Oldalak

2022. július 15., péntek

Halmúzeum...

A halászat és a horgászat ezer szállal kapcsolódik a magyar nemzet történetéhez, ezért is fontos, hogy több múzeuma legyen a területnek - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtökön Ráckevén, a Halmúzeum átadó ünnepségén.

     A politikus kiemelte: a több mint hétszázezres táborával a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) a legnagyobb magyar társadalmi szervezet. A miniszterelnök-helyettes úgy fogalmazott: összehasonlítva a vadászok hetvenezres táborával és azzal, hogy mennyi vadászati múzeum van Magyarországon, meglepően és elszomorítóan kevés horgász és halászati témájú múzeum van, pedig a magyar halászati örökség, horgászati jelen megérdemelné azt, hogy hasonló nagyságrendben legyenek kiállítóhelyei mint a méltán világhírű magyar vadászatnak.
     Semjén Zsolt kiemelte: a társadalom számára kulcsfontosságú a rekreáció lehetősége, amelynek egyik legnagyszerűbb formája a horgászat a természetjárás és a vadászat mellett. Ráadásul a halászati és horgászati hagyományok mindig nagyon mélyen hozzátartoztak a magyar nemzethez, már a honfoglaláskori időből származó emlékeink is erről tanúskodnak. Már a honfoglalókat is megdöbbentette, hogy itt a Kárpát-medencében, ha egy kosarat belemerítettek a vízbe, akár a Dunába, akár a Tiszába, abban hal volt - mondta. Semjén Zsolt a horgászat ősi hagyományai közé sorolta a pákászatot, a horgászat tekintetében pedig a kutyogtatást.
     A horgászat tehát ezer szállal kapcsolódik a magyar nemzet történetéhez, őseink öröksége és napjaink kikapcsolódása egybeesik a horgászatban, ezért is fontos, hogy minél több múzeuma legyen a területnek - hangsúlyozta Semjén Zsolt.
     A miniszterelnök-helyettes kiemelte, hogy Ráckevénél nem is lehetne jobb helyszíne a múzeumnak, hiszen a Csepel-szigeten, Árpád vezér egykori szálláshelyén a horgász-, halászhagyományok mindig is meghatározóak voltak.
     A politikus továbbá örömét fejezte ki, hogy a múzeum egy most megújult 1510-ben épült házban kapott helyet, amely méltó helyszíne az intézménynek.(F:MTI)

Nincsenek megjegyzések: