A szarvasmarha és a sertés ugyanis csak felületesen rág, a baromfifajok esetében pedig elsősorban a takarmánygyártás technológiai igénye teszi szükségessé az aprítást. Az aprítás szerepe az állatfaji sajátosságok mellett függ az életkortól és a magvak rosttartalmától, pelyvaburkától. A sertés, a marha és a juh fiatalon sokkal kiadósabban rág, mint idősebb korában.
A rostos zab és árpa őröletlenül rosszabb hatásfokkal hasznosul, mint a kukorica vagy a búza. A gabonaféléken kívül aprításra szorulnak még a takarmánygyártásban használatos egyéb összetevők (olajdarák, ásványi anyagok) is. A kívánatos aprítás mértékét az optimális emészthetőség igénye mellett a szükséges homogenitás az esetleges granulálás is befolyásolja. A mindennapi gyakorlatban az abrakkeverékek jellemzésére megelégszünk azokkal a mutatókkal, amelyek a maximális szemcseméretet határolják be. A baromfitakarmányok, malac-, borjú- és báránytápok átlagos őrlési finomságának kívánatos mértéke, hogy 96 % 1,4 mm-nél kisebb, 4 % 1,4-1,8 mm közötti szemcseméretű legyen. Egyéb tápoknál 96 % 1,6 mm-nél kisebb, 4% 1,6-2,0 mm nagyságú legyen.
A mezőgazdaságban jelenleg is széles körben elterjedt aprítógép a kalapácsos daráló. Elterjedését egyszerű kezelhetőségének köszönheti. Hátránya, hogy az átlagos szemcsefinomság értéken belül a különböző méretű frakciók igen széles határértékek között oszlanak meg.
A túl finom szemcsézettség hosszabb távon megmutatkozó káros következménye elegendő nyersrost hiányában sertéseknél gyomorfekély képződés, valamint a szárazdarás etetéssel dolgozó hizlaldákban a porszennyeződés, a krónikus tüdőgyulladás. Nemkívánatos következménnyel jár a túl finom aprítás a kérődző állatoknál is, mivel egyrészt meggyorsítja a bendőben a keményítő lebomlását, az illózsírsav képződést, savanyítja a bendő kémhatását, másrészt jelentős mennyiségű fel nem tárt keményítő jut a végbélbe és vastagbélbe. Ez utóbbi helyen a keményítő hasznosítása nagyobb veszteséggel jár.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése