Klímastop...

A klímastop akadályai
Milyen esélyei vannak a CO2 kibocsátáscsökkentésnek. Mindebben Antal Z. László és Hetesi Zsolt lesznek segítségünkre az Ozonenetwork oldalán megjelent cikkben.

Mintha kibocsátáscsökkentési verseny tört volna ki a nyugat-európai országok politikusai között. A premiert az Egyesült Királyság parlamentje tartotta: 2008. november 18-án megszavazták a világ első olyan klímatörvényét, mely azt tűzi ki, hogy 2020-ra 34, 2050-re 80 százalékkal csökkenjen az üvegházgázok kibocsátása az 1990-es szinthez képest.

A teljesítés érdekében a kelet-európai fülnek oly ismerős "ötéves terveket" vezettek be Nagy-Britanniában. E szerint a csökkentendő szennyezésmennyiséget ötéves lefutású szénköltségvetésekre bontják, és őfelsége kormányának minden év végén előrehaladási jelentést kell benyújtania a parlamentnek, hogy az ötéves tervekből származó éves célokat teljesítették-e.

Hasonló kezdeményezéssel élt a finn kormány: nemrég fogadták el azt a stratégiát, amely szerint a szén-dioxid-kibocsátást a '90-es szint 20 százalékára kell leszorítani 2050-re. Ennek érdekében valószínűleg az egész energiaszektort és közúti közlekedést gyakorlatilag szennyezésmentessé kell tenni. A harmadik állam Norvégia, melynek kormánya 40 százalékos kibocsátáscsökkentést vállalt a következő negyven évre. Itthon a Magyar Természetvédők Szövetsége javasol klímatörvényt és kvótarendszert a benzin, a gázolaj, a földgáz és általában minden fosszilis energiahordozó felhasználására. A javaslatot 195 civil szervezet támogatja, előkészítését 324 parlamenti képviselő szavazta meg.

Mivel járna, ha Magyarország hasonló csökkentést vállalna?

Milyen lehetőségeik vannak a kibocsátásmérséklésben gondolkozó döntéshozóknak? A kérdésre dr. Hetesi Zsolt, a Fenntartható Fejlődés és Erőforrások Kutatócsoport tagja, az ELTE csillagászati tanszéke tanára és Antal Z. László, a MTA Szociológiai Intézete Éghajlatváltozás Kutatóműhelyének vezetője válaszol.

"A finn kormány célkitűzésén látszik, hogy nem számítás, hanem politikusi elhatározás eredménye. Ilyen kerek számokat csak a tárgyalóasztal mellett lehet produkálni" - szögezi le kiindulópontként Hetesi Zsolt. Az ilyen mértékű csökkentést mindenképpen szükségesnek tartja Antal Z. László is, hozzátéve, hogy jelenlegi ismereteink szerint a technikai lehetőségeink most nem adottak erre.

Hetesi abból indul ki, hogy a leggyorsabban, átlag fölött a közúti szállítás CO2-szennyezése nőtt 1990 és 2004 között, az EU huszonöt tagállamának szén-dioxid-kibocsátását nézve (17,7-ről 22,3 százalékra). A vasúti közlekedés is több üvegházgázt termelt 2004-ben, mint tizennégy évvel korábban.

Mely területek termelnek továbbá a globális felmelegedéshez és klímaváltozáshoz vezető szén-dioxidot az EU huszonöt tagállamában? A legnagyobb szennyező az energiaszektor, amely a légkörbe engedett CO2-mennyiség 39 százalékát termeli meg. Annyi a különbség a szállításhoz képest, hogy az energiaszektor kibocsátási részaránya nem változott, magyarán ugyanolyan mértékben szennyezett az egész arányát nézve 2004-ben, mint 1990-ben. Hasonló a helyzet a háztartások esetében: 1990-ben is a CO2-kibocsátás 12 százalékáért voltak felelősek, mint 2004-ben. Egyedül a szolgáltatások relatív kibocsátása csökkent ebben a tizennégy évben.

Kamionok légióit mozgatja a fogyasztói kultúra

Nem véletlen, hogy a közúti szállítás egyre inkább szennyez, mivel egyre több és több áru mozog az utakon - magyarázza Hetesi Zsolt. Ha pedig a döntéshozók merész kibocsátás-csökkentési tervekkel foglalkoznak, s azokat végre is akarják hajtani, akkor ezzel kell szembemenniük.

Például azt kéne elérniük, hogy a cégek - a multinacionális nagyvállalatoktól el egészen a kisvállalkozásokig - visszatérjenek a korábbi, készletezős rendszerre, és ne just-in-time inventory-ban gondolkozzanak (ami azt jelenti, hogy egy cég csak akkor és csakis akkor tart igényt egy alapanyagra vagy részegységre, amikor a gyártási folyamatban éppen szüksége van rá; ezzel jelentősen csökkennek a cégek raktározási költségei, de sokkal több árut kell sokkal több helyszínre elszállítani - a szerk.). Vagyis ha az a cél, hogy kevesebb kamion közlekedjen, hogy kevesebb áru mozogjon, akkor nem árt visszavenni a fogyasztói igényekből.

Klímaparadoxonok

"Az üvegházgázok kibocsátásának 80 százalékos visszafogása csakis úgy képzelhető el, ha fogyasztáscsökkentéssel jár együtt" - figyelmeztet Antal Z. László. "Ez az, amire jelenleg nehéz megfelelő megoldásokat találni: hogyan tudjuk elérni, hogy a magas szintű fogyasztáshoz hozzászokott emberek csökkentésben gondolkozzanak? Az életszínvonal milyen jellegű változásaival járna ez együtt? Hogyan lehet mindezt az emberekkel elfogadtatni, miközben a helyi vezetők is a választások megnyerésében érdekeltek, és elsősorban a minél nagyobb ígéretekkel szokták a választókat szavazásra biztatni?

Ezek a legfőbb kérdések, hiszen az üvegházgázok kibocsátási szintje Magyarországon háromszorosan haladja meg azt az átlagot, melyet a Föld elnyelőképessége elbír, de a nyugat-európai országokban öt-hatszoros a különbség. Egy sajátosan ellentmondásos helyzetben élünk. A növekedési kényszer és a kibocsátáscsökkentés ellentmondását szoktam én klímaparadoxonnak nevezni. Ha ennek feloldására is van a politikusoknak - vagy bárki másnak - jó javaslata, akkor elképzelhető: van esély a 80 százalékos csökkentésre. Ám ezeket a konkrét javaslatokat még nem ismerem" - mondja a szakértő.

A szállítással és a közlekedéssel egyéb gondok is vannak. A legfontosabb: fogyóban van a kőolaj - egészíti ki a fentieket Hetesi Zsolt. A legtöbb energetikai szakember és geológus egyetért abban, hogy valamikor 2040-ig szükségképpen eléri az olajkitermelés azt a csúcsot, amin túl a véges készletek elkezdenek kiapadni, és nem növelhető tovább a kitermelés. A nagy kérdés az, hogy mikor következik be ez a csúcs. Van olyan szakember, aki szerint már 2015 előtt bekövetkezik a tetőzés, de Hetesi szerint ez valószínűleg már megtörtént 2008 júniusában, mikor egy nap alatt 86 millió hordó olajat hoztak felszínre.

Hogy ez a csúcs valóban tavaly volt, vagy tíz éven belül lesz, vagy húsz éven belül, az végül is szinte mindegy: mindenképp komoly változásoknak nézünk elébe, mondja a kutató: "Világszerte 8-900 millió kocsi közlekedik az utakon. Ha 2050-ben még közlekedni akarunk és nagymértékű szén-dioxid-csökkentést is el akarunk érni, akkor pár év alatt (pontosabban a két-három évtől a két évtizedig terjedő időszakban) az egész mennyiséget nem szennyező meghajtású modellekre kell kicserélnünk. A legnagyobb probléma pontosan az idő rövidsége. Az emberiségnek nyolcvan évébe került az autós közúti közlekedés jelenlegi rendszerének kiépítése, de a változtatásra nincs további nyolc évtized."

Ha háború lenne, tudnák, mit kéne lépni

Nagy kérdés, hogy ilyen súlyú változtatásokhoz lesz-e döntéshozói akarat. Tony Blair miniszterelnök 2006-ban arra figyelmeztette a nagy-britanniai településeket, hogy kormánya sok mindent elért ugyan a klímaváltozás ellen, de egyedül nem képes megbirkózni a problémával - mert például a multinacionális vállalatok túl erősek. Ezért azt javasolta, hogy mindenki dolgozza ki a saját klímastratégiáját. (A helyi kezdeményezésekre az északnyugat-angliai Ashton Hayes a példa, ami az ország első nulla CO2 kibocsátásdú települése akar lenni.)

Ez Antal Z. László számára úgy hangzott, mintha Churchill azzal állt volna elő a világháborúban, hogy mindenki védje meg magát a németek ellen - nyilatkozta a Magyar Narancs szeptember 17-i számában. "Ez a mondat a sajátos politikai szituáció tudomásulvétele volt" - mondja kérdésünkre a kutató. "Gondoljunk bele: egy olyan államban, ahol hihetetlenül komolyan veszik az éghajlatváltozást, egy kormányfőnek muszáj kiállnia a nyilvánosság elé, azt mondva, ő egyedül nem képes megvédeni az országot. Szerintem elég elképesztő a mostani helyzet. Az EU, benne Magyarország és Nagy-Britannia vezetői pontosan tudják, hogy az éghajlat módosulása az itt élők életét, egészségét, a társadalom normális működését nagyon súlyosan veszélyezteti. Ha ez háborús konfliktus lenne, akkor meglévő forgatókönyvek alapján pontosan tudnák, milyen lépéseket kell megtenniük, s ezeket meg is tennék."

Mi gátolja a döntéshozókat?

"Teljesen új a helyzet. Lényeges különbség az is, hogy nem lehet pontosan tudni, mikor következnek be a klímaváltozás várható hatásai. Van ugyan bizonytalanság, de nagyfokú tehetetlenséget is látok. Ha a brit miniszterelnök bejelenti, hogy nem tud megoldással szolgálni, az egy nagyon komoly üzenet arra nézve, hogy az a politikai rendszer, melyben mi is élünk, megbéklyózza a politikusok kezét. A politikusok kettős szorításban élnek: részben a növekedési kényszer és a gazdasági élet szereplői befolyásolják döntéseiket, részben a választási rendszer foglyai. Így nem tudják meglépni mindazt, amit nagyon pontosan tudnak, hogy meg kellene tenniük. Ez a másik klímaparadoxon" - mondja a szociológus.

(Forrás: Ozonenetwork http://www.ozonenetwork.hu/ozonenetwork/20091026-a-80-szazalekos-co2kibocsatascsokkentes-eselyei-magyarorszagon.html)