Oldalak

2022. június 2., csütörtök

Tanácsok!


 - Az emberek két csoportba oszthatók: az erkölcsösek és az erkölcstelenek csoportjába - s a felosztást az erkölcsösök végzik.

- Annál inkább felkavar valamely információ, minél pontatlanabb.

- Sose próbálj békítgetni valakit őrjöngése tetőfokán.

- A művészi nagyság elsőrendű feltétele a művész elhalálozása.

- A hájas ember a folyosó közepén halad.

- Aki legközelebb lakik, az érkezik utoljára.

- Azzá válsz, ami ellen kapálódzol.

A tejágazat szerepe

Ahhoz, hogy a tejágazat ma sikerágazat legyen Magyarországon, nagyon sok munka kellett, a siker alapja a feldolgozók és a termelők együttműködése, a kiskereskedők bevonása a termékpálya működésébe, valamint az, hogy az ágazatban dolgozó cégek sikerrel tudják megvalósítani fejlesztéseiket - mondta az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára csütörtökön Dabason.

 Feldman Zsolt az Új világ kezdődött... Jövőálló megoldások címmel a tej világnapja alkalmából a Vitafort Zrt. országos szakmai partnertalálkozóján tartott sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az elmúlt egy évtizedben 26 százalékkal nőtt a tejtermelés és 2,1-szeresére nőtt a tejágazat exportértéke. Hozzátette, hogy 2015 óta 25 milliárd forint értékben valósultak meg fejlesztések az ágazatban.

    A kormány hétmilliárd forintot költött a tejfeldolgozás korszerűsítésére is - mondta az államtitkár.     A megújuló vidék, megújuló agrárium program keretében a 2020 ősze után kiírt, nagy technológiai megújulást jelentő pályázatoknál 300 szarvasmarha telep nyújtott be 123 milliárd forint fejlesztési igényt. Folyamatban van még 14 olyan tejipari fejlesztési projekt 9,5 milliárd forint értékben, ami ahhoz szükséges, hogy magasabb hozzáadott értékű termékeket, hatékonyabban és jobb minőségben tudjon előállítani az ágazat mind a hazai, mind az exportpiaci fogyasztók részére - ismertette Feldman Zsolt.     Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke arról beszélt, hogy fokozódó problémákkal és három évtizede nem látott nyersanyagár-emelkedéssel kell megküzdenie az ágazatnak.
    A kamarai elnök szerint az ukrajnai háború miatt fokozódó napraforgóhiány okán újra előtérbe kerül a vaj, ezért azt "rehabilitálni kell". (F:MTI)

2022. június 1., szerda

Rosalia fesztivál

Mintegy hatvan pincészet borai, gasztronómiai kiállítók, koncertek, családi és egyéb programok várják a látogatókat június 10. és 12. között a Városligetben a 11. Rosalia fesztiválon, melynek idei kiemelt témái a buborékok és a Kunsági borvidék lesznek.

    A Rosalia idén jelentkezik először kiemelt témával, a fesztivál így részben a "buborékokról fog szólni". A minden borász kiállítónál kötelezően kínálandó rosék mellett számos helyen lehet ugyanis gyöngyöző- és habzóbort vagy akár tradicionális eljárással készített pezsgőt kérni - mondták el a rendezvény szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Antal Gábor és Oláh Rita főszervezők.
    Mint hozzátették, a fesztiválon kiemelt szerepet kap egy borvidék is, első alkalommal a friss, gyümölcsös borairól ismert Kunság, amely éppen a rosék terén különösen erős.
    Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója felidézte, hogy a Rosalia fesztivál immár hetedik éve tart ki a Városliget mellett és hoz a parkba minőségi közönséget.
    Emlékeztetett ugyanakkor arra is, hogy az elmúlt időszakban maga a Városliget is megújult. Számos elemet adtak át a Liget Budapest projekt eredményeként, köztük két olyan ikonikus középületet, mint a Néprajzi Múzeum új otthona és a Magyar Zene Háza, valamint a megújult zöldfelületek, Millennium Háza és Vakok Kertje mellett többek között egy új promenádot a Dózsa György út mentén, ballonkilátót, nagyjátszóteret, futókört, sportpályákat, kutyafuttatókat és botanikus kertet - sorolta.
    Diós Máté, a móri Paulus Molnár Borház vezetője, a fesztivál idei borának készítője elmondta, a SPAR Magyarországgal közösen kiírt Rosalia bora pályázaton nyertes tételük merlot, pinot noir és kékfrankos fajták felhasználásával készített házasítás, amellyel egy testesebb, krémesebb rosét szerettek volna elkészíteni.
    Maczelka Márk, a Rosalia szakmai főtámogatója, a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. kommunikációs vezetője arról számolt be, hogy borértékesítésük mintegy 20 százalékát már a rosék adják.
    A szervezők tájákoztatása szerint a Rosalia gasztronómiai kínálatának gerincét a street food irányzat adja, de lesz a fesztiválon modern kisvendéglő is újragondolt magyar specialitásokkal, kézműves desszert és prémium sajt is.
    A Rosalia színpadon fellép mások mellett a Random Trip, Tóth Vera, a Jazzy rádió DJ-i, a Rutkai Bori Banda és az Erik Sumo Band is, a gyerekeket kreatív kuckó várja, a rendezvény utolsó napján pedig Rosalia Brunchot is tartanak.
    A belépés ismét ingyenes lesz, kóstolni azonban csak a helyszínen vagy elővételben is megvásárolható, Rosalia logós pohárban lehet majd.
    A fesztivál teljes programja a www.rosalia.hu linken érhető el.(F:MTI)

"Magyar Állami Méhészeti Gazdaság"

A Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ Méhészeti és Méhbiológiai Osztálya különleges szerepet tölt be a hazai méhészeti ágazatban. A Gödöllői Arborétum szomszédságában fekvő, saját méhállománnyal is rendelkező osztály pontosan 120 éve, hogy a hazai méhészet szolgálatában áll - jelentette ki az Agrárminisztérium közleménye szerint a tárca természetvédelemért felelős államtitkára szerdán Gödöllőn.

Rácz András kiemelte, a tudományos munkán túl, a hozzá tartozó Méhészeti Parkkal, az országban egyedülálló Méhészeti Könyvtárával, valamint a megújult Méhészettörténeti Kiállítóhelyével vonzó turisztikai színfoltja Gödöllőnek. A Méhészeti és Méhbiológiai Osztály aktívan részt vesz egyetemisták és középiskolások szakmai célú oktatásában, méhészeti ismeretek átadásában és népszerűsítésében - hangsúlyozta.

    A Magyar Királyi Méhészeti Gazdaság 1899-es megalapítása és a Magyar Állami Méhészeti Gazdaság 120 éve történt megnyitója óta a Méhészeti és Méhbiológiai Osztály a méhészet szinte valamennyi területével foglalkozik. Tevékenységei közé tartozik egyebek mellett a Pannon méh génmegőrzéséhez, fenntartásához, tenyésztéséhez, valamint méhészeti termékvizsgálatokhoz és méhlegelő kutatásokhoz kapcsolódó feladatok ellátása. Munkatársai méhészeti kutatásaikkal és szakmai munkájukkal, a méhésztársadalommal együttműködve az ágazat fejlődését segítik elő - sorolta az államtitkár.
    Rácz András elmondta, az itt található Méhészeti Parkot szintén 1902-ben adták át a Magyar Állami Méhészeti Gazdaság részeként, ahova közel 18 ezer mézelő fát és cserjét telepítettek. A park a mézelő növényállományával egyedülálló volt nemcsak Magyarországon, egész Európában is. A növényfajok egy része időközben kipusztult, felújítása időszerűvé vált, ezek a munkálatok 2021-ben el is kezdődtek.
    A Méhészettörténeti Kiállítóhelyet gyerekcsoportok, egyetemisták és méhészek egyaránt felkeresik napjainkban is. Az 1983-ban átadott múzeum felújítását 2019-ben kezdték meg és idén márciusban adta át Nagy István agrárminiszter - emelte ki az államtitkár.
    A rendezvényen Marjan Cencen szlovén nagykövet örömét fejezte ki az itt végzett munka kapcsán, és egy egyedi népi motívumokkal megfestett kaptár előlapot adományozott az agrárminiszternek a méhek világnapja alkalmából, amelyet a tárca államtitkára vett át. A méhek rendkívül fontosak az emberiség számára, a méhek védelme és jövője az emberiség jövője is. A méhlegelőként is szolgáló fák ültetése is fontos része ennek a tevékenységnek - fogalmazott a nagykövet.
    Baktay Borbála, a Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ főigazgatója köszöntőjében elmondta, a 120 évvel ezelőtt megalakult intézet, amely most osztályként funkcionál, fennmaradásával elláthatja azokat a rendkívül fontos feladatokat, amelyek a beporzókhoz kapcsolódóan merülnek fel. Ezek a veszélyeztetett helyzetbe került beporzók egyre nagyobb figyelmet kapnak szakmai fórumokon és a köztudatban egyaránt. Ennek megfelelően célunk az intézetet nem csak megtartani, de tovább építeni és fejleszteni - hangsúlyozta a főigazgató.(F:MTI)

Nemzeti Parkok Hete

Szentjánosbogár séták, e-bike és kenutúrák, szafari kaland, lápjárás vagy mágikus éjszakai programok - csak néhány a megannyi különleges lehetőség közül, amivel június 6-12. között a Magyar Nemzeti Parkok Hete várja a természetbarátokat.

Az Agrárminisztérium (AM) szerdai közleménye szerint a nemzeti park igazgatóságok népszerűsége - köszönhetően a beruházások számának, nagyságrendjének valamint az ökoturisztika területén nyújtott szolgáltatásaik minőségének - folyamatosan nő, a látogatói igények és visszajelzések tükrében a programkínálat évről évre erősödik. Nemzeti parkjaink mára az ökoturizmus legfontosabb letéteményesei.

    Egymás programjait és szolgáltatásait kiegészítve, évek óta töretlen sikerrel szervezik meg az év legnagyobb ökoturisztikai akciósorozatát, a Magyar Nemzeti Parkok Hetét. Ebben az időszakban valamennyi nemzeti parkban gazdag programkínálat, izgalmas kalandtúrák, családi programok várják a feltöltődni vágyókat földön és vízen, ingyenesen vagy kedvezményes áron. Színesen összeállított ajánlataikkal mind az állat- és növényvilág, mind a földtani értékek szerelmeseinek a kedvében járnak - áll a közleményben.
    A rendezvény nyitófesztiváljának - a 25 éves Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság szervezésében - június 3-6. között Balatonfüred főtere ad otthont, kapcsolódva a Balatoni Hal- és Borünnep programjaihoz. A rendezvényen minden nemzeti park igazgatóság képviselteti magát, bemutatja szerteágazó tevékenységét, éves kínálatát, Magyarország adott régióra jellemző természeti- táji értékeit.
    Habár a rendkívüli programsorozat június 12-én véget ér, a nemzeti park igazgatóságok munkatársai egész évben felkészülten várják látogatóikat akár hajnali madárlesről, napközbeni rövidebb tanösvénytúráról, kihívást jelentő teljesítménytúráról, barlangjaink felkereséséről, vagy éjszakai csillagsétáról legyen szó - olvasható a közleményben.
    A Magyar Nemzeti Parkok Hete és az éves programkínálatról a nemzeti park igazgatóságok weboldalain, illetve a www.magyarnemzetiparkok.hu/mnph weboldalon találhatnak további információt az érdeklődők.(F:MTI)

Kultúrpajta és Tündérkert

Nyílt pályázatot hirdet a Kárpát-medencei Kultúrpajta és Tündérkert hálózat magyarországi színhelyein megvalósuló tevékenységek támogatására az NKA Magyar Géniusz Program Ideiglenes Kollégiuma

A Kultúrpajta és Tündérkert hálózat-programnak a pajták, tárolók, valamint a kertek - mint a Kárpát-medence sajátos tájképét meghatározó, jellegzetes épületei - szolgáltatnak helyszínt - olvasható az NKA honlapján.

    Mint írják, a program célja a portákhoz kapcsolódó törekvéseknek és eseményeknek egy közös kulturális hálózattá szervezése, a már meglévő és működő pajtákban zajló kulturális törekvések összehangolása. Abban nyújt támogatást, hogy ezek a helyek mind helyi, mind pedig regionális szinten közösségépítő és -formáló szerepet tölthessenek be.
    A pajták így olyan kulturális élettérré válnak, amelyekben folyamatosan van rá lehetőség, hogy kiállítások, tematikus bemutatók, szakmai előadások és beszélgetések valósuljanak meg. Ilyen programok lehetnek például zenei sorozatok, tánc-, film- és képzőművészeti rendezvények, vagy helyi ökopiac, gasztrobemutatók is - áll a felhívásban.
    A pályázati cél - 2022. június 1. és 2023. szeptember 30. között - a pályázó által üzemeltetett, megjelölt helyszínen, pajtánként legalább 3 önálló eseményből álló programsorozat megvalósítása. A programsorozat tematikájának a népművészet, a zene (komolyzenei, dzsessz, könnyű-, világ- és népzene is), az irodalom, az iparművészet és az építőművészet területek közül legalább egyet érintenie kell, valamint a programok összművészeti jelleggel is megrendezhetők.
    Mint írják, a program a népi építészeti örökségvédelem szerepét is betölti, hiszen hozzájárul a hagyományos faluképek megőrzéséhez és azok sajátos értékére hívja fel a figyelmet. Kiemelt célja továbbá, hogy a kultúrpajtákat összekapcsolja a Tündérkert-mozgalommal. A generációkon átívelő hagyományokat mentő és gyűjtő Tündérkert hálózat-program célja, hogy "az őshonos gyümölcsfák visszaköltözzenek a helyükre, a kertekbe, mivel a fák ápolása és gondozása a továbbörökítés és visszatanulás szempontjából nélkülözhetetlen. Ily módon válnak a Tündérkertek közösségi terekké, akárcsak a pajták" - olvasható a honlapon.
    A pályázat tervezett keretösszege 400 millió forint, az igényelhető támogatás pályázatonként maximum 10 millió forint. A felhívásra jelentkezhetnek a Kárpát-medencei Kultúrpajta és Tündérkert hálózat víziójához szellemiségében kapcsolódó, kulturális tevékenységét megvalósító, Magyarországon bejegyzett székhelyű gazdasági társaságok; civil szervezetek (egyesületek, alapítványok), önkormányzatok, egyéni vállalkozók, magánszemélyek, amelyek időszakosan (minimum 4 hónapon át) vagy egész évben működő pajták tulajdonosi, üzemeltetői, bérlői minőségüket érvényes és hatályos dokumentumokkal tudják igazolni. Amennyiben a projekt megvalósítása több szervezet együttműködésében valósul meg, a társszervezők pályázatukat egyénileg, külön-külön nyújthatják be. Az értékelés pályázatonként történik.
    Pályázatot benyújtani az NKA portálján keresztül június 29-én éjfélig lehet - áll az NKA honlapján, ahol a pályázattal kapcsolatos további információk is megtalálhatók.(F:MTI)

AgriNatur konferencia