Az Integritás Hatóság elnökének Biró Ferencet, elnökhelyetteseinek pedig Holbusz Tímeát és Dabóczi Kálmánt jelöli Windisch László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke.
Az ÁSZ
hírportálján olvasható, csütörtöki keltezésű közleményében a
számvevőszék elnöke jelezte, hogy lezárult az Integritás Hatóság
elnökének és elnökhelyetteseinek kiválasztási eljárása; a hatóság
igazgatósága tagjainak kiválasztásáért felelős alkalmassági bizottság az
elnöki posztra 5, az elnökhelyettesi posztra 13 pályázó esetében
állapította meg a törvényi feltételek fennállását.
Windisch
László közölte: egy időközben visszalépő elnökjelölt kivételével az
összes, alkalmasnak talált jelöltet személyesen meghallgatta és az
előzetesen, az interjúk lefolytatását megelőzően nyilvánosságra hozott
értékelési keretrendszerben értékelte.
"Az Integritás Hatóság
elnökének a legmagasabb pontszámot elért Biró Ferencet jelöltem, akit az
alkalmassági bizottság is első helyen ajánlott figyelmembe" - írta.
Hozzátette: elnökhelyettesnek Holbusz Tímeát és Dabóczi Kálmánt
javasolja.
Az ÁSZ-elnök úgy értékelt, hogy mindhárom jelölt
kimagasló szakmai tudással, tapasztalattal és vezetői gyakorlattal
rendelkezik. Függetlenségük és elfogulatlanságuk kapcsán aggály nem
merült fel - jegyezte meg kommünikéjében Windisch László.
A
részletekről azt közölte, hogy az értékelési keretrendszerben Biró
Ferenc 129 pontot, Holbusz Tímea 112 pontot, Dabóczi Kálmán 102 pontot
kapott.
Beszámolt arról is, hogy a megbízatást nem nyert pályázók
közül - adatvédelmi szabályokra figyelemmel - kizárólag azon személyek
pontszámai tehetők közzé, akik ehhez írásban kifejezetten hozzájárultak.
Közülük Ambrus István 94, Kovátsits Gábor 108, Matusik Tamás 95 pontot
szerzett.
Windisch László jelezte azt is, hogy döntéséről
levélben tájékoztatta Novák Katalin köztársasági elnököt, aki a
törvénynek megfelelően pénteken nevezi ki az Integritás Hatóság új
vezetőit.(F:MTI)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése