Nyomtatott formában is megjelent, és a nagyközönség számára is hozzáférhető Magyarország első átfogó madáratlaszának második, javított és kiegészített kiadása - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) kedden az MTI-vel.
Mint a közleményben felidézik, Magyarország madáratlasza közel tízéves előkészítés után jelent meg 2021. szeptember végén. A kötet a 2019 év végéig hazánkban természetes módon előforduló 420 madárfaj állományáról, elterjedéséről, állományváltozásáról és természetvédelmi helyzetéről rendelkezésre álló ismereteket foglalta össze. Az első kiadás
csak elektronikus formában volt elérhető a nagyközönség számára. A
madáratlasz sikere nyomán az MME elhatározta egy második, javított és
kiegészített kiadás elkészítését. A közlemény szerint ebben a
szerkesztők az időközben beérkezett adatok alapján pontosítottak egyes
ponttérképeket és az időközben újonnan megfigyelt madárfajok
bemutatásával is bővült a 800-oldalas kiadvány. A könyvben angol nyelvű
összefoglalók és képaláírások találhatók.
A kötet főként az MME
által indított Madáratlasz Program (2014-2018) és a Mindennapi Madaraink
Monitoringja (1999-2018) adatai alapján készült, de a ritkaságok
valamennyi ismert megfigyelését feldolgozta. Újdonsága az a mintegy 1700
térkép és grafikon, amely a több száz felmérő által gyűjtött 30 millió
adatrekord modern számítógépes feldolgozásával született.
Mint
írják, a nemzetközi szinten is kiemelkedő modellezéssel előállított
térképek és grafikonok a 64 szerző által készített fajleírásokkal együtt
a lehető legteljesebb képet adják a vadon élő hazai madárfajok
helyzetéről.
A Magyarország madáratlasza című könyv második kiadása az MME-nél vásárolható meg (https://mmebolt.hu/magyarorszag-madaratlasza). (F:MTI)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése