Vad növényeket fogyasztottak ínséges esztendők
idején. A tatárjárás után (1241) az elszegényedett nép tölgyfakéregből
őrölte a lisztet, s a legkülönbözőbb vadnövényeket ette. 1718-ban Csík
székbe Udvarhelyből hoztak cseremakkot, galagonyát, s a nép a megőrölt
mogyorórügyet is fogyasztotta. 1719-ben a szegénység Csíkban, Gyergyóban
aratásig fát, szalmát, rügyet, makkot rágott, ették a vadrózsa
termését, a labodamagot, az ecetnek megtört vadalma törkölyét, a
nádgyökeret. Háromszéken –
{14.}
ugyanekkor – törökbúza „torsájával, berkenyefának gyümölcsibűl sült
máléval ... kételenittetnek magokat tartani”. Az 1717–1718. évi
háromszéki aszály ínségeledeleit a helyi krónikás így énekelte meg (Kós
K. 1968: 12):
| Amely része pedig népünknek marada, |
| Záldog héjjal, rüggyel s gyökérrel él vala, |
| Vagy galagonyából gyúrt pogácsa vala, |
| A laboda kenyér igen becsüs vala. |
Gáti István az 1785–1787. évi máramarosi éhség szörnyűségeit szintén versbe foglalta:
| A’ mivel Máramarosba, élnek már az Emberek, |
| A’ma, Korpa, Tsalán, Kotsány, Rügy, Fűrészpor Kenyerek. (F:Magyar Néprajz II.Gazdálkodás) |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése