"Évről évre százezres nagyságrendben látogatják a Magyar ízek utcáját, idén százötven kiállító, élelmiszer-termelő és -előállító, illetve vendéglátós települt ki portékáival a helyszínre, több kilométer mennyiségű kolbász fogy majd el a következő három napban" - mondta Novotny Antal, a rendezvény főszervezője az MTI-nek. A Magyar ízek utcáját kilenc évvel ezelőtt a magyar gasztrokultúra sokszínűségének bemutatására hozták létre. Idén számos fűszerkészítő és termelő mutatkozik be, és a vendéglátósok is készítenek egy-egy erősebben fűszeres ételt. A Magyar ízek utcájában bemutatják egy-egy tájegység ételét is határon innen és túlról: a Felvidékről érkező csapat mátyusföldi káposztalevest, Csángóföld képviselői szőlőleveles töltikét, a kárpátaljaiak borscslevest és szilvalekváros fánkot készítenek. Meg lehet kóstolni roma ételkülönlegességet, a cigánykáposztát bodaggal, az alföldiek pedig pásztor ételeket és hagyományos karcagi birkapörköltet főznek.
A rendezvényt számos koncert kíséri szombaton és vasárnap a Várkert Bazár előtti színpadon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése