehhez képest éppen ebben az évben került ki az erdőgazdálkodás azon szektorok közül, ahol a birtokösszevonást az állam közvetett módon, például az illetékek elengedésével támogatja. Az elmondottak miatt nem csak a birtokszerkezet differenciálódik jelentősen, de annak folyamatos romlását is megfigyelhetjük.
Az osztatlan közös tulajdon szintén nehezíti a tulajdon feletti rendelkezési jog gyakorlását. A közös tulajdonú földrészleteken az egyes résztulajdonosok társult erdőgazdálkodásra kötelezettek annak minden nehézségével. A magyarországi magánerdő gazdálkodásban a társult erdőgazdálkodás aránya meghatározó, közel 80%-os. Nem ritka a néhány hektáros erdőbirtok száz főt meghaladó tulajdonossal.
A magánerdő gazdálkodással kapcsolatos jogi szabályozás, az azt érintő törvények (erdőtörvény, természet védelméről szóló törvény, vadászati törvény) jelenleg nagyon rugalmatlanok és a magánerdő gazdálkodás szempontjából számos kedvezőtlen elemet tartalmaznak. Szükséges ezért az erdőtörvény és a kapcsolódó társtörvények nagymértékű módosítása, egyszerűsítése. Ehhez kapcsolódóan kell megjegyeznünk, hogy a hivatásos és nem hivatásos természetvédelem Magyarországon rendkívül megnehezíti a magánerdő gazdálkodás mindennapjait, fölösleges és túlzó mértékű, ellentételezés nélküli korlátozásaival és előírásaival.
Van még egy további, az erdőtulajdonosokat gazdaságossági szempontból hátrányosan érintő jelenség is, amelyről szót kell ejtenünk. Az erdő ugyanis viszonylag kicsi és rendszertelenül jelentkező jövedelmet ad. Ez azt jelenti, hogy például lassan növő fafajok esetében sokszor több évtized is eltelik, míg egy-egy gyérítés vagy véghasználat kapcsán jövedelemhez jut a tulajdonos. A jelenlegi adójogszabályok azonban nem teszik lehetővé, hogy ezt az összeget adózás szempontjából a két jövedelemszerzés időpontja között „széthúzza”, hanem a bevétel évében teljes mértékben le kell adóznia. Egy 2004. évi felmérés szerint az erdőgazdálkodásban a magánszféra árbevétel arányos adózott eredménye csupán 4.6% volt, ami rendkívül alacsony. A jelzett felmérés azt is kimutatta, hogy míg a privát erdőben az egy hektárra vetített adóteher több mint 800 Ft/év, addig a sokkal jobb minőségű állami erdőkben csupán 300 Ft/év. Az életképes üzemméretet a magyar magánerdőkben 2-3 ezer hektárra becsülik, vagyis ez az a legkisebb terület, amelynek árbevétele a működéshez szükséges költségeket (termelőeszközök birtoklása, szakember alkalmazása stb.) már fedezni tudja. Ennek az üzemméretnek az elérésére, egyfajta „magánerdészeti” struktúra kialakítására született meg az erdészeti integráció sajátos intézménye Magyarországon. Az erdészeti integrátorok olyan közepes és nagy vállalkozók, akik legalább 200 hektár saját (vagy bérelt) erdőterülettel rendelkeznek, és ezen felül úgynevezett szakirányított erdőterületeken tevékenykednek az erdőtulajdonosokkal kötött megbízási szerződések keretében. Az országban bejegyzett 65 erdészeti integrátornak kiemelt szerepe van az életképes üzemméret kialakításában, az erdészeti kultúra terjesztésében a tulajdonosok között és a nem működő magánerdők gazdálkodásba vonásában is.
A fentiekben leírt kedvezőtlen adottságok és problémák ellenére a magánerdő gazdálkodás az elmúlt évek során fejlődésnek indult, szervezettsége, ismertsége és elismertsége nőtt, a magánerdőben folyó szakmai munka színvonala pedig nem marad el az állami szektorétól. Ennek érzékeltetésére álljon itt néhány adat. Az erdőfelújítások 42%-a magánerdőben realizálódik, az első kivitelek 39%-át végezték el magánerdősök, és ez 82%-ban sikeres volt, ami a szakmai munka színvonalát dicséri. Az erdőtelepítések, vagyis az új erdők létrehozása szinte 100%-ban magántulajdonú földeken történik, és éves üteme tavaly már megközelítette a 20.000 hektárt.
Abban a folyamatban, melynek eredményeként a magánerdő-gazdálkodás lendületet kapott, nagy szerepet játszott a szakmai érdekképviselet fejlődése. A szakmai szövetségek és érdekképviseletek között kiemelkedő szerepet játszik a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége (MEGOSZ), amely az erdészeti integrátorok segítségével több, mint 160 ezer hektár magánerdővel, valamint közel 30.000 erdőtulajdonossal és erdőgazdálkodóval áll kapcsolatban.
Napjaink magánerdő gazdálkodása rendkívüli kihívások és lehetőségek előtt áll. Ennek fókuszában a magyar vidékfejlesztés erdészeti jogcímei találhatók, amelyek döntő többségére a magánerdő tulajdonosok pályázhatnak reményeink szerint már a közeli jövőben. Itt jegyzem meg, hogy uniós pénzekre csak bejegyzett, gazdálkodásba vont erdőterülettel rendelkező tulajdonos számíthat, mivel ez a pályázat, vagy támogatási igény alapfeltétele.
A privát szektor érdekérvényesítésének megerősödését az is jelzi, hogy míg az uniós csatlakozást követő években csupán egyetlen erdészeti jogcím, a mezőgazdasági területek első erdősítése szerepelt a vidékfejlesztés erdészeti vonatkozásai között, addig a 2007-2013 közötti uniós költségvetési időszakban már 12 jogcím számos intézkedését vehetik igénybe az érdeklődő magánerdő tulajdonosok. A vidékfejlesztés I. és II. tengelyében található, az erdészetet különösen hangsúlyosan érintő jogcímek a következők:
I. tengely:
- Az erdő gazdasági értékének növelése (erdőnevelési beavatkozások /befejezett ápolások, nyesések, tisztítás, gyérítés/, erdészeti gépbeszerzés, erdészeti szaporítóanyag)
- Tanácsadói szolgáltatások igénybevétele (mezőgazdasági termelők és erdőgazdálkodók részére nyújtott szaktanácsadás létrehozása és annak támogatása)
- Mezőgazdasági és erdészeti infrastruktúra (erdészetfejlesztési, korszerűsítési infrastruktúra javítása és fejlesztése, birtokrendezés)
- Szakképzés, tájékoztatási tevékenységek, innováció
- Mezőgazdasági és erdészeti termékek értéknövelése
II. tengely
- Nem termelő beruházások (közjóléti beruházások, szerkezet-átalakító erdőfelújítások első kivitelének támogatása)
- Erdő környezetvédelmi kifizetések
- Mezőgazdasági területek erdősítése
- Nem mezőgazdasági területek erdősítése
- Erdészeti potenciál helyreállítása (erdőkárok)
- NATURA 2000 kifizetések erdőkben
- Mezőgazdasági területeken agrár-erdészeti rendszerek kialakítása
Természetesen ez a rendkívül széles támogatási kínálat egyben veszélyeket is hordoz magában. Nem lesz könnyű egy ilyen változatos pályázat kiírási, ellenőrzési, finanszírozási körülményekkel rendelkező rendszerben hatékonyan lehívni és felhasználni a rendelkezésre álló pénzügyi kereteket. Ez jelenleg a magyar magánerdő gazdálkodás legnagyobb kihívása és ezért a tulajdonosoknak, a szakmai és érdekképviseleteknek a szaktárca érintett dolgozóinak, és a szakhatóságoknak egy emberként össze kell fogni annak érdekében, hogy a korábban leírt versenyhátrányokat a magyar magánerdő gazdálkodás középtávon is jelentős mértékben csökkenteni tudja.
Dr. Sárvári János, Agrárágazat
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése