„– mondsza csak rabbicska hogy mi a kenyér / – a gazdagnak a kenyér az frissfehér zsömlécske / de oj a nincstelennek oj-vej / oj a szegény népnek szegénynek / korpacipó a kenyér a kenyerünk sajna” (Erdélyi jiddis népköltés Kányádi Sándor fordításában)
A kenyér és a bor teszi az (antik) embert emberré.
Például Enkidut. A vadak között élő, csupa szőr állatembert. Akihez Gilgames a Gilgames-eposzból elküldeti a buja Istár istennő ledér papnőinek egyikét, hogy csábítsa őt el, öltöztesse föl, csináljon belőle embert. A ledér papnő sikerrel jár, és bevezeti Enkidut a civilizációba, a pásztorok közé. Enkidu „Borjúként szopta / tőgyét a baromnak. / Kenyérrel kínálták – de ő / tanácstalanul nézte, nézte csak, / zavarodottan pillogott. / Nem tudta akkor Enkidu még, / mire való a kenyér, mint eszik?” De az örömlánytól megtudta: „Enkidu, egyél kenyeret! / Kenyér az élet ékessége! / Enkidu, igyál bort! / Bor a bú feledtetője.” Enkidu telezabálta magát kenyérrel, teleitta magát borral: „Fölujjongott szíve tőle, / fölragyogott az orcája. / Cirógatta magát, becézgette magát, / gyapjas testét végigsimította. Iromba tagjait olajjal / dörzsölgette... Máris-máris emberré lett!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése