Oldalak

2017. október 29., vasárnap

T A L L Ó Z Ó...

Kárenyhítési kérelem benyújtása

A 2017. kárenyhítési évben bekövetkezett mezőgazdasági károk után a kárenyhítő juttatás iránti kérelem 2017. november 30-ig nyújtható be. Azon károsultak tudják benyújtani a kérelmet, akiknek a kárbejelentését az agrárkár-megállapító szerv a kárenyhítési évben korábban már jóváhagyta. A károsult termelők 2017-ben is a megszokott módon, elektronikus úton tudják majd november elejétől benyújtani a kárenyhítő juttatás iránti kérelmüket a Magyar Államkincstár erre szolgáló internetes felületén, amely ide kattintva érhető el.

Sok lengyel alma érkezik

Ebben az évben eddig emelkedett a lengyel étkezési és az ipari alma importja is idehaza az előző évhez képest. Úgyhogy mindenképpen indokolt a hazai alma fogyasztását előtérbe helyező ágazati akció. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet jelentése szerint 2017-re – az átlagosnál is gyengébb minőség miatt – mintegy 150 ezer tonna étkezési almát és 350 ezer tonna ipari almát várnak a termesztők. A friss fogyasztásra szánt étkezési almából 24 százalékkal több, 10,8 ezer tonna érkezett az országba 2017 első hét hónapjában, mint egy évvel korábban. Emellett az ipari alma behozatala 177,4 tonnáról 219 tonnára nőtt. http://www.agrotrend.hu/piac/agrarpiac/meg-mindig-sok-lengyel-almaerkezik-az-orszagba
Mélyponton van a világ bortermelése
 
A párizsi székhelyű szervezet prognózisa szerint a globális bortermelés az idén 246,7 millió hektoliterre, 1961 óta a legalacsonyabb szintre csökken. Ennek fő oka, hogy az Európai Unióban az Európai Bizottság becslése szerint 36 éves mélypontra esik a termelés, ami viszont annak tudható be, hogy a világ három legnagyobb termelő országában, Olaszországban, Franciaországban és Spanyolországban rendkívül kedvezőtlen volt az időjárás a legfontosabb termőterületeken. Az olasz termelés 23 százalékkal, 39,3 millió hektoliterre, a francia 19 százalékkal, 36,7 millió hektoliterre, a spanyol termelés pedig 15 százalékkal, 33,5 millió hektoliterre esik vissza. http://agroforum.hu/hirek/rossz-idojaras-miatt-melyponton-van-vilag-bortermelese

Alacsony az idei kukoricatermés

 Jelentősen, 25-30 százalékkal elmarad a tavalyi rekord mennyiségtől az idei kukoricatermés Magyarországon, ám a minőség továbbra is megfelelő. A FM adatai alapján 1,03 millió hektáron termeltek idén kukoricát, az átlagos hozam pedig hektáronként 6-6,5 tonna. A termény ára hosszú ideje tonnánként 43-45 ezer forint körül stagnál.
http://agroforum.hu/hirek/kukorica-mennyiseg-messze-elmarad-tavalyitol

A halgazdálkodási és halvédelmi bírságról...

A halgazdálkodási és halvédelmi bírság szabályait tartalmazó rendelet többszöri módosítását a napi gyakorlatban előforduló esetek indokolták. A törvény a halgazdálkodási jog gyakorlásának előírásait, a halgazdálkodással, a hal és élőhelyének védelmével összefüggő szabályokat, valamint az ezzel kapcsolatos tevékenységeket végző személyek és szervezetek jogait és kötelezettségeit, a halgazdálkodási hatóságok működésének feltételeit, továbbá a halak és haltermékek kereskedelmének szabályait tartalmazza. A kormányrendelet módosításának teljes szövege itt érhető el.
http://agroforum.hu/hirek/valtozasok-halgazdalkodasi-es-halvedelmi-birsag-szabalyozasaban

Nincsenek megjegyzések: