A háznál a betakarítás után összegyűlt kukoricacsöveket ismerősök,
szomszédok, rokonok egymást kisegítve, közös munkával tisztítják meg a
levéltől. A közösen végzett munka jó alkalom az elbeszélgetésre,
mesemondásra, játékos évődésre, dalolásra, találós kérdések
megfejtésére. A kukoricafosztásra szóló meghívás szokásos módja: a
gazdasszony sorra járva ismerőseit, meghívja őket, de ennél látványosabb
a Bácskában, ott a gazda zászlót vagy zöld gallyat tűz ki a kapujára és
várja a kisegítőit. Mint minden → kalákás
munkánál, itt is visszaadják a munkát; a soros kukoricafosztást
rendszerint az utolsó együttdolgozásnál beszélik meg. – Játékos szokásai
között a nyelvterület É-i részén előfordul, hogy a legények jelmezekbe
öltözve ijesztgetik a fosztókat
(→ alakoskodás), a Dunántúlon pedig az udvaron heverő szerszámokat az utcára hordják és összekupacolják. (→ még: Luca napja)
Mindenütt szokás az üszkös kukoricával való játék: egymást – főleg a
lányokat – bekormozzák vele, egymáshoz dobálják. A kukoricafosztásban
résztvevőket a háziak főtt kukoricával, borral, mézes pálinkával
kínálják. A munka befejezésekor, de néha munka közben is táncolnak, → áldomást
isznak. – Játékos és jósló jelentősége is van a talált piros csőnek: ha
a legény el tudja venni a lánytól, csókért adja vissza. Az a lány, aki 3
piros csövet talált, abban az évben férjhez megy, de a piros csövekből
tréfásan jósolnak a születendő gyermek számára, sőt jó szerencsére és a
jó termésre is. Leghosszabb életű munkaszokásaink közé tartozik,
hagyományai századunk derekán is elevenen éltek. –
Irod. Balassa Iván: A magyar kukorica (Bp., 1960).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése