Oldalak

2022. július 15., péntek

Hortobágyi lovasnapok

A mátai lovaspályán rendezett díjugrató- és fogathajtó versenyekkel, lovasbemutatókkal ma megkezdődik a hortobágyi lovasnapok háromnapos programsorozata, a puszta legnagyobb nyári rendezvénye.

    A lovasnapokat két év kényszerpihenő után rendezik meg ismét, a szervezők szerint legfőbb céljuk a Hortobágyra jellemző pásztorkultúra múltjának és jelenének, továbbá a mátai ménes lótenyésztő munkájának és fogatgyűjteményének megismertetése.
    Az 54. alkalommal megrendezett lovasnapokon hatszáz lovas mintegy ezer lóval versenyez a pusztán, a lovasprogramok mellett négyszáz táncos szórakoztatja a vendégeket, a gyerekeket különféle kézműves programokkal várják, és nem lesz hiány a bográcsokban rotyogó hagyományos pusztai ételekből sem: a három nap alatt mintegy négy mázsa szürkemarha- és rackahúsból készülnek a pásztorételek a Kilenclyukú híd lábánál.
    Az országos és nemzetközi díjugrató verseny mellett csikós bajnokságot is tartanak, szombaton pedig startol a Hortobágyi Vágta, a Nemzeti Vágta regionális selejtező futama, amelynek győztesei indulhatnak az őszi budapesti megmérettetésen.
    A fogathajtó show idén is nagy közönségsikerre számíthat, mint ahogy az élő zenére történő méneshajtás: az anyakanca-ménes és az idén született csikók a naplementében kápráztatják el a közönséget a zenés nyargalással.  
    Az idén 50 éves táncházmozgalom tiszteletére nagyszabású szabadtéri táncházzal készülnek a szervezők a hortobágyi lovas arénában. A programhoz csatlakozva, a Bürkös zenekar muzsikájára indul a Kárpát-medencei táncház, ahol a közönséget is táncra perdítik.
    A gyereklovasfaluban gólyalábasokkal, bábelőadásokkal, mesemondással, színházi előadásokkal, gyermektáncházzal és vattacukorfelhőkkel várják a legfiatalabbakat, a kézművesváráson pedig hatvan népművész, népi iparművész, kézműves kínálja majd a portékáit.
    A hortobágyi lovasnapokon fellép a Muzsikás Együttes is: a zenekar húzza majd a táncházmozgalom népszerű dalait, amelyekre kicsik és nagyok, idősek és fiatalok éjszakába nyúlóan rophatják a táncot a Hortobágyon.(F:MTI)

Nincsenek megjegyzések: