Idén július 28-ára esik a túlfogyasztás világnapja: a Global Footprint Network adatai szerint a Föld lakossága csütörtökre használja el a bolygó egy évnyi erőforrásait.
Mint a
Természetvédelmi Világalap (WWF) magyarországi szervezete az MTI-hez
szerdán eljuttatott közleményében rámutat, évről évre egyre hamarabb jön
el a túlfogyasztás világnapja.
A Global Footprint Network adatai
szerint az emberiség fogyasztása idén július 28-án lépi át azt a
szintet, amelyet a Föld egy év alatt képes újratermelni, illetve
elnyelni. Ez a dátum 2018-ban még augusztusra esett, 1970-ben pedig csak
december 23-án értük el a túlfogyasztás határát, vagyis akkor még jóval
fenntarthatóbban élt az emberiség, mint most, 50 évvel később.
Fel
kell ismerni, hogy az emberiség csak akkor boldogulhat, ha sokszor
mértéktelen fogyasztását valóban csökkenti. Ehhez pedig nagymértékben
hozzájárulhatunk személyes döntéseinkkel - hangsúlyozza a WWF.
Mint
kiemelik, Magyarországon olyan mértékű a fogyasztás, hogy ha mindenki
így élne, 5 hónap alatt éltük volna fel a Föld egész éves erőforrásait.
Manapság
azonban folyamatosan újabb kihívások előtt állunk - a járvány, a
háború, a gazdasági krízis azt diktálja, hogy újra felelősebben bánjunk
az erőforrásainkkal, a tartalékainkkal, hiszen a következményeket már a
saját pénztárcánkon is megérezzük - hangsúlyozzák a közleményben.
Mint
kiemelik, ha életmódunkban fenntartható döntéseket hozunk, abból mi is
profitálunk és a környezet is. A kormányok és a vállalatok felelőssége
mellett hangsúlyozzák, hogy az egyének is sokat tehetnek azért, hogy az
ember és a természet harmóniában élhessen egymással.
A
közleményben kiemelik: a világ mai élelmiszerellátási rendszere is
fenntarthatatlan. A jelenlegi élelmiszertermelési, -feldolgozási és
-szállítási gyakorlatok már most is természetrombolók, és gyorsítják az
éghajlatváltozás ütemét: a biológiai sokféleség csökkenésének 60
százalékáért, az üvegházhatású gázok kibocsátásának 30 százalékáért, a
folyóinkból és tavainkból származó édesvízkivétel 70 százalékáért
felelősek.
Mint hangsúlyozzák, amellett, hogy a fenntartható,
biztonságos és kiegyensúlyozott élelmiszerellátás a gyártók, ellátók,
kereskedők és szakpolitikai döntéshozók elsődleges felelőssége,
egyénileg is sokat tehetünk a helyzet javítása érdekében, a személyes
döntésekkel nyomást lehet gyakorolni a nagy szereplőkre.
Sokat
számít például a húsfogyasztás mérséklése, és több növényi alapú étel
fogyasztása, ezek közül is a helyi, szezonális, lehetőleg kistermelőtől
származó alapanyagok választása. Fontos a hulladék, azon belül is az
élelmiszerpazarlás csökkentése. Ez például úgy érhető el, hogy mindig
csak annyi ételt veszünk, illetve készítünk el, amennyit el is
fogyasztunk, vagy változatos tartósítási technikákkal - fagyasztás,
szárítás, befőzés, fermentálás - meghosszabbítjuk az eltarthatóságukat.
A
közleményben kiemelik, hogy az élelmiszerfogyasztás fenntarthatóbbá
tételében is segíthet a WWF Magyarország hazai adatokra épülő
mobilalkalmazása, a WWF Léptem, amellyel megtudható, hogy jelenlegi
életmódunkkal milyen mértékben terheljük a Föld erőforrásait - vagyis
mekkora az ökológiai lábnyomunk -, majd konkrét tippekkel és
kihívásokkal kísérve fejlődhetünk ezen a téren.
Emellett a
szervezet a napokban indítja útjára a "Jó neked, jó a bolygónak"
szemléletformáló kampányt a fenntartható életmódért, az egészségesebb
életért és bolygóért. A kezdeményezés a WWF és a Tesco együttműködésével
indult el, célja a megfizethető és fenntartható élelmiszerelőállítás és
-fogyasztás előmozdításának támogatása Csehországban, Magyarországon és
Szlovákiában.
A közleményben kitérnek arra, hogy a
táplálkozásnál is nagyobb mértékben járul hozzá a túlfogyasztáshoz az
otthoni energiafelhasználás. Mint írják, számos módja van annak, hogy
életünket fenntarthatóbbá tegyük: például
ha kerüljük a repülést, és
preferáljuk a tömegközlekedést, csökkentjük a vízfogyasztást, vagy ha
kertes házban élünk, akkor udvarunkból nem elvezetjük, hanem megtartjuk
és később felhasználjuk a csapadékvizet.(F:MTI)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése