Oldalak

2024. június 10., hétfő

Múzeumok éjszakája...

Tárlatvezetésekkel, épületbejárással, kézműves foglalkozásokkal, irodalmi programmal, városi sétával, élőzenével és táncházzal is várja az érdeklődőket a Hagyományok Háza június 22-én, a Múzeumok éjszakáján.

    Az érdeklődők részt vehetnek a Magyar Állami Népi Együttes nyílt próbáján, de megismerkedhetnek az együttes különleges darabokat tartalmazó jelmeztárával is a JelmezTáró program keretében - idézi a Hagyományok Háza hétfői közleménye Czingel Szilviát, a Magyar Népi Iparművészeti Múzeum vezetőjét.
    A Hagyományok Háza programjában szerepelnek kézműves foglalkozások és tésztakészítő workshop is, amelyeken korosztálytól függetlenül bárki könnyen sikerélményhez juthat - tette hozzá Czingel Szilvia.
    A Múzeumok éjszakáján látogatható utolsó alkalommal az intézmény két időszaki kiállítása. A Miska - múltidéző borosedények című tárlat a Magyar Népi Iparművészeti Múzeum gyűjteményéből mutat be miskakancsókat és emberalakos kerámiákat a Budai Vigadó pinceszintjén található Lajos-teremben, amely egykor borlerakatként működött. A látogatók vezetett túrán ismerhetik meg a helyszínt és kiállítást.
    A másik tárlat, a Szecesszió, Art Deco, Népművészet - Női lélek, népi formák, amely a maguk idejében úttörő női művészek nézőpontján keresztül mutatja be a XX. század két nagy stílusa és a népművészet találkozását. A tárlathoz informatív városi séta is kapcsolódik, amelyen Víziváros szecessziós és art deco építészetét ismerhetik meg a látogatók.
    Tárlatvezetéssel lehet bejárni az Illatok, ízek, formák - nézd kézzel, lásd szívvel című interaktív kiállítást, de a Budai Vigadó épületében lesz épületbejárás is Both Miklós, a Hagyományok Háza főigazgatója, valamint Pál István "Szalonna", a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője közreműködésével.  
    Mindenki előtt megnyílik a Martin György Szakkönyvtár, ahol irodalomterápiás foglalkozás várja az érdeklődőket.
    A Hagyományok Háza teraszán fellép a Magyar Állami Népi Együttes zenekara, az est zárásaként koncertet ad a Tarsoly zenekar és lesz táncház is Farkas Máté, a Magyar Állami Népi Együttes táncosa vezetésével - áll a közleményben.(F:MTI)

2024. június 5., szerda

Állatjóléti támogatás

Minden lehetséges eszközzel segíti a kormány a fenntartható és hatékony állattenyésztést, ezért különböző támogatásokkal ösztönzi az állatok jólétének javítását. Az agrártárca a Vidékfejlesztési Program részeként meghirdetett állatjóléti támogatások körében 42,5 milliárd forint értékben, közel 550 kérelemről hozott a tejhasznú szarvasmarha ágazat részére pozitív döntést az elmúlt napokban - közölte az Agrárminisztérium (AM) szerdán.

    Az AM közleménye felidézi: a minisztérium 2023-ban ismét meghirdette a tejhasznú szarvasmarha ágazat szereplői számára "A tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás" című felhívást. A pályázat az állatok javát szolgáló, jogszabályi előírásokon túlmutató kötelezettségvállalások betartásához biztosít vissza nem térítendő támogatást. A konstrukció segítségével a kedvezményezettek az állatsűrűségre, a többlet gondozói felügyeletre, valamint a fejési technológiára és preventív beavatkozásokra vonatkozó kötelező kötelezettségeken túl választható kötelezettségként a természetes körülmények biztosítására és a takarmányozásra vonatkozó vállalásokat tehettek. Ezek teljesítéséért a tehenek esetében akár évi 284 euró, üszők és borjak esetében mintegy évi 222 euró támogatásban részesülhetnek.
    A támogatás kötelezettségvállalási időszaka 20 hónap, ami 2023. május 1-jétől és 2024. december 31-ig tart. A támogatásra elsőként az idei évi egységes kérelem keretében nyújthatnak be kifizetési igénylést a kedvezményezettek. Az agrártárca közel 550 darab támogatási kérelmet hagyott jóvá az elmúlt napokban, a megítélt támogatás - a teljes 20 hónapos támogatási időszakra vetítve - hozzávetőlegesen 42,5 milliárd forint. A kedvezményezettek a támogatói okiratokat a következő hetekben vehetik kézhez - tájékoztatott az AM.
    Az állattartók - köztük a tejelő szarvasmarha tartók - a következő években is számíthatnak az állatjóléti támogatásokra.  Az Agrárminisztérium a Vidékfejlesztési Program zárásával párhuzamosan folyamatosan dolgozik a következő időszak fejlesztési programjának, a KAP Stratégiai Tervnek a pályázati felhívásain. Ezekről a kap.gov.hu oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők - közölte a szaktárca.(F:MTI)

2024. május 27., hétfő

Gazdaközpontú mezőgazdaság

 

A versenyképesség, a válságkezelés, a fenntarthatóság és a tudásalapú gazdaság lesz az Európai Unió Tanácsának július elsejétől kezdődő féléves magyar elnöksége napirendjén azzal a céllal, hogy az európai mezőgazdaság gazdaközpontúvá váljon - emelte ki a magyar agrárminiszter hétfőn Brüsszelben.

Nagy István a tagországok agrárminisztereinek tanácsülését követően újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta, a június 9-én esedékes európai parlamenti választásnak "óriási tétje van", mégpedig az, hogy gyökeres irányváltásra sikerüljön késztetni Brüsszelt, hogy a Közös Agrárpolitikában (KAP) is megtalálja helyét és szerepét a gazdaközpontúság.
    "Azt várjuk a választásoktól, hogy Európa visszaáll a normalitások talajára. Meg kell védeni a gazdák érdekeit, hiszen általa Európa polgárainak értékét védjük, mivel a mindennapi élelmezésbiztonságot tudjuk számukra szavatolni" - emelte ki az agrárminiszter.
     Kijelentette: az Európai Unió nem szavatolja belső piacának védelmét, továbbra is rengeteg ukrán mezőgazdasági termék érkezik az Európai Unió piacaira. Megoldás kell, hiszen a dömping mennyiségű ukrán mezőgazdasági termék kiszorítja a hagyományos európai termelésből származó gabonákat - hívta fel a figyelmet Nagy István, majd hangsúlyozta: nem szabad hagyni azt sem, hogy az egész éghajlatváltozásért az európai gazdatársadalmat tegyék felelőssé. Az éghajlatváltozást illetően a gazdákat érdekeltté kell tenni és nem bűnbakká - hangoztatta.
    "Azt várjuk, hogy az Európai Unió végre megvédje az európai gazdákat. Nem lehet, hogy eláruljuk, magukra hagyjuk az európai gazdákat. Nem lehet, hogy minden más érdek fontosabb legyen, mint az európai gazdák érdeke. Ez az élelmiszerszuverenitást, az élelmezés biztonságát veszélyezteti az egész Európai Unióban" - fogalmazott a tárcavezető.
    Hangsúlyozta: a gazdákat támogatni kell ahhoz, hogy megfelelő technológiai eszközökkel olyan fejlesztéseket tudjanak végrehajtani, amelyekkel az éghajlatváltozás elleni küzdelmüket sikeresen tudják folytatni.
    "A magyar elnökség pontosan erre készül, hiszen egy gazdabarát központú agrárpolitikát kíván megvalósítani, ahol a versenyképesség, a válságkezelés, a fenntarthatóság, a tudásalapú gazdaság és a gazdabarát-központúság lesz napirenden" - fogalmazott.
    A június 9-i választás tétje tehát az, hogy "le tudjuk-e venni" az agráriumról azt a béklyót, amit a "meggondolatlan és megalapozatlan" európai zöld megállapodás, a rájuk erőltetett zöld ideológia jelent, és teljesen a vesztükbe sodorja őket. Új alapok, új szabályok kellenek, amit a magyar elnökség kiválóan képvisel, mégpedig azt, hogy a versenyképesség, a válságkezelés, a gazdaközpontúság, a tudásalapú gazdaság és a fenntarthatóság legyen az, ami keretbe fonja a közös agrárpolitika 2027 utáni időszakát is - tette hozzá nyilatkozatában Nagy István.(F:MTI)

2024. május 24., péntek

ANImashEXPO kiállítás

ANImashEXPO

NOVEMBER 28 – 30. között rendezik az ANImashEXPO kiállítást, az 1. állattenyésztési, állatjóléti és állategészségügyi szakiállítást. Módosított időponttal, azaz 2024. november 28-30. között kerül megrendezésre a szakkiállítás a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban. Az ANImashEXPO kiemelkedő lehetőséget kínál arra, hogy a résztvevők betekintést nyerjenek az ágazat legfrissebb trendjeibe, innovációiba.

2024. május 15., szerda

Magyar Paradicsom Nap

Idén is megrendezésre kerül a Magyar Paradicsom Napja szakmai rendezvény, Magyarország legjelentősebb hajtatott paradicsomtermesztési eseménye, jelentkezési határidő: 2024. május 27. (hétfő). A 2024-es évben május 31-én kerül sor a Magyar Paradicsom Napja szakmai rendezvényre, amelynek helyszíne a tavalyihoz hasonlóan az Aranyszöm Rendezvényház lesz (Mórahalom, Röszkei út 1.)

Jelentkezési határidő: 2024. május 27. (hétfő)

Mezőgazdasági összeírás

Országszerte több mint 22 ezer egyéni gazdaság mezőgazdasági összeírását kezdte meg szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A gazdálkodók május 23-ig online, azt követően pedig - június 15-ig - összeírók segítségével személyesen vagy telefonon keresztül válaszolhatnak a kérdésekre - közölte a KSH szerdán az MTI-vel.

 Közölték: az adatgyűjtés célja, hogy naprakész információval szolgáljon a hazai és az uniós döntéshozók, illetve a gazdálkodók számára. A felmérés adatainak segítségével hazánk teljesíti adatszolgáltatási kötelezettségét az Európai Unió felé. Az adatszolgáltatást kormányrendelet írja elő, a válaszadás kötelező. Az adatfelvételi időszak előtt a KSH valamennyi érintett számára eljuttatta e-mailben vagy postai úton a kérdőívkitöltéshez szükséges tudnivalókat és a belépési kódot.
    Tóth Péter, a KSH Mezőgazdasági statisztikai osztályának vezetője a közleményben elmondta: a felmérés a földhasználattal és az állatállománnyal kapcsolatos kérdésekkel foglalkozik. Az összeírás eredményei a termelők érdekeit szolgáló szakpolitikai döntések és a támogatási rendszerek megalapozását segítik.
    A nem kiemelt egyéni gazdaságok kétféleképpen tehetnek eleget adatszolgáltatási kötelezettségüknek. Május 15. és 23. között online, a maja.ksh.hu oldalon önállóan tölthetik ki a kérdőívet, majd ezt követően, május 24. és június 15. között összeírók segítségével, személyesen vagy telefonon keresztül lehet a válaszokat megadni.
    A fényképes igazolvánnyal rendelkező összeírók csak azokat a gazdálkodókat keresik fel, akik nem éltek az önkitöltés lehetőségével. A kérdezőbiztosok az adatokat elektronikusan rögzítik. Fontos, hogy a kiemelt jelentőségű egyéni gazdaságok számára az adatfelvétel teljes egészében online önkitöltés keretében valósul meg - írták.
    Az összeírás során nyert információkat a KSH kizárólag statisztikai célra használja fel, azokat más szerveknek, személyeknek nem adja ki, és a törvényi előírásoknak megfelelően garantálja az adatkezelés biztonságát.(F:MTI)

2024. május 1., szerda

Virágos Magyarország verseny

Meghosszabbított határidővel, május 20-ig nyújthatják be pályázataikat a 31. Virágos Magyarország versenyre jelentkező helyi közösségek - közölte Magyar Turisztikai Ügynökség szerdán az MTI-vel.

    Az ország legrégebbi környezetszépítő versenyére ebben az évben is öt kategóriában várja az ügynökség a nevezéseket, a határon túli, magyarlakta települések immár ötödik alkalommal jelentkezhetnek zöld közterületeikkel - írták közleményükben.
    Az elmúlt években bevezetett, új díjkategóriák sikereire alapozva idén is a fenntarthatóságé és a közösségeké a főszerep - tették hozzá.
    Másodszor hirdetnek győztest az év zöld innovációja kategóriában, amellyel a települések fenntarthatósági törekvéseire szeretnék ráirányítani a figyelmet. Ismét várják a jelentkezőket a jubileumi évben megújult Virágzó közösség díjra. Az elmúlt évek hagyományait folytatva 2024-ben sem kizárólag teljes településképpel lehet elismerésre számítani: tematikus díjak is gazdára találnak majd, díjazzák például az év fasorát és óvodakertjét, illetve a legvirágosabb főteret.
    Az őszi díjátadón a kertészeti utalványoktól a szakmai tanácsadáson és segítségnyújtáson át a tárgyi ajándékokig csaknem 80 értékes, szakmai nyeremény talál gazdára. A versenyt idén is több szakmai szervezet és minisztérium támogatja, többek között az Építési és Közlekedési, az Energiaügyi, a Közigazgatási és Területfejlesztési, az Agrár- és a Belügyminisztérium. A környezetszépítés ügye mellé állt a Miniszterelnöki Kabinetiroda is.
    A közlemény szerint 2024-ben Magyarország tölti be az európai környezetszépítő verseny, az Entente Florale Europe soros elnöki szerepét is. Idén két magyar település - Zalakaros és Debrecen - indult az európai megmérettetésen, ahol összesen tucatnyi versenyzővel mérik össze a zöldítés terén elért eredményeiket.(F:MTI)