2010. november 18., csütörtök
Fellendült a takarmánymagok illegális kereskedelme
Az Európai Vetőmag Szövetség takarmánynövény szekciója megállapította, hogy a gazdasági válság miatt a takarmányvetőmagok piaci lehetőségei beszűkültek, az értékesítési árak nyomottak voltak. Ennek hatására az illegális vetőmag-kereskedelem is fellendült. Az európai takarmányvetőmag-előállítók közös állásfoglalást adtak ki, amelyben vállalták, hogy tiszteletben tartják a szellemi tulajdonhoz fűződő jogokat. A szekció egy munkacsoportot is létrehozott az illegális kereskedelem ellen, amely ebben az évben a leginkább érintett olasz, spanyol, lengyel és balti piacokra koncentrált, ahol több ügyben is közös eljárást kezdeményezett a helyi hatóságokkal. (Vetőmag, 4. szám, 3. o.)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése