Oldalak

2018. október 2., kedd

Erdők hete

Magyarország erdőterületei meghaladják a kétmillió hektárt és ennek közel 56 százaléka állami tulajdonban van. Hozzátette, hogy az erdők hete rendezvénysorozat az erdészeti ismeretterjesztést szolgálja, amelyet szórakoztató, izgalmas programokon keresztül érnek el.
Az állami erdőgazdaságok évente több milliárd forintnyi turisztikai, közjóléti fejlesztést hajtanak végre és a Magyar Természetjáró Szövetség partnereiként az elmúlt években tevékenyen részt vettek az Országos Kékkör teljes vonalának megújításában, és együttműködésük a projekt lezárása óta is folyamatos.
Az erdőpedagógusok évente mintegy 1000 foglalkozást tartanak, és most, az október első hetében szervezett erdők hetén országszerte 60 helyszínen, több mint 150 program várja az érdeklődőket. Ezek között vezetett túrák, erdei sportversenyek, erdészeti nyílt napok, arborétumi és kisvasutas kirándulások is megtalálhatók. Hozzátette: a részletes program megtekinthető az erdokhete.hu oldalon. (mti)
   

Nincsenek megjegyzések: