A só története

A só a cserekereskedelem egyik legősibb tárgya. A karavánok évszázados útvonalaikon, országokban, sőt földrészeken át hordták a selyemmel, elefántcsonttal, fűszerekkel együtt. Gyakran királyi monopólium volt, nemcsak az ókorban, hanem még az újkorban is.

A régészek szerint a kőeszközök és fegyverek pattintásához szükséges tűzkövön és szarukövön kívül ez volt a második ásványi nyersanyag, amellyel a kereskedelem első, ősi formája megindult.

Földünk felszínének több mint kétharmad része tenger. Ez az óriási víztömeg pedig, amelyet a szakemberek az első pillanatban nehezen elképzelhető számmal, másfél trillió tonnára becsülnek, minden cseppjében sót tartalmaz. 1000 gramm tengervízben a feloldott összes sók mennyisége 35 gramm, vagyis egy liter vízben három és fél dekagramm só.

Hozzávetőleges számítás szerint szárazföldjeinken sok száz négyzetméter földet foglal el a kősó, olykor 600 méter vastag telepekkel. A kősótelepek kibukkanhatnak a föld felszínére, például Erdélyben, vagy Spanyolországban, amidőn a kősótelepeket takaró földréteget az idők folyamán lemossa a víz.

A kősó tudományos neve: halit. A szónak érdekes a történeti háttere. Hal kelta nyelven sót jelent. Számos helynév őrzi ennek emlékét. Például Hallstatt Salzkammergutban vagy Hallein Salzburgban, Hall Tirolban és Württembergben, sőt Halle a Saale mellett.

Hallstatt a világ első ismert sóbányája; itt már a bronzkorszakban megindult a kősó fejtése. A sóval való kereskedésből meggazdagodtak a hallstatti bányászok, úgyhogy a sóbánya valóságos aranybányának bizonyult. Jellegzetes kultúra alakult itt ki: erről nevezték el a vaskorszak első felét Hallstatt-kornak.

A sóbányászat megindulása előtt, az új-kőkorban, a sót a tenger vagy sós tavak, források vízéből nyerték. Ez a módszer egyes helyeken korunkig fennmaradt. Lóczy Lajos a múlt század második felében a kínai birodalom határán közel Tibethez, Szecsuan területén látott sófőzést, ahol az egyszerű nép a földből feltörő földgázon melegítette fel és párologtatta el a sós források vizét.
A konyhasó az egyetlen ásványi eredetű ízesítő anyag, amelyet, mint fűszert, nem csak az ételek ízesítéséhez, hanem azok tartósításához is használunk.
A só életszükséglet. A sóhiány szédülést, izomgyengeséget, görcsöket okozhat, de kritikusabb helyzetben apátiához, halálhoz vezethet. Szervezetünknek napi 5-10 g sóra van szüksége.