A honfoglaló magyarok lovai a feltárt leletek szerint alacsony, mokány, széles homlokcsontú, dús sörényű, egérszürke, szíjjalt hátú, kemény jószágok voltak. Sajnos ez a ló elveszett a történelem viharaiban. A visszatenyésztésére történt kísérletek is sikertelenek voltak.
Mai lófajtáinkat ezért aligha nevezhetjük őshonosnak, mégis mint régi magyar lófajtákat itt szokták megemlíteni a nóniuszt, a gidránt, a kisbéri félvért és a mezőhegyesi félvért. Ez utóbbit két legjelentősebb vonaláról ma furioso-north star-nak nevezik. Ezek a fajták az 1800-as években alakultak ki, tehát szűken 200 évesek.
A nóniusz nehezebb, tömegesebb, inkább hámos típus, a gidrán és a kisbéri félvér elegánsabb, könnyebb hátas típus, a furioso-north star is elsősorban hátasló, de könnyű fogatban is megállja a helyét.
Inkább nevezhető őshonosnak a szürke marha, annak ellenére, hogy a honfoglalás kori magyarok szarvasmarhája nem volt ilyen gyönyörű büszke, nagyszarvú jószág.
Egyesek szerint a hatalmas szarvú szürke marha a kunokkal és besenyőkkel, a magyar törzseket követően keletről jött be a Kárpát-medencébe, mások szerint inkább délről a mediterrán vidékről származott. Mindenesetre híressé itt vált. Szilaj gulyákban tartották elsősorban az Alföldön és lábon hajtották Nürnbergbe, Strassburgba, a nagy nyugati vágóhadakra.
A szürke marha igénytelen, igen ellenálló, jó legelőkészségű állat. A tehenek szerény tejtermelésre képesek, de igen odaadó borjúnevelők. A legelőn, gulyában tartott szürke tehén mindentől és mindenáron megvédelmezi a borját, sem farkasoknak, sem kutyáknak sem sanda szándékú kétlábúaknak nincs esélyük a borjú elragadására. Hústermelése csak az egykori mértékek szerint kiváló, mert igen lassú fejlődésű állat. A hústermelés mellett igás hasznosításra is kiváló volt, kevés olyan nagy erőkifejtést igénylő munka akadt a földművelés terén, amivel a magyar szürke ökrök ne birkóztak volna meg.
Ma a fajta fenntartásához szükséges törzsállományon felüli egyedeket keresztezik húshasznosítású fajtákkal, például charolais-vel. Néhány gulyát biohús előállítására is használnak.
A magyar szürke marha legszebb dísze hatalmas szarva, amelynek alakulását "pödrött", "csákó", "gallyas" és "nyársas" szavakkal jellemezték a pásztorok.
A racka az igazi juh
A juhok között több fajta is őshonosnak tekinthető. A gyönyörű pödrött szarvú racka mellett a szerényebb külsejű cikta, gyimesi racka és a cigája is ebbe a fajtakörbe tartozik.
A racka juhot minden bizonnyal a honfoglaló magyarok hozták magukkal. Akkor még nem volt meg impozáns "V" alakú csavart szarva, ez a szarvalakulás valószínűleg csak a XIV-XV. században jött létre.
A pásztorok csak a rackát nevezték juhnak, a többi juhot, köztük a merinó jellegű gyapjasokat birkának titulálták. Ma is előfordul, hogy a juhász kikéri magának, ha a rackáit birkának nevezi valaki.A rackákat fekete és fehér színben tenyésztik, s bár mind a két színváltozat gyönyörű, a büszke tartású, villogó szemű feketék kísértetiesen szépek.
A racka juhnak durva szálú tincses szerkezetű kevert gyapja van, ami elsősorban subák, szőnyegek, pokrócok készítésére alkalmas. Húsa ízletes, kevéssé faggyús, de ösztövér alkata és gyenge húsformái miatt nem keresett. Tejtermelése viszont jónak mondható.
Az intelligens állat
Ősi sertésünk a szalontai disznó , amely hatalmas méretű, vörös színű, vad és marakodó természetű jószág volt. Gyakran a vaddisznóval párosodott. A magyarokkal került a Kárpát-medencébe és keveredett az avarok itt élő fajtáival, valamint a nyugatról származó bakonyi sertéssel. Ma már a szalontai sertésnek késői utódai sem lelhetők fel és a mangalicát említjük őshonosnak, pedig csupán a XIX. században alakult ki.
A mangalicát három színváltozatban tenyésztik, ez a szőke, a vörös és a fecskehasú, de a legelterjedtebb a szőke. A mangalica zsírsertés, szalonnája igen finomra pácolva hosszú időn át a magyar konyha nélkülözhetetlen tartozéka volt.
Ma a változó étkezési szokások következtében, na meg az orvosok riogatása miatt kevesebb szalonnát fogyasztunk, ezért a mangalica is sonkájáért és nem szalonnájáért lett ismét kelendő. Ez a göndör szőrű, csöppet sem barátságos, jó élelemkereső fajta ma jórészt spanyol exportra kerül, ahol sonkájából a hosszú érlelésű különleges minőségű spanyol sonka készül.
Aprójószágok
A csontleletek alapján az ősi magyar tyúk kistestű szárnyas volt, ellentétben a ma magyar tyúknak nevezett fajtákkal, a sárga, a kendermagos, a fehér magyar tyúkkal, amelynek kopasznyakú változatai is vannak, valamint a fekete erdélyi kopasznyakúval. Korábban létezett egy fogolyszínű változat is, de az úgy látszik végképp eltűnt.
A magyar tyúkok élelmesek, nagyon jó élelemkeresők, ellenállók. Termelésük megközelíti a modern kéthasznú fajtákét.
A magyar lúd sima és fordrostollú változata az Alföld mocsaras vidékein terjedt el leginkább. Az utóbbi még díszbaromfi-karriert is befutott.
Az amerikai származású pulyka az 1500-as évektől kezdődően tűnik fel a magyar udvarokban.
Van egy állat, amiről leggyakrabban megfeledkezünk, pedig ha őshonos állatról beszélünk, ez valóban az: a szamár . A szamár már itt élt a Kárpát-medencében a magyarok bejövetelekor, és külleme bizony nem sokat változott egy évezred alatt. Ez a gyakran lenézett és háttérbe szorított állat szinte sohasem keltette fel a tenyésztők figyelmét. Lehet, hogy szerencséjére...?
Felmerülhet a kérdés, hogy akkor, amikor fajták jönnek és mennek, újakat tenyésztenek és régiek mennek feledésbe, miért ragaszkodunk ősi fajtáinkhoz?
Egyrészt azért, amiért megóvjuk régi épületeinket, népviseletünket, használati tárgyainkat, összegyűjtjük egykori dalainkat. Az ember kiváncsi a múltjára, és szereti megőrizni a múlt emlékeit, nemcsak régi tárgyak, hanem élő relikviák formájában is. De a hagyományos fajtáink megtarásának van gyakorlati haszna is. Mint egy génbank megőrzi és hozzáférhetővé teszi ezeknek az állatoknak a génkészletét, és ha a helyzet úgy kívánja, a modern állattenyésztésben ebből bizonyos gének felhasználhatók.
De lehet az is, hogy egy-egy régi fajtánk újból "divatba jön", valamilyen tulajdonságáért, például a mangalica a sonkája miatt. Hasonló előnyös tulajdonság, bármely fajtánkról bármikor kiderülhet.
Végül, de nem utolsó sorban van még egy fontos oka e fajták megőrzésének, az, hogy szépek, szeretjük őket és büszkék vagyunk rájuk.(F:Bálint K)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése