Mától várja az érdeklődőket a Mesterségek Ünnepe a budai Várban és a Magyar Ízek Utcája a Budai alsó rakpart Várkert Bazár előtti részén. A vasárnapig tartó rendezvények ingyenesen látogathatók.
A
36. Mesterségek Ünnepét, az ország legnagyobb népművészeti fesztiválját
az idén mintegy ezer hazai és külföldi kézműves közreműködésével
rendezik meg. A díszvendég Dél-Korea lesz, a fesztivál kiemelt témáját a
faművességhez kapcsolódó mesterségek adják. A fesztiválon a
látványműhelyekben megismerkedhetnek a látogatók az ősi szakmák
rejtelmeivel, bepillantást nyerhetnek a Kárpát-medence kézműves
közösségeinek munkájába.
A fesztiválon a legkisebbeket
gyerekprogramokkal, régi idők népi játékaival, a felnőtteket
divatbemutatóval, táncházzal és Folk-kocsmával várják a budai Vár
polgárvárosi részén, a Tóth Árpád sétányon, a Táncsics Mihály és Tárnok
utcában és a Szentháromság téren keresztül a Dísz térig.
A
koreai kézműves mesterek műhelyeiben a hagyományos népi mesterségekkel:
kalligráfiával, templom- és népi festészettel, koreai foltvarrással,
pirográfiával, kerámiaművészettel és papírfonással ismerkedhetnek meg a
látogatók. A Koreai Kulturális Központ színpadi produkciókkal is készül:
a nagyszínpadon naponta két alkalommal showműsorral, tradicionális
hangszerekkel, táncokkal és ritmusokkal várják a közönséget. Az
érdeklődők divatbemutatón csodálhatják meg a koreai népviseleteket, a
hanbokokat.
A fesztivál kiemelt témájához, a faművességhez
kapcsolódva lesz többek között kopjafafaragás, teknő-, fakanál-, szék-,
furulya- és kéregedény-készítés, kapuoszlop-faragás és zalai
pásztorlegyező-faragás is. Bemutatják a különböző fafaragó díszítő
technikákat, az ékrovásos technikát, a spanyolozást, a domború faragást
és a karcolozást.
A Szentháromság téri nagyszínpadon fellép
többek között Szokolay Dongó Balázs, Navratil Andrea és zenekara, a
MazsiMó - GipsyMó, a Fitos Dezső Társulat pedig bemutatja A falu című
műsorát.
A Tóth Árpád sétányon a Folk-kocsmában lesz táncház,
több előadás és mesemondás, egész nap kikiáltók, gólyalábasok,
mutatványosok teremtenek vásári hangulatot. Augusztus 20-án
kenyéráldással és a mesterek felvonulásával köszöntik Szent István
napját és az új kenyér ünnepét.
A Szent István-napi ünnepségek
részeként megvalósuló Magyar Ízek Utcájában a gasztronómiai
különlegességek mellett családi programok és koncertek is szerepelnek a
kínálatban. Az idén a gabonaféléké lesz a főszerep, de meg lehet
kóstolni Magyarország tortáját és cukormentes tortáját, valamint a Szent
István-napi kenyeret is.
A 12. alkalommal megvalósuló eseményen
csaknem 200 ember főzi a Duna-parton Magyarország és a Kárpát-medence
különleges ételeit. A kínálatban szerepelnek a bogyiszlói csülkös pacal,
szatmári töltöttkáposzta, karcagi birkapörkölt, csiptetett ponty és sok
más halkészítmény mellett vajdasági, roma, csángó ételek is. Kínálnak
majd sparhelten sült lepényt, langallót és töltött lángost is.
Felvidékről
Mátyusföld káposztalevesével és mákos pogácsájával, Kárpátaljáról
borsos levessel készülnek, Nagymuzsaly községből házi szilvalekvárral
töltött fánkot is sütnek majd. A moldvai csángó faluból, Pusztinából
Nyisztor Tinka néprajzkutató vezetésével érkező csapat szőlőleveles
töltikét készít. Meg lehet kóstolni az alföldi pásztorételt, az öhönt és
a sokácbabot. A Vajdaságból a dél-dunai halászléfőzők levesével, az
Őrségből pedig tökmagolajjal locsolt dödöllével ismerkedhet meg a
közönség.
Fröccsök és szörpök mellett 8-10 féle magyar kézműves
sör, gyümölcsborok, mézbor, gyógynövényes teák és néhány magyar
jellegzetes pálinka is várja a látogatókat. Idei újdonság a Kézműves
Kozmetikumok Kertje, ahol magyar alapanyagokból kézzel készített
termékeket mutatnak be.
Bábtársulat előadása, mesemondók, kézművesek és a nyitónapon Halász Judit koncertje szerepel a programban.
A
színpadon esténként koncertek lesznek: fellép Ferenczy György és az
1-ső Pesti Rackák, a Hot Jazz Band és a Csík zenekar is.
Véradást
szervez a Magyar Vöröskereszt, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány pedig
ingyenes vércukorméréssel várja a látogatókat, de lesz vérnyomás- és
testösszetétel-mérés is.
A Magyar Pékszövetség tizenegyedik
alkalommal rendezte meg kenyérversenyét, amelynek győzteseit a Magyar
Ízek Utcáján lehet megkóstolni, mint ahogy az idei Magyarország tortája
címet elnyerő Huncut szilvaherceg fantázianevű tortát is.(F:MTI)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése