Mezőgazdasági vízfelhasználás

Nagyításhoz kattintson a képre

Már a 19. század elején Vedres József foglalkozott a futóhomok megkötésével, s ezzel a mikroklíma, infiltráció és evapotranszspiráció ésszerű alakításával is. A silány homokság használhatása című munkája e tárgykörben a legkiválóbb, úttörő jellegű alkotás. Új tudományos elgondolásait a gyakorlatban saját birtokán vezette be először, s ezeket használta érveiben referenciaként. Ezt követően Kistelek határában, majd a csengeli határban kezdett futóhomok-megkötést 200 ezer nyárfa, 80 ezer fűzfa és 140 ezer akácfa elültetésével. Kiterjedten és eredményesen foglalkozott a legelők védelmével és a korábban terméketlen területek hasznosításával is. Munkája nyomán az erdősítés iránti érdeklődés általánossá vált és A futóhomok közhelyeken erdők plántálásáról törvény született.

Beszédes Józsefnek a Sárvíz, Sió és Kapos szabályozása eredményeként épített malomcsatorna alkalmas volt a területen gravitációs öntözés bevezetésére, de a molnárok ellenállása miatt még az 1863. évi híres nagy szárazság idején sem lehetett belőle öntözni. Péch Antal szerint 1902-ben a berendezéseket már csak kivételes esetben használták.

1918-ban Bánki Donát elkészítette az Alföld öntözésének javaslatát. 1922–1923-ban Trummer Árpád (1881–1961) kidolgozta Az Alföld öntözése című tanulmányt, 1931-ben megírta az Öntözésről című, majd 1937-ben megszerkesztette a Tiszántúl öntözése című könyvet. 1935-ben dolgozták ki az Alföld vízellátásának első öntözési kerettervét.

Az 1930-as években Scherf Emil adott először pontos adatokat arról, hogy az Alföldön az elégtelen nyári csapadékot mennyi öntözővízzel kell megnövelni, hogy a növénytermesztési időszakban a megfelelő vízértéket elérje. Az 1950-es évek elejétől foglalkozott Salamin Pál az öntözővízigénnyel, az öntözővíz-háztartással, az altalajöntözéssel és a meliorációval. Az 1940-es években a MÁVAG Gorup-féle szivattyúját Ziegler Károly nagy sikerrel állította az öntözés szolgálatába.

A tiszafüredi, a hódmezővásárhelyi és a körösvölgyi öntözőrendszer építése az 1930-as évek végén készült el Lampl Hugó irányításával a Keleti-főcsatorna Hajdúnánás és Balmazújváros közötti szakaszán.

Az 1950-es évek elején felvetődött a megindult szennyvízcsatornázás nyomán hirtelen megnövekedett szennyvíz elhelyezésének problémája. Ennek egyik fontos kérdésével, a szennyvízöntözés egészségügyi gondjainak megoldásával eredményesen foglalkozott Jeney Endre (1891–1970). A szennyvízöntözést a mezőgazdaságban Oroszlány István (1914–1984) eredményei alapján vezették be, aki a témával az 1930-as évektől foglalkozott. Az ő nevéhez fűződik az ideiglenes csatornázás nagyüzemi öntözési eljárás kidolgozása, a barázdás és sávos öntözés elméleti és gyakorlati alapjainak fejlesztése és elterjesztése. Úttörő volt a hazai esőztető öntözés részletes, elemző vizsgálatában. Az öntözés fejlesztésének évtizedeken át vezető egyénisége volt Lampl Hugó és Németh Endre. Számos tanulmányt, műszaki {IV-466.} tervet készítettek az öntözéses termelés kiterjesztéséről.

A tógazdaságok Magyarországon elmaradtak az európai fejlődéstől. A rizsföldeken való pontyivadék-nevelés módszerét már a 19–20. század fordulóján kidolgozták, de nem alkalmazták. Az 1930–1940-es években figyeltek fel a módszerre itthon is, miután egy olasz mérnök magyarországi tanulmányútjáról hazatérve meghonosította Olaszországban (jelentősen megnövelve ezzel a lombardiai rizstelepek jövedelmezőségét). Ettől kezdve közel félszáz tógazdaság épült. Egyik legelső tervezője Németh Endre volt, aki maga 25 tógazdaságot tervezett és épített.

A termőföldterület növelése többirányú hasznot is hozott az 1940–1960-as években. Ezen belül a láphasznosítás egyik vezető egyénisége volt Vitális Sándor.

Az 1960-as években a mezőgazdaság termelési biztonsága és terméseredményeinek növelése érdekében kiterjedt elméleti és gyakorlati vizsgálatokat, félüzemi és üzemi kísérleteket folytattak a talajvízből történő öntözés, az ún. csőkutas öntözés terén (Lackó Ágnes).

Az 1980-as években nagy energiát fektettek a felületi öntözési lehetőségek, a legelőöntözések fejlesztésébe (Zalánffy László, 1920–1995).(F:Magyarország a XX. században)