Kásádi tájház

A Villányi hegységtől délre, Beremend alatt található Kásád, Magyarország legdélibb települése. Első írásos említése –Kassat, majd Asady- 1294-ből való.

A hajdan mocsaras térségben több patak és halastó is megtalálható volt, magát a falut is vizek zárták körül és ez településszerkezetében mind a mai napig meglátszik.

Lakóinak többsége, az ún. Dráva menti sokácok, a XVIII. század elején költöztek Bosznia felől e területre, de az oszmán uralom alatt a Zrínyiekhez tartozó birtokon már élt néhány sokác család. Betelepítésük szervezett formában történt. Az első betelepülők, egy 1711-es összeírás szerint a következő voltak: Marianus Kovácsovics, Josephus Kovácsovics, Matheus Sarinovics, Benedictus Bosnyák, Michael Oldinacz, Marcus Sokacz, Georgiusz Zágorecz, Petrus Filak, Joannes Svokovics.

Magukkal hozott szokásaikat, népművészetüket és kultúrájukat, a magyarországi horvát nemzetiségen belül, talán a legtovább őrizték meg. Ebben szerepet játszott a település földrajzi adottságaiból eredő elzártságuk is.

1984-ben a falu megvásárolva egy XIX. század elején épült házat és portáját, tájházat alakított ki. Az igen alacsony –mintegy két méter belmagasságú, hat helyiségből álló épület, lakó és gazdasági részre oszlik. Falazata részben döngölt föld, részben pedig vályogtéglából áll. Az utcafrontra merőlegesen álló, nyeregtetős, nádfedeles épület, elülső homlokzata nyugatra néz. A déli oldalon található bejárata az udvarról nyílik, a szabadkéményes kemencével ellátott konyhába. A konyhába lépve, attól balra, az utca felé van a lakószoba, jobbra pedig a kamra. A lakószoba berendezése csak a legszükségesebb bútorokat tartalmazza: festett sarokpad asztallal és néhány székkel, festett, a helyi népi hagyományoknak megfelelő terítővel letakart ágy, az ajtó mögötti sarokban festett láda, felette kovácsoltvas fogas, rokka és a másik sarokban, a vályogtéglából rakott kályha. Külön érdekessége, a mestergerenda oldalán elhelyezett evőeszközkészlet. Két kis ablaka az utca felé nyílik. A kamrában a ritkábban használt háztartási eszközöket tárolták: nagyobb cserépedényeket, teknőt a teknőtartóval, káposztagyalut, a fából készült zsírosbödönt, a tarisznyát és zsákokat, a szalmából készült kenyeres szakajtókat és egyéb eszközöket. A füstöskonyha a mindennapi konyhai eszközök, a cserép- és öntöttvas edények tároló és az ételkészítés helye volt. Folytatólagosan, a kamra után, de az udvarra nyíló külön bejárattal következik a hálókamra. Ez a fűtetlen helyiség, a fiatal házasok és kisgyermekük hálóhelye volt.

Továbbhaladva a ház hátulja felé, közvetlenül ezután következik a gazdasági rész: az istálló, majd pedig az udvar felőli oldalán nyitott kocsiszín. A lószerszámokat az istállóba tartották, de itt kapott helyet a faragószék is, a lovaskocsi és más mezőgazdasági eszközök pedig a színben. A ház, kis mérete miatt gabona és más szemes takarmány tárolására nem volt alkalmas, ezért ehhez az udvarban egy különálló gabonatárolót, un. hombárt készítettek. A hombár fából készült, külseje különböző színekkel tarkított. Úgyszintén fából készült a disznóól is és ezt általában a talajtól mintegy fél méterrel magasabbra emelték, azaz lábra állították. Így nem érintkezett közvetlenül a nedves talajjal és tovább maradhatott ép. Ugyanakkor tisztántartása is könnyebb volt, mivel a kiszóródott takarmány és állati ürülék a padlódeszkák között lepotyogott. A hombár előtt, kissé az utca felé van a gémeskút. A talajvíz magas volt, ezért nem kellett mély kutat ásni. Ágasul egy élő eperfa szolgált. A portát nagyon szép, ágakból font kerítés veszi körül.

Mint a ház jellegéből, mint pedig az eszköztárából is látszik, lakói főleg az önellátást szolgáló földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkoztak. Akik ismerték egykori gazdáját elmondták, hogy általában csikókat vett a siklósi vásárban, fogatba nevelte, majd pedig eladta őket. Ezzel kereskedett és jutott egy kis többlethez. Foglalkozásukra nézve a lakosság többsége őstermelő volt, de az 1930-as években 30 iparost is feljegyeztek. Asszonyaik főleg szőtteseikről voltak híresek, viszont meg kell említeni azt is, hogy ebben a faluban a sokác férfiak is készítettek gyapjúból színes harisnyákat és más lábbeliket.