Oldalak

2022. május 23., hétfő

Virágos Magyarország

Az idén 29. alkalommal megrendezett Virágos Magyarország versenyre június 15-ig jelentkezhetnek az önkormányzatok - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) hétfőn az MTI-vel.

    Az idén ismét öt települési kategóriában - a kis falvaktól a nagyvárosokon át a fővárosi kerületekig - várják a pályázatokat, amelyeket személyes látogatás során értékel a szakmai zsűri.
    Hozzátették, hogy idén több mint 10 millió forint értékben osztanak ki kertészeti utalványokat, emellett gazdára találnak a szervezőbizottsági tagokat delegáló szervezetek díjai, a minisztériumi elismerések és a szponzori díjak is. A közlemény szerint minden település elismerő oklevelet és a települési zöldfelületgazdálkodást részletesen kiértékelő szakértői véleményt kap. Az országos díjátadó mellett idén három területi díjkiosztóval is készülnek a szervezők.
    Közölték, az idei versengésben a kategóriák településméret szerinti rugalmas kialakítása jelent könnyebbséget a pályázóknak, de az is növelheti a jelentkezési kedvet, hogy nemcsak teljes településképpel szállhatnak versenybe a közösségek, hiszen tematikus díjat érnek a megvalósult zöldfelület-fejlesztési projektek, a környezeti nevelési vagy partnerségi programok is. Mindezek mellett idén már harmadszor várják a határon túli magyarlakta települések jelentkezését is a környezetszépítő versenyre.
    A közlemény idézte Nagy Ildikó Rékát, a verseny nemzeti koordinátorát, aki azt mondta, a helyszínre érkező szakemberek segítenek feltárni a település rejtett értékekeit és segítő javaslatot tesznek azok fenntartható hasznosítására. Hozzátette: szeretnék megmutatni a zöld főtereket, a virágos utcákat, a legszebb fasorokat, az óvoda- és iskolakerteket, a közösségi településszépítő programokat, valamint a legszebb tanösvényeket az egész ország nyilvánosságának.
    Az önkormányzati versenyről a https://viragosmagyarorszag.hu oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők, illetve érdemes követni a kezdeményezés Facebook oldalát is - olvasható az MTÜ közleményében.(F:MTI)

A díszfák szerepe

A fák szerepe óriási. Sőt, a mai világban egyre nagyobb, hiszen hasznos segítőtársainknak köszönhetjük a tiszta levegőt. Azon túl, hogy megtisztítják a levegőt, oxigént termelnek és megkötik a szén-dioxidot. Azonban az emberiség által előidézett klímaváltozás és növekvő szén-dioxid-kibocsátás miatt is sokkal több fára lenne szükség. Fontos, hogy figyelembe vegyük kertünk adottságait, és ezt vessük össze a fa igényeivel. https://www.agroinform.hu/hazikert/gyorsan-novekedo-fat-szeretnel-ezek-kozul-valassz-56091-001?utm_source=https%3A%2F%2Fwww.agroinform.hu%2F&utm_medium=email&utm_campaign=R%C3%A1+sem+ismersz+erre+a+traktorra+%F0%9F%9A%9C+&lAnalyticId=2104&lAnalyticU=&lAnalyticL=https%3A%2F%2Fwww.agroinform.hu%2Fhazikert%2Fgyorsan-novekedo-fat-szeretnel-ezek-kozul-valassz-56091-001

Növényvédelmi drónpilóta

A technika fejlődése újabb szakmákat hívott életre Magyarországon. A drónok egyre többféleképpen hasznosíthatóak, már nemcsak a filmiparban, hanem az agrárszektorban is. Ezt felismervén a Nébih kezdeményezésére új képzés indult: a növényvédelmi drónpilóta alapképzés. A drónos növényvédelmi szakembereknek több szabálynak meg kell felelnie, például légügyi vagy növény- és környezetvédelmi kritériumoknak

2022. május 22., vasárnap

Eszterháza rózsái

Nyolcezer rózsatő virágzik a fertődi Esterházy-kastély kertjében. A Cziráky Margit Rózsakert idén is páratlan látványosságot ígér. A kert május 22-étől, vasárnaptól látogatható. A nyitás napján vezetett rózsakerti séta is indul 10 és 13 órakor.

Gomba barátok

 A Facebookon több gombás csoport is működik, közülük a két legnagyobb tábor több ezer követővel a Magyar gomba barátok és a Magyar vargányász csoport, melyekben az elmúlt napokban jelentősen megszaporodtak a bejegyzések. Ezek mindegyike arról árulkodik, hogy előbújt az “igazi”, a gombák királya, a nyári vargánya, az egyik legfinomabb erdei fajta első idei példányai.

2022. május 21., szombat

Kukorica grafika
























Nagyításhoz kattintson a képre
 

Tanácsok.


- A természet mindig a rejtett hibák pártján áll.

- Ha valamit olyan érthetően magyarázol el, hogy senki sem értheti félre, valaki biztosan félreérti.

- Ne higgy a csodákban - támaszkodj rájuk.

- Nyomás alatt a dolgok tovább rosszabbodnak. 

- A méreteket mindig a legkevésbé használható mértékegységben adják meg.

- Ha egy számolási hibáért egynél több ember felelős, egyikük sem felelős érte.

- Addig az istennek se kerül elő semmi, amíg másikat nem kerítenek helyette.