Oldalak

2022. július 9., szombat

AM pályázatok...

Az utóbbi másfél évben kiírt vidékfejlesztési pályázatok segítségével több mint 1500 milliárd forrás jutott el az agráriumba - fogalmazott a Szigeti Farm első alkalommal megrendezett partnertalálkozóján az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

    Az AM azt közölte szombaton az MTI-vel, hogy Feldman Zsolt a Kalocsától mintegy tíz kilométerre fekvő Bács Kiskun megyei Szakmáron tartott rendezvényen hangsúlyozta: a 80 százalékos nemzeti társfinanszírozással megtoldott uniós pénzek mintegy hetven százaléka beruházások létrejöttét segíti a tavalyi és az idei agrárpályázatok keretei között.
    Nagy érdeklődés övezte például a precíziós gazdálkodás megvalósítását célzó, a terményszárító és -tároló vagy éppen az állattenyésztés körülményeit javító pályázatokat - tette hozzá.
    A közlemény szerint az államtitkár említést tett az egy év óta emelkedő építőanyagárakról, ezzel kapcsolatban megjegyezte: ezen beruházásoknál lehetővé tették a pályázat keretei között az építési költségek növekedésének elismerését.
    Az aszály, a mezőgazdasági termelés során felhasznált "inputanyagok" árának növekedése, valamint az orosz-ukrán háború okozta gazdasági helyzet ellenére a kormány célja, hogy a lehető legtöbb beruházás megvalósulhasson.
    Feldman Zsolt jelezte: a vízgazdálkodással, az öntözéssel kapcsolatos pályázatok folyamatosan nyitva vannak, épp úgy, mint az erdősítés támogatását szolgáló, de még elérhető a lovas létesítmények fejlesztésére kiírt pályázat is.
    A partnertalálkozónak otthont adó Szigeti család generációk óta mezőgazdasággal foglalkozik. Az állattenyésztés, a növénytermesztés, a hazai és nemzetközi áruszállítás mellett agrár-szaktanácsadással és pályázatírással segítik a hozzájuk forduló gazdákat. Közreműködésükkel a környék gazdálkodói eddig 2,1 milliárd forint pályázati pénz elnyerésével 4,2 milliárd forint értékű beruházást valósítottak meg - áll az AM közleményében.(F:MTI)

Nincsenek megjegyzések: