Gazda Praktikum

2016. december 30., péntek

BÚÉK! - 2017

Megjegyzés: Nagyításhoz kattintson a képre

2016. december 26., hétfő

Természeti katasztrófák - 2016.

Nagyításhoz kattintson a képre

2016. december 23., péntek

Boldog Karácsonyt!

Olvasd lassan és csendben…

Ebben a világban legalább öt ember van, aki úgy szeret, hogy meghalna érted, és legalább 15, aki igazán szeret.

Az egyetlen ok, hogy valaki utál, azt jelenti, hogy olyan szeretne lenni, mint te.

Mosolyod azoknak is örömet szerez, akik nem szeretnek.

Minden este gondol rád valaki elalvás előtt.

Valakinek az egész világot jelented.

Valaki nem tudna miért élni, ha te nem lennél.

Különleges vagy és egyéniség vagy.

Valaki, akinek a létezését figyelmen kívül hagyod, szeret téged.

A legnagyobb hülyeség is, amit csinálsz jó valamire.

Ha úgy gondolod, mindenki hátat fordít, jól nézz körül.

Elsősorban te vagy az, aki hátat fordít.

Ha azt gondolod, nincs szerencséd, azért mert nem kaptad meg, amit akartál, akkor nem is kapod meg. Ha nem gondolod, akkor valószínűleg előbb vagy utóbb megkapod.

Emlékezz a bókokra, amiket kapsz és felejtsd el a rossz megjegyzéseket.

Mindig mond meg az embereknek, mit érzel irántuk, jobban fogod érezni magad, ha tudni fogják.

Senki sem érdemli meg a könnyeid és az, aki megérdemli, soha nem fog megsiratni.

Ha van legjobb barátod, akkor legyen rá időd, hogy elmondhasd neki, mit jelent számodra.

2016. december 16., péntek

A „Gazda Praktikum” blog használatáról…

A blog gondolata 2009-2010-es években erősödött meg bennem. Célom az volt, hogy a mezőgazdasági ágazat terén bekövetkező változásokról, aktuális kérdésekről tájékoztassam a Tisztelt Hallgatót(kat). Természetes ugyanakkor az is, hogy a szűkebb értelemben vett szakterületen kívüli dolgok is esetenként a blog oldalaira kerüljenek, a szélesebb körű tájékoztatás érdekében.

A több mint 600 000-es számú kattintás arról győzött meg, hogy van igény és érdeklődés egy ilyen szakmai jellegű blogra is. Ez ad biztatást számomra a folytatáshoz.

A 2016. évi számadás időszakában kívánok mindenkinek a jelenben és a jövőbeni munkájához egyaránt sok sikert.

Címkék

2016. december 11., vasárnap

A marhahízlalás hagyománya

Több évszázados hagyománya él Magyarországon a marhahizlalásnak. A hízó-marhát és falkáját a Dunántúlon göböly, a Tiszántúlon sőre, az Alföld északi szélein pőcs néven ismerték. Marhahizlalással a 18. században főként uradalmak és a Dél-Alföldön pusztabérlő görög, örmény, bolgár kereskedők, illetve a pusztabérlethez jutó alföldi városok, községek jobbágygazdái foglalkoztak. Akkor még a marhahizlalás {697.} is legelőn, füvön történt. A hízómarha számára jó legelőt szakítottak ki és adtak neki elegendő sót. Őrzését a göbölyös vagy a sőrés pásztorra bízták, aki a hízómarhát a legjobb kaszálóból kikompolt Göbölyjáráson legeltette. A Kiskunságban azt tartották, hogy az őszi vásárra menő göböly a legelőn hízott, a tavaszi vásárra szánt marhát viszont szénán kellett meghizlalni (Tálasi I. 1936b: 202–203; Giday K. 1941; 1943).
A 19. század végétől a marhahizlalás is istállóban történik. Eleinte csak az idősebb ökröket hizlalták fel eladás előtt, a 20. században pedig inkább a fiatal tinókat, bikákat fogták hízóba a piac igénye szerint. Istállóban a hízómarha naponta háromszor kap enni. Takarmánya a széna, szecska és abrak mellett egyre több zöld bükköny, lóhere, csalamádé. Itatás után 1–2 kg árpadara a ráadás. Még a vizet is beviszik neki az istállóba, hogy minél kevesebbet mozogjon (Petercsák T. 1983: 56). Sok marhát hizlaltak melléktermékeiken az utóbbi másfél-két évszázadban a cukor- és sörgyárak. A felvidéki magyarok szarvasmarháit 1920 után jó áron vették meg a cseh gyárak felvásárlói, akik Gömörig, Zemplénig eljártak marhát venni. A Tiszántúl falvaiban a marhahizlalás csak a nagyobb parasztgazdaságokban volt szokás a két világháború között. Az 1960–1970-es években a bikahizlalás a kis háztáji gazdaságokban is a tsz-tagok egyik legjövedelmezőbb üzletága volt. A Bódva-völgy háztáji gazdaságaiban a kétéves ökörtinókat szokták hizlalni az 1970–1980-as években (Varga Gy. 1973b: 500; Paládi-Kovács A. 1999b: 295).
Marhahús-értékesítésre szakosodott húsipari ágazat Magyarországon a késő középkor óta a mészáros mesterség. A mészárosok már a 14–15. században is a városok leggazdagabb iparosai közé tartoztak, minthogy a marhakereskedelembe is bekapcsolódtak (MN III. 214–218). A pásztorok, parasztok nem taglóval ütötték le a marhát, mint a mészárosok, hanem megfojtották vagy belső vérzést idéztek elő nála, hogy külsérelmi nyomot ne mutasson a bőre; ugyanis az esett jószág, a dög bőrével el kellett számolniuk. A marhapásztorok kedvelték a fiatal tinót, a hízó göbölyt, s olykor a borjúnak se kegyelmeztek. A hús javát pörköltnek, paprikásnak készítették el, s az Alföld nagyobb részén szárazhús, szárított hús is készült belőle az 1930–1940-es évekig. A saját faggyújában, hagyma nélkül főzött marhahúst 4–5 napon keresztül szárítgatták a napon. Gyékényre, szűrre terítették, s egy bojtárgyerek naphosszat hajtotta róla a legyeket. A tűző napon zörgősre szárított húst iszákba, tömlőbe, vászonzsákba tömték és gödör hűvösében vagy otthon a padlás szellős helyére akasztva tárolták. A kiskunsági gulyás a szárított hús egyik részét hazaadta, másik részét a cserénynél fogyasztotta el társaival (Tálasi I. 1936b: 224–225; Paládi-Kovács A. 1974).

A juhtenyésztés terminológiája

A magyar juhtenyésztés terminológiája igen gazdag (Herman O. 1914). Fajta szerint: juh, magyarjuh, purzsajuh, cigájajuh, illetve birka, merinóbirka, selyembirka stb.
Ivar szerint a hím ivarú: kos, Erdélyben néhol berbécs, magberbécs. A herélt: ürü, örü, Erdélyben néhol berbécs: a későn herélt cap.
Nőivarú: juh, anyajuh, de van anyabárány, anyabirka, ha üzetésnél sem fogant: canga, meddő, meddelék.
Fiatal állatok: növendék; egyéves korig bárány, bari, kettősbárány ’ikerbárány’; ivar szerint kosbárány, jerkebárány és ürübárány. Egy év felett: toklyó; ivar szerint kostoklyó és jerketoklyó; a tenyésztés előtt álló, vagy ún. előhasú nőstények néhol: szűz, diszke, döszke, apáca, mióra, millora, üvecs stb.
Funkció szerint van vezér, vezérürü, vezérkos.
Megkülönböztetik a juhokat gyapjuk színe vagy más tulajdonsága szerint: fehér, fekete, kormos, tarka, babos, babókás, cirmos, szöszke: de van balán ’szőke’, bellice ’szemkörnyéke fehér’, lisza ’fecskehasú’, szemők és vakisa ’szemének környéke fekete’ stb. Füljegyei szerint: ájos, csula, csapott, csipkés, hasított stb.

2016. december 10., szombat

Értékmérő: a tinó

	István törvényeinek egyszeri átolvasása világossá teszi számunkra, hogy a Kárpát-medencei népesség legfőbb értékmérője még nem a pénz volt, hanem a tinó, vagyis a fiatal (még igába nem fogott) ökör. Ez arra mutat, hogy nagyon jelentős lehetett az állattartás, hiszen az állattartók rendelkeztek tinókkal. Ezekkel kellett a kirótt büntetéseket fizetni. Az is kiderül, hogy a tinókkal való rendelkezés mértéke a gazdagság fokmérője volt. [...] E korai időszakban a vagyon, a tehetősség fokmérője éppen a barom, a jószág volt. Nem véletlen, hogy a régi magyar nyelvben a barom és a jószág szavak jelentették az anyagi javakat, a vagyont.	”
– Kristó Gyula: Termelés és önnfentartás a Kárpát-medencében, História 1999/09-10