Oldalak

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: juh. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: juh. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. szeptember 22., hétfő

Állatállomány...

Az Eurostat szerint az európai állatállomány létszámok a 2014 és 2024 közötti tíz éves időszak alatt jelentősen csökkentek. A sertések létszáma 8,1%-kal, a szarvasmarháké 8,7%-kal, a juhoké 9,4%-kal, a kecskéké pedig szembetűnően magas arányban, 16,3%-kal csökkent. Más szóval, ma Európában több millió állattal kevesebb él, mint egy évtizeddel ezelőtt.

A világ hústermelése

 

2025. augusztus 5., kedd

Elődök tisztelete (GL)

 
Gaál László

  (1905. ápr. 23. – 1983. márc. 4.): agrártörténész, mezőgazdász, a mezőgazdasági tudomány doktora. Kezdetben állattenyésztési, főként juhtenyésztési kérdésekkel, utóbb a mezőgazdaság történetével foglalkozott.

2025. március 8., szombat

Alomszalma szükséglet

Egy felnőtt állat napi alomszükséglete

Szarvasmarha  4 - 5 kg

Ló  3 - 4 kg

Juh  0,5 - 1 kg

Sertés  3 - 4 kg 


Alomszalmák fajlagos tömege a tárolás alatt száraz állapotban

Terimés  búzaszalma  80 - 100 kg/m3

Bálázott szalma  120 - 150 kg/m3

Szecskázott búzaszalma(2,5 cm hosszú)  120 - 130 kg/m3 

Szecskázott búzaszalma(4 - 5 cm hosszú)  85 -95 kg/m3

 

Naponta ürített szilárd és híg ürülék súlya különböző állatfajoknál 

    Állatfaj              Bélsár (kg)     Vizelet (kg)

Szarvasmarha        20 - 30           10 - 15    

    Sertés                1,2 - 2,5         2,5 -4,5    

    Juh                    1,5 - 2,5         0,6 - 1,0

                       F:Nyíri,1993)

                                 

2024. november 26., kedd

A legelő teherbírása

A legelő teherbírását országszerte számosjószág szerint becsülték meg. A kétéves vagy idősebb ló és szarvasmarha „egész számot” tett, s képviselte az eszmei szorzót. Egy „számos jószág”-nak megfelelt két tinó vagy tavalyi csikó, öt juh vagy sertés. (Helyenként 8–10 juh vagy kecske fért egy számba.) A még szopós szaporulatot sok vidéken nem vették tekintetbe. Középszerű legelőn átlagosan csapadékos évben 2 magyar holdra (2400 négyszögöl) számítottak egy számosállat számot (Györffy I. é. n. /1934/b: 120). Ennek a szorzónak a segítségével minden dűlőről, legelőjárásról könnyen megállapíthatták, hány jószágot képes eltartani. Kedvező időjárás esetén a becsült, s a korábbi években tapasztalati úton kialakult létszámokat kissé felfelé kerekítették. Átányon egy számosállat legelőjogát – s eladásnál annak értékét – 1 kat. hold (1600 négyszögöl) legelő értékéhez viszonyították. A keleti-palóc falvak kopár legelőin viszont 2–3 magyar holdra (2400–3600 négyszögöl) számítottak egy számosállatot, egy legelőjogot. Tagosítatlan határokban ott is szokásban volt a legelőjogok adásvétele (Paládi-Kovács A. 1965: 47; Fél E.–Hofer T. 1997: 35).(F:Magyar Néprajz II.Gazdálkodás)

2024. november 22., péntek

A juh húsrészei



A 6 és 24 hónap közötti egyedeket növendék állatoknak hívjuk, a húsuk már sötétebb színű, felülete vékony faggyúréteggel borított. Ebből a húsból még nem lehet igazán jó pörköltet készíteni, inkább levesek, gulyások, sültek kiváló alapanyaga. A két évnél idősebb felnőtt állatok húsa vörös színű – a marhahús és a vadhúsok színével megegyező – felülete sárga színű faggyúval borított. Ebből a húsból kiváló pörköltet, gulyást, és sülteket lehet készíteni.

2024. augusztus 23., péntek

Biodóm...

Bivalyok, tevék, sörényes juhok és szürkemarhák kerültek a Biodóm szabadtéri kifutóiba, az állatokat péntektől már a közönség is megnézheti az új helyszínen - közölte a Fővárosi Állat- és Növénykert pénteken az MTI-vel.

Az újonnan megnyílt terület nagyjából egy hektár kiterjedésű, amelynek felét az állatkifutók teszi ki, a másik felét a látogatói sétányok, valamint az újonnan létrejött, részben már be is ültetett zöldfelületek foglalják el.
    Az állatkert vezetése tavasszal jelentette be, hogy még az idén szeretnék legalább ideiglenesen benépesíteni a Biodómhoz tartozó kültéri kifutókat. A cél az volt, hogy addig is, amíg a Biodóm beruházás szünetel, a területet használhassa a közönség, és ott állatok, látnivalók, élmények várják a látogatókat.
    A közlemény szerint a Biodóm egészéhez hasonlóan ezek a kifutók nincsenek még teljesen készen, bár előrehaladott műszaki készültségben állnak, azonban az eredetileg ide szánt állatokat, elefántokat, orrszarvúakat, törpecsimpánzokat és társaikat még nem lehetne bennük elhelyezni. Az, hogy a kifutókat alkalmassá tették néhány más, szintén érdekes állat számára, összhangban van az intézmény azon stratégiai elképzelésével, hogy a területet a befejezésig is értelmes, az állatkert küldetésével összeegyeztethető célokra lehessen használni.
    A péntektől látogatható, újonnan megnyílt bemutató zóna legnagyobb újdonságai a magyar szürkemarhák és a bivalyok. A kert története során ugyan nem először mutatnak be ilyen állatokat, de az elmúlt években nélkülözni kellett őket a városligeti intézmény közönségének, hiszen szürkemarhák utoljára 26 éve voltak a budapesti állatkertben, karámjuk akkor a mai játszótér helyén volt.
    A bivaly, mint háziállat eredetileg Ázsiából való, ahol 4-5 ezer évvel ezelőtt háziasították, és onnan jóval később került be Európába. A Kárpát-medencében először a hunok és az avarok tarthattak bivalyt. Vitatott, hogy a magyarság mióta ismeri ezeket az állatokat, de a régészeti kutatások azt mutatják, hogy nagyobb számban inkább a török hódoltság korában terjedhettek el.
    Valószínű, hogy a magyar szürke helyben alakult ki, később Európa-szerte híressé vált a fajta, amelyet a magyar pusztáról lábon hajtottak Nyugat-Európa, elsősorban a német területek állatvásárjaira. A szürkemarhák tartása egykor általános volt a Kárpát-medencében, ám később egyre inkább más marhafajtákat kezdtek előnyben részesíteni a magyar állattenyésztésben. A második világháborút követő évtizedekben a szürkemarhák csaknem teljesen eltűntek, és néhány elkötelezett szakembernek köszönhető, hogy végül megmenekültek a kihalástól. A megmentők között volt a fővárosi állatkert egykori igazgatója, Anghi Csaba is.
    A kifutók ideiglenes benépesítése nem az első olyan lépés, amellyel az állatkert a beruházás szüneteltetése idején is igyekszik hasznosítani a Biodóm már elkészült létesítményeit. Már a múlt év végén a területen látható volt a Sárkány Éve Lampion Fesztivál, majd idén márciusban a Fénydóm fényművészeti tárlat helyszíne is ez a terület volt. Rendeztek a létesítményben családi musical előadást, a Fővárosi Önkormányzat által szervezett állásbörzét és több más programot is. Ezeken az eseményeken hatvanezernél is több látogató vett részt összesen.(F:MTI)

2023. szeptember 17., vasárnap

J u h...

A juh a magyarság bolgár-török kor óta tartott, kedvelt haszonállata. A mo.-i tartásban lényeges, a tartás egész rendszerét átalakító változás következett be a nyugati merinóféléknek 18. sz.-i meghonosodásával és főleg a 19. sz. első felében – a gyapjúkonjunktúrával összefüggő – tömeges térhódításával. A merino-származékok előtt a rackafélék és az ún. parlagi fajták voltak elterjedve. A magyar nyelvterületen úgy látszik általánosan a parasztság később a Tiszántúlra visszaszorult s ma csak a Hortobágyon reliktumként őrzött Ovis strepsiceros Hortobagyensist nevelte, nemcsak az Alföldön, hanem pl. a Bakonyban is. E pödrött szarvú juhfajtát a szomszéd népek nem tartották, s a magyarsághoz kapcsoltságát mutatja, hogy egymástól távoli területeken pl. az Erdélyi-medencében a románok, a Tátra vidékén a gorálok a csavart villás szarvállású juhokat magyar juhnak nevezik. Az erdélyi rackát – mely nem egyenes pödrött, hanem enyhén csavarodó szarvú – a helyi lakosság megkülönbözteti a román havasi és a D-erdélyi vándorló pásztorok curkán juhától, amelyet hivatalos összeírások gyakran bírszán juhnak neveztek, s nem kizárt, hogy ugyanez a fajta terjedt el az Északi-Kárpátokban, ahol általános neve. „vlach juh” (valašska). A D-erdélyi vándorló pásztorok Moldvából és Havasalföldről meghonosították, és náluk az 1830-as években rohamosan elterjedt a finomabb gyapjas cigája juh. Ez a merinónál durvább, de a racka szőrénél sokkal finomabb gyapjas juh később a birszánok által másutt is ismertté vált. Erdélyben is, sőt az Alföldön legeltető D-erdélyi pásztorok révén Debrecen környékén is számon tartották a purzsa juhokat, valószínűleg a birszán szó elferdítéséből származik ez az elnevezés. A merinó-származékokkal bekövetkezett gyökeres fordulatra jellemző, hogy a rackák rideg, szabadon tartása helyett a merinóval mindenütt együtt járt a → hodályok építése. A kényesebb merinó gondozásával különböző gyógyító eljárások (pl. rühetés és ennek eszközei, kerge birka koponyájának lékelése, → juhászkampó, amelynek kampója a birka megfogására szolgál, amelyre kezelés miatt gyakrabban van szükség) honosodtak meg. Az uradalmak megkívánták a juhászoktól a tenyésztés szempontjából fontos leszármazás számon tartását, ami főleg a Dunántúlon → bárányjelek faragását eredményezte. Bár már korábban léteztek, a merinójuhászattal együtt és kapcsolatban terjedtek el szélesebb körben a → juhászcéhek és a céhes juhászünnepségek is stb. – Jóllehet a merinó-racka váltás tömegében a 19. sz.-ban zajlott le, különböző Ny-európai juhfajták korábban is ismertek voltak hazánkban, főleg uradalmakban, és ezek helyenként hatással voltak a paraszti juhállományra is. Az 1640-es években pl. egyik erdélyi Rákóczi-birtokon külön nyájakban tartották a magyar fekete, a magyar fehér, a moldvai juhokat, a finomabb gyapjas morva juhokat és a széles farkú tatár juhokat. Valószínűleg egy viszonylag finomabb gyapjas juhfajta Morvao.-ból került hozzánk, jóval a merinó meghonosodása előtt. Erre szolgál a berke vagy birka (nem rackafajta) megjelölés. A racka-merinó váltás időszakában a juh szót elsősorban a régi magyar juhra használták, míg a birka szó a merinófélék, ill. -származékok jelölésére szolgált népünk nyelvében. – A juhok ivar és kor szerinti megnevezésére gazdag és történetileg, valamint tájilag differenciált szókészlete van a magyar nyelvnek. A hím ivarú: a kos, Erdélyben a berbécs; kifejlett nőivarú: a juh, anyajuh; herélt: az ürü, örü, a későn herélt juh neve cap; kisállat egy éves korig: a bárány (ivar szerint: kosbárány, jerkebárány, ürübárány); egy év feletti növendék: a toklyó, néhol ennek nősténye a szűz vagy diszke. (→ még: nyáj) – Irod. Kovácsy Béla: Juhtenyésztés (Bp., 1926); Tálasi István: A bakonyi pásztorkodás (Ethn., 1939); Viehzucht und Hirtenleben in Ostmitteleuropa (szerk. Földes László, Bp., 1961); Schandl József: Juhtenyésztés (Bp., 1966).(F:Magyar Néprajzi Lexikon)

2023. május 20., szombat

Mezőgazdasági haszonállatokon érzéstelenítés nélkül végezhető beavatkozások

Az érzéstelenítés nélkül végezhető beavatkozásokat csak állatorvos vagy állatorvos irányításával és felügyeletével cselekvő, megfelelő állategészségügyi ismerettel és gyakorlati tapasztalattal rendelkező személy végezheti. Minden lehetséges módon csökkenteni kell az elkerülhetetlen fájdalom hatását.

1. *  Ló, szamár, öszvér esetében:

vérvétel, fogreszelés, szondázás, rektális vizsgálat, vakbél szúrcsapolás, vértelen szülészeti segítségnyújtás, egyedi jelölés.

2. Szarvasmarha, bivaly esetében:

vérvétel, szondázás, szarvtalanítás napos korban vértelen úton, fattyúcsecsbimbó eltávolítás napos korban, bendőmágnes-behelyezés, tályogmegnyitás, krotáliázás, bendő szúrcsapolás, vértelen szülészeti segítségnyújtás.

2.1. *  Magyar szürke szarvasmarha esetében a 2. pontban foglaltakon túl megengedett még:

1 éves kor alatti vértelen ivartalanítás, azonosítás célját szolgáló bőrbesütés, tetoválás, orrkarika behelyezés, szarvgombok felhelyezése.

3. Juh, kecske esetében:

vérvétel, bendő szúrcsapolás, krotáliázás, tetoválás, tályogmegnyitás, vértelen szülészeti segítségnyújtás, castratio, szondázás, napos korban farokcsonkítás (vagy gumigyűrű igénybevételével, 8 napos korig).

4. *  Sertés esetében a 4.1. pontban felsoroltak kivételével tilos minden olyan nem állatgyógyászati vagy diagnosztikai célokat szolgáló, illetve nem egyéb jogszabályban leírt és a sertések azonosítását célzó eljárás alkalmazása, amely az állat csontozatában vagy testének valamely érzékeny részében kárt okoz.

4.1. Sertés esetében megengedett:

- vérvétel,

- hímivarú sertések ivartalanítása hétnapos korig olyan módszerrel, amely nem jár a szövetek szakadásával,

- tályogmegnyitás,

- othaematoma megnyitása,

- hétnapos korig farokkurtítás,

- krotáliázás,

- fülcsipkézés,

- malacoknál hétnapos korig a fogak egységes megrövidítését szolgáló ép, egészséges, sima felület létrejöttét eredményező köszörülés vagy lecsípés,

- szabadtartásos rendszer alkalmazása esetén orrkarika behelyezése,

- kanok szemfogai hosszának csökkentése, amennyiben a többi állatnak okozott sérülések megelőzése vagy egyéb biztonsági okok ezt indokolttá teszik,

- vértelen szülészeti segítségnyújtás.

4.2. * 

5. *  Baromfi esetében:

vérvétel, szárnyszámozás (szárnykrotáliázás), szárnykurtítás napos korban, elektromos csőrkurtítás napos korban, úszóhártya-bemetszés napos korban, kakassarkantyú-lecsípés napos korban, barbarie kacsa karomvágása és csőrkurtítása kéthetes korig, tetoválás.

6. *  Strucc és emu esetében:

vérvétel, krotáliázás.

7. *  Nyúl esetében:

Fülszámozás (fülkrotáliázás), fültetoválás.

8. *  Csincsilla esetében: krotáliázás, fültetoválás.

2023. április 28., péntek

G u b a...

Egyrészt gyapjú szőttes anyagot jelöl, másrészt a belőle készült, kabátféle felső → gyapjúruhák neve. A magyarlakta területeken az É-i és K-i részekről van róla a legtöbb adat, de ismerték a Dunántúlon és az Alföldön is. Az eddigi írásos említésekből úgy látszik, hogy a guba kétszer terjedt el magyar területen. Egyszer a középkorban, de ennek a gubának sem szövéstechnikáját, sem szabását nem ismerjük, csak azt tudjuk, hogy vörös vagy fekete színű volt. A 17. sz. végén ÉK felől terjedt el a ma is ismert guba jellegzetes szövéstechnikájával és szabásával. E szabásnak két jellegzetessége van: az ujjak betoldásának módja, amely É-Európából bronzkor szőrmeruhákról ismert, a recens anyagban pedig, É-Eurázsiában honos. Második szabásbeli jellegzetessége a gubának a vízszintesség. Vízszintesen pokróccá varrott darabból szabják. Ez a vízszintesség Közép-K-Európában szórványosan, de előfordul, Arábiától Iránig egy „aba” nevű felsőruhatípus meghatározó jegye. A múlt században a magyar guba lehetett szürke, barna, fekete vagy fehér. A szürke, a barna és a fehér a juhgyapjú természetes színei voltak, a feketét festeni kellett (→ gubafestés). – Készítése következőképpen történt: a megszövött gubát, gubavásznat levették az e célra szolgáló szövőszékről, az ún. gubaszékről és két szélét vízszintesen összevarrták, összederekazták gubapokróccá. Ezt kallották, utána késsel szabták. Végül kivágták a nyakát és összevarrták elöl a két ujját. A kész gubát gallérozták. A gallér piros posztó, amelyet csepűvel gömbölyűre tömtek, és amely leért egészen a mellvarrásig. Elöl az összefogásánál díszítették: szemmel vagy cifrázással. Ezek alá két kis madzagot varrtak, ezzel kötötték össze elöl a gubát. – A magyarlakta területről háromféle guba ismeretes: → bárányfürtös guba, → rakott guba, → sima guba. Szabása mindháromnak egyforma, technikailag azonban a K-i szőnyegtechnikára emlékeztető módon a szövött bárányfürtös és a rakott guba különbözött a vászonkötéses, fürt nélkül szövött sima gubától. A fürtetlen, csak a szövés után bolyhozott guba elnevezése Szatmár megyében füsült guba volt. Ha a gubavásznat a gubaszékről levették, az egyik oldalát körömpővel bolyhosra feltépték. – A gyapjúkon kívül viseltek rongypokrócból gubaszabással készült rongygubákat Mezőkövesden és környékén, valamint a Bihar m.-i Körösszegapátiban és Biharkeresztesen. A bihari Kissárréten és a polgári matyóknál kenderkócból is csináltak durva szövésű, fürtös csepűgubát. Az Alföldről szűrposztó gubáról is van adatunk. – A guba ismeretlen eredetű szó. Első írásbeli említése magyar területről 1387-ből való, és feltehetően gyapjúszőtten anyagra vonatkozik, 1528-ból származik az első olyan adat, amely kifejezetten ruhaként említi a gubát. (→ még: gubacsapó) – Irod. Tilke, M.: Le costume en orient (Berlin, 1922); Luby Margit: A guba készítésmódja és a gubásmesterség (Népr. Ért., 1927); N. Bartha Karoly: A debreceni gubacsapó céh (Debrecen, 1939); Hald, M.: Olddanake tekstiler (København, 1950); Györffy István: Matyó népviselet (Bp., 1956); Marková, E.: Vyroba gub na Slovensku (Slovensky Narodopis, XII., 1964). (F:Magyar Néprajzi Lexikon)