Demográfia

Demográfiai fordulópont
Nem fenyeget többé a túlnépesedés mumusa?
Enyhülni látszik a bolygó túlnépesedésének veszélye, a várakozások szerint ugyanis a fejlődő világ nagy részén is közelít az önfenntartó szinthez a gyermekvállalások száma. De vajon közelebb viszi ez az emberiséget a nyugati értelemben vett jólét általánossá válásához?
Valamikor a következő években a Föld demográfiai mérföldkőhöz érkezik, az ENSZ népességi statisztikái szerint ugyanis az emberiség több mint felének a lakosságszám megőrzéséhez elegendő gyermeke születik, vagyis egy anya átlagosan 2,1 vagy kevesebb gyermeknek ad életet. A születések számának fenntartható szintre csökkenése az ENSZ számításai szerint akár már meg is történhetett, hiszen 2000 és 2005 között a földön élő hat és fél milliárd emberből 2,9 milliárd élt olyan országban, ahol a születésszám ezen a szinten vagy ez alatt volt. Valamikor a 2010 utáni években ez a szám 3,4 milliárdra nő a 7 milliárdból. Az ötven százalékos határ átlépésében ráadásul nemcsak Oroszország és Japán segít majd, de Brazília, Kína, Indonézia, sőt, Dél-India is.
Az Economist szerint a társadalmi változások közül szinte minden állam történelmében fontos fordulópont a lakosságszám fenntartásához vezető 2,1-es átlagos gyermekszám elérése. A fejlődő államokra jellemző gyors népességnövekedés elmúlásával ugyanis erősödik és szélesedik a középosztály. A nők szerepe a kevesebb gyermek vállalása miatt nő a társadalmakban, egyre fontosabb társadalmi, politikai és gazdasági pozíciókat töltenek be. A kevesebb születő gyermek pedig jobb eséllyel indul a közoktatásban, ami alapvető biztosítékul szolgál későbbi középosztálybeli életükhöz.
A termékenységi ráta
Hipotetikus szám, mely számos feltételezésen alapul. Azt mutatja, hogy egy országban vagy térségben átlag hány gyermeknek ad életet egy nő termékeny évei során, vagyis jellemzően 15 és 49 éves kora között. Amennyiben nem lenne fiatalkori halál, az önfenntartó termékenységi mutató kettő lenne. Mivel azonban vannak utód nélkül fiatalon elhunytak, ráadásul több férfi érik felnőtté, mint nő, a fenntartható termékenységi számot 2,1-nél húzzák meg a népesedéskutatók. A számításokat tovább bonyolítja, hogy a szegény és fejlődő államokban több a gyermekhalál, ezért a lakosságszám megőrzéséhez magasabb termékenységi mutató szükséges. Így, míg a fejlett államokban 2,1 ez a szám, addig a szegény országokban 3 fölötti is lehet, a globális átlag pedig 2,3.
A kutatók szerint 2020-ra a termékenységi mutató először fog a globális átlag (2,3) alá csökkenni. Ennek ellenére a Föld lakosságának abszolút száma még mindig emelkedik majd, ami a modern malthusiánusok szerint továbbra is komoly aggodalomra ad okot. A jelenlegi trendek szerint a következő 40 évben további 2,4 milliárd lakosa lesz a bolygónknak.
A lakosságszám ugyanis úgy is nőhet, hogy közben csökken az átlagos gyermekszám. Ennek magyarázata abban áll, hogy ha például egy két-három évtizede bekövetkezett népességrobbanás nyomán sok az anyakorban lévő nő, akkor ha mindannyian csak két gyereket vállalnak, az is növekedéshez vezet. Így sokkal kevesebb nagy és sokkal több kis család jön létre. Figyelembe véve a jelenleg csökkenő átlag gyermekszámot, az ENSZ számításai szerint a Föld lakosságszáma 2050-ben 9,2 milliárdon fog tetőzni, mely szintet azután akár hosszú ideig is megőrizheti.
Honnan indult és hová jutott a lakosságszám-változás?
A hetvenes években mindössze huszonnégy jóléti állam volt a bolygón, átlagos gyermekszámuk önfenntartó szinten vagy az alatt volt. Mára az ilyen államok száma hetven fölé nőtt, és a Föld összes kontinensén megtalálhatók. Eközben a fejlődő államokban az átlagos gyermekvállalási ráta 6-ról 3-ra esett vissza mindössze fél évszázad alatt. Ráadásul ugyanezen időszak alatt Európa országaiban az úgynevezett babyboom (a második világháborút követően robbanásszerűen megnövekedett gyermekszületések) 2,65-ös átlagáról, 1,42-re csökkent a gyermekszám.
A szakértők szerint az, ami ma a fejlődő államokban megy végbe, leginkább a 19-20 századi iparosodás Európájára hasonlít, azzal a különbséggel, hogy ami a briteknél 130 év alatt zajlott le, az Dél-Koreában mindössze két évtized alatt. Ez a folyamat még gyorsabban folyt le vagy zajlik jelenleg is azokban az országokban, így a dél-kelet ázsiai államokban, melyek még később léptek az ipari fejlődés ösvényére.
Thomas Malthus angol demográfus és közgazdász a 18.-19. század fordulóján úgy gondolta, minél jobban élnek az emberek, annál több utódot vállalnak, míg a biológusok szerint akkor nő a populációszám, ha elegendő élelem áll rendelkezésre. Ahhoz, hogy megértsük, miért viselkedik az ember másképp, mint egy jól táplált állat, a száz éve, kézzel művelt földből élő paraszt helyzetébe kell magunkat képzelnünk, aki javai nagy részét maga termeli, hiszen bármit megvenni messze van és nem is akad rá nagyon pénz. A földműves azért vállal nagy családot, mert így lehet biztos földje megfelelő megművelésében, hiszen ha ő már nem képes húzni az igát, gyermekei megteszik majd helyette, s így nem marad senki éhen. Vagyis sok munka elvégzéséhez mindig jól jön eggyel több segítő kéz, igaz, minden kézpár egy újabb éhes száj jóllakatását is jelenti.