Ha egyetlen tájegységgel kéne jellemezni egy külföldinek Magyarországot, a megkérdezettek döntő többsége alighanem a délibábjáról, gulyáiról, gémeskútjairól, csárdáiról és kilenclyukú hídjáról híres Hortobágyot választaná megoldásként.Leginkább talán Petőfi verseinek, pontosabban a köréjük kerített mítosznak köszönhetően Már az általános iskolától kezdve rögzül a gyerekben: a valódi magyar táj az Alföld, a Hortobágy. Az ostorokat pattogtató, bő ingbe, nadrágba öltözött száguldozó csikósok évente turisták tízezreit vonzzák a fűvel gyéren borított, homokos pusztaságba. Maga a Hortobágy nem túlzottan nagy kiterjedésű: mindössze 115 négyzetkilométernyi, szikes talajjal borított, a Hajdúságtól a Tisza vonaláig terjedő terület. Növény és állatvilága fokozott védettség alatt áll, mivel az 1973-tó itt működik Magyarország első nemzeti parkja, amelyet nem csak a magyar hatóságok, de az ENSZ is kiemelt értékűnek minősített, ezért aztán 1979-ben ún. bioszféra-rezervátummá nyilvánította, ahol máshol fel nem lelhető életformák is megtalálhatóak. A Hortobágy gazdasági értéke egykoron az állattartásban rejlett: a XIX. század közepéig szabályozatlan Tisza gyakori áradásai jó hatással voltak a legelőkre, amelyek így igencsak dús fűben bővelkedtek. Rétjein elsősorban lovakat és szarvasmarhát, kisebb számban juhokat és sertést tartottak, és tartanak még a mai napig is, bár lényegesen kisebb számban. Ennek egyik legfőbb oka, hogy a Tisza szabályozása után a talaj szikesedésnek indult, elvesztette termőképességét, ezért csökkent az állatállomány mérete is. Ennek ellenére e mai napig világhírű a magyar szürkemarha-állomány, amely több száz egyedből álló csoportja az egyetlen a világon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése