Idén 170 kiállító kötetei mellett számtalan könyvbemutató, dedikálás, beszélgetés, koncert és egyéb program várja a közönséget a 94. Ünnepi Könyvhéten június 8. és 11. között a Vörösmarty téren és a Duna-korzón.
A
könyvhét immár hagyományos módon terjeszkedik a Vörösmarty téren túl a
Vigadó térre és a Duna-korzóra is. Új jelenség azonban, hogy a 146
pavilonban megjelenő 170 kiállító között egyre több az olyan, amely nem
könyvkiadó, de rendszeresen folytat ilyen tevékenységet is - mondta el a
rendezvénysorozat keddi budapesti sajtótájékoztatóján a Magyar
Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) elnöke.
Gál
Katalin felhívta a figyelmet a könyvhét gazdag programkínálatára: a
Vörösmarty téren és a Vigadó téren felállított színpadokon és a könyves
pavilonoknál négy nap alatt több mint 60 könyvbemutató, csaknem 1000
dedikálás, beszélgetések, kézműves foglalkozások, koncertek és egyéb,
"könnyedebb" esti programok várják az érdeklődőket.
A szervezet
elnöke hozzátette, a könyvhét több évfordulós programsorozathoz is
kapcsolódik: idén ünneplik ugyanis Petőfi és Madách születésének
bicentenáriumát, valamint Budapest egyesítésének 150. évfordulóját is.
Fodor
Péter, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) főigazgatója a Budapest
150 és az annak keretében elindult Könyvfőváros 2023 programsorozatokról
szólt. A Budapesti Történeti Múzeum például új kiállítással
jelentkezett, Budapest Főváros Levéltára (BFL) gondozásában készül
Budapest monográfiája, az FSZEK pedig vándorkiállítást indít.
A
Budapest 150 talán legszerteágazóbb projektje a Könyvfőváros 2023
program, amely már áprilisban megkezdődött a Petőfi200 Emlékkönyvtár
átadásával - emelte ki.
A Könyvfőváros önálló pavilonnal és saját
programokkal lesz jelen a könyvhéten is, az érdeklődők itt az FSZEK-ba
is kedvezményesen iratkozhatnak be - jegyezte meg Fodor Péter.
Gáspár
Máté, a projekt vezetője a készülő Budapest Nagyregényről szólva
elmondta, hogy a 23 kerületből álló főváros történeteit szeretnék
összefűzni 23 kortárs magyar író közreműködésével.
A jubileumi
kötet a főváros születésnapján, a november 17-i Budapest Napon jelenik
meg, de a szerzők már az Ünnepi Könyvhéten rendezett beszélgetéseken
beszámolnak munkájukról - közölte.
Orosz Márton
művészettörténész, a Vasarely Múzeum igazgatója, a Szép Magyar Könyv
2022 verseny zsűrijének elnöke felidézte, hogy a díjak odaítéléséről
ezúttal is az MKKE által felkért szakmai zsűri döntött.
Idén 66 kiadó vett részt a versenyen nyolc kategóriában összesen 135 kötettel - tette hozzá.
Könyvsorozat
kategóriában a díjat a Manó Könyvek Új Kedvencek sorozata, szépirodalom
kategóriában pedig a Tea Kiadó Mysterium dell' arték s egy fekete
daljáték című kötete kapta.
Gyermek- és ifjúsági könyvek
kategóriában a Kerek élet fája című kötet (Lampion Könyvek), míg az
ismeretterjesztő művek között a Városháza Kiadó Nagykörút című kiadványa
lett a győztes.
A Terc Szakkönyvkiadó a szakkönyv kategória első
helyét szerezte meg A Miskolci Építész Műhely című kötetével; a
legszebb múzeumi művészeti könyvnek A Magyar Pavilon a Velencei
Biennálén című kiadványt (Ludwig Múzeum) választotta a zsűri.
Művészeti
könyvek kategóriában az Equibrilyum Kiadó nyert LUGO Graffiti. Read the
Signs című albumával, míg a Szépművészeti Múzeum Hantai, Klee és más
absztrakciók című katalógusáért kapott különdíjat.
Az
illusztrációkat elismerő kategóriában megosztva érdemelte ki az első
díjat a Hol készül a művészet? című művészettörténeti böngésző (Csimota
Kiadó) és a Ki korán kel... szólások és közmondások a pénzről című kötet
(Pallasz Athéné Könyvkiadó).
A köztársasági elnök különdíját a
Tortoma Kiadó Ferencesek főztje - Szakácskönyv Csíksomlyóról az 1690-es
évekből című kiadványa, a miniszterelnök különdíját pedig a Méry Ratio
Kiadó és a Pro Minoritate Alapítvány Matl Péterről szóló albuma kapta.
A
főpolgármester különdíjával a HVG Könyvek Frida és Gubanc Budapesten
című ifjúsági könyvét, a Magyar Tudományos Akadémia különdíjával a
Bellibro Kiadó Tabán - fényképek, történetek című albumát, míg a Magyar
Művészeti Akadémia különdíjával a HAP Tervezőiroda Kft. A rózsaszín
Zsolnay című kiadványát ismerték el.
A Ludwig Múzeum még egy
elismerést érdemelt ki: a (Script:Abstract): Frey úr ír című kötetért a
Tamás László-díjjal jutalmazták.
A Szép Magyar Könyv verseny díjait az Ünnepi Könyvhét június 8-i megnyitóján adják át.(f:mti)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése