Csaknem száz termelő több mint kétszáz furmintját ízlelhetik meg a látogatók a 13. Furmint Február Nagy Kóstolón február 2-án Budapesten, a Hagyományok Házában.
Csaknem másfél
évtizede merült fel először a furmint szőlőfajtát népszerűsítő
programsorozat, a Furmint Február gondolata. Ennek részeként februárban
szerte az országban - sőt túl a határokon is - ismét éttermek,
borkereskedők, borbárok állítják majd a középpontba a furmintot -
közölték a szervezők az MTI-vel.
Kiemelték, az egész hónapon át
tartó rendezvénysorozat csúcspontja idén is a Furmint Február Nagy
Kóstoló, amelyet a hagyományokhoz híven ezúttal is a hónap első
csütörtökén rendeznek meg, a budai Hagyományok Házában.
A Furmint
Február mozgalom indulásakor még méltatlanul kevés szó esett a
furmintról, mára azonban mind a borászok, mind a borkedvelő közösség
összeköti a tél utolsó hónapját ezzel a sok lehetőséget tartogató
szőlőfajtával - emlékeztettek a szervezők.
Hozzátették: a
pandémiás időszak után visszatérő Furmint Február Nagy Kóstoló látogatói
200 furmint közül találhatják meg idei kedvenceiket és mintegy 100
borásszal találkozhatnak, beszélgethetnek.
"Napjainkban egyre
kevesebb olyan nagy kóstoló van, különösen a fővárosban, ahol jellemzően
a borász vagy a tulajdonos mutatja be a borokat, a Furmint Február Nagy
Kóstoló viszont ilyen. Ezért érdemes eljönni és első kézből ismerkedni
kiváló emberekkel, izgalmas történetekkel és a nagyszerű borokkal" -
idézik a közleményben Kézdy Dániel főszervezőt.
Az idei Furmint
Február Nagy Kóstolóra a borászatok túlnyomó része ezúttal is a Tokaji
borvidékről érkezik a Hagyományok Házába, de a Somlói borvidéket és a
Balaton-felvidéket is szép számmal képviselik majd termelők.
Ezenfelül
érkeznek többi között mátrai, sőt határon túli furmintok is, a soproni
borvidék képviselői pedig idén debütálnak a kóstolón.
A szervezők
külön büszkék arra, hogy a kezdeményezés már Európa-szerte hasonló
rendezvények életre hívására ösztönzi a furmint kedvelőit, így olyan
nagy városokban is hirdeti a Furmint Február mozgalom a magyar borok
nagyságát, mint London, Párizs, Temesvár, Berlin vagy Edinburgh - áll a
közleményben.(F:MTI)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése