Az öt hazai Nemzeti Park területén fekvő barlangok kedvezményes jegyárakkal, különleges programokkal várják az érdeklődőket március végéig a Barlangoljunk! - március a barlangok hónapja elnevezésű programsorozat részeként. A látogatók többek között geotúrán, denevérlesen, valamint fotós túrán is részt vehetnek.
A
csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón Rácz András, az Agrárminisztérium
természetvédelemért felelős államtitkára emlékeztetett: immár
kilencedik alkalommal hirdetik meg a márciusi programsorozatot a nemzeti
parkokban.
A hazai nemzeti parkok közül a Duna-Ipoly Nemzeti
Park, a Duna-Dráva Nemzeti Park, az Aggteleki Nemzeti Park, a Bükki
Nemzeti Park, valamint a Balaton-felvidéki Nemzeti Park rendelkezik
társadalmi hasznosítású barlangokkal, melyek kedvezményes és ingyenes
túrákkal, máskor nem látogatható barlangokkal várják egész hónapban az
érdeklődőket - mondta az államtitkár.
Budapest a barlangok
fővárosának is tekinthető, hiszen nincs még egy olyan főváros, amely
alatt ennyi és ilyen hosszúságú barlangjárat helyezkedik el - emelte ki
Rácz András, aki hozzátette: jelenleg 174 ismert barlang húzódik a
főváros alatt, melyek járatrendszere meghaladja 58 kilométert.
Magyarország
legnagyobb, leghosszabb barlangja is Budapesten található: ez a
Pál-völgyi-barlangrendszer, mely mintegy 32 kilométer hosszúságú -
fogalmazott az államtitkár.
A barlangok megújulásra,
regenerálódásra önmaguktól képtelenek, emiatt jó állapotuk fenntartása,
vagy éppen természeti állapotuk javítása gyakran csak aktív
természetvédelmi kezelés, gyakorlati beavatkozások révén valósítható meg
- fogalmazott Rácz András.
A Duna-Ipoly Nemzeti Park igazgatóság
területén, Budapesten fekvő Szemlő-hegyi barlangban minden márciusi
pénteken az érdeklődők a mintegy 90 perces felfedező túrák részeként
megtudhatják, hogy az egykori felfedezők hol jutottak be a barlangba,
valamint a program keretében a budai barlangok világát bemutató 3D film
is megtekinthető.
A Pál-völgyi-barlang kiépített szakaszain
geológus szakvezető kalauzolja végig az érdeklődőket hazánk leghosszabb
barlangján minden márciusi vasárnap. A mintegy kétórás túrák során a
látogatók megismerhetik a budai termálkarszt kialakulását és
jelentőségét, valamint bepillantást nyerhetnek a város alatt húzódó
barlangrendszerek kutatásának történetébe.
A vidéki helyszíneken
többek között az Abaligeti-barlangban március 10-én fotós szakvezető
segítségével lesz lehetőség a cseppkövekben gazdag barlang
képződményeinek fényképezésére. A Bükki Nemzeti Park területén található
Szent István-barlangban szombaton és március 18-án a denevérek világát
bemutató program lesz. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park igazgatóságának
szervezésében pedig pénteken és március 10-én a Koloska-völgyet,
Jókai-kilátót és a látogatóközponttal kiegészült Lóczy-barlangot érintő,
a természeti és kultúrtörténeti értékeket felsorakoztató útvonalon
geotúra várja a látogatókat.
A "Barlangoljunk!" kampány 2014-es
elindulása óta csaknem 30 százalékkal növekedett az idegenforgalmi
hasznosítású barlangok látogatószáma, átlagosan félmillió regisztrált
látogató érdeklődik évente a barlangok iránt. A program sikerét mutatja,
hogy a Nemzeti Park igazgatóságok regisztrált látogatóinak csaknem fele
barlangi bemutatóhelyekre vált belépőt, vagy veszt részt ilyen
szakvezetésen, programon - közölték a szervezők.(F:MTI)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése