Oldalak

2010. április 4., vasárnap

Húsvét...

A húsvét története.
A Húsvét a keresztény világ egyik legnagyobb ünnepe. Jézus feltámadását ünneplik mindenhol a templomokban. A történet szerint két nappal előtte, pénteken, feszítették keresztre őt a római katonák, azzal gyanúsították, hogy forradalmat indíthatott volna a tanításaival és hogy ő akart lenni a király. Ezért csúfságból tövis koronát tettek a fejére, kezét, lábát odaszegezték a kereszthez és a feje fölé odatűztek egy papirt, amin ez állt: I.N.R.I. - Iesus Nazarensis, Rex Iudeae. Magyarul: Názáreti Jézus, Judea királya. Szegény, meg is halt néhány órán belül, a családja eltemette, zsidó szokás szerint egy barlangot ásva a domboldalba az Olajfák Hegyén és egy nagy, nehéz kővel takarták be a sírt. Lévén, hogy másnap szombat volt és olyankor a tizparancsolat szerint pihenni kell, a családja és a tanitványai csak vasárnap mentek ki megint a sírhoz. De mit találtak ott...!? Üres volt a gödör! Egy angyal állt mellette és azt mondta a gyászolóknak: "Nincs már itt, mert feltámadt!"

Gondolom észrevetted már, hogy a dátum évről évre változik. Akkor vajon hogyan tudják, mikor kell ünnepelni? Pedig ezt te magad is kiszámolhatod úgy, hogy megfigyeled mikor van az első telihold március 21 után és akkor az utána következő első vasárnap lesz a Húsvét. Azért tudják, hogy akkor volt, mert a biblia szerint az ekkor ünnepelt zsidó Peszach első napján tartóztatták le Jézust. Az úgynevezett Utolsó Vacsora alkalmával (ismered-e a híres festményt?) Jézus és a tanitványai a Peszach előestéjén szokásos Széder estet ünnepelték meg, megtörve az élesztő nélkül sütött kenyeret (maceszt) és megitták az előírt több pohár bort. Nagyon sok nyelven ma is úgy hívják a húsvétot, hogy Paszcha(görög, orosz), Pascua(spanyol), Páscoa(portugál), Pasqua(olasz), Paque(francia), Pĺsk(svéd), Pĺske(norvég), Paste(román).

Több európai nyelven a teuton (norsze) Őstra istennő ünnepének a neve ragadt a húsvétra: Oster(német), Easter(angol). Az istennőt szimbolizálta a tojás és a nyuszi, ez utóbbit Németországban kezdték el újra húsvéti szimbólumként használni az 1800-as években és onnan terjedt el ma már a világon mindenhol.

De a világ minden táján ünnepelnek valamilyen tavaszi ünnepet a nem keresztények is. Mióta a világ világ, az emberek örvendeztek és megünnepelték a tavaszt, a természet felújulását. A leguniverzálisabb szimbólum a tojás, mivel az a termékenységet, új életet juttatja eszünkbe. Gyakori ötlet a tojások színezése, a "piros", vagy "hímes" tojás, már az ősi Babilonban is csinálták. Később az egyiptomi templomokat is kidíszítették velük tavasszal.

Nincsenek megjegyzések: