Ha nyár, akkor strand. Ha strand, akkor lángos. Mi másra vágyhatnánk a tikkasztó melegben, mint egy pofa sörre, fröccsre és egy sajtos-tejfölös lángosra. Akár Gombóc Artúr kedvenc csokijainak, így a lángos ízesítésének sincs se szeri, se száma. Ehetünk sajtosat, tejfölöset, fokhagymásat, simát, burgonyásat, kolbászosat, gombásat, húsosat, juhtúrósat, lecsósat, lekvárosat, velővel töltöttet, brindzásat (kecske- és juhtejből előállított sajt), és még sokáig sorolhatnánk. A magyar konyhának és vele együtt a lángos készítésnek nagy múltja és újraéledő jelene van. Ismerjük hát meg a lángos történetét.
Bár sok olyan ételt főzünk még napjainkban is, amelynek elődjét már a honfoglaláskor is ismertük, számos olyan étel van, amit a török hódoltságnak köszönhetünk. Ilyen a lángos is, amely a hódoltság után maradt ránk (egyesek szerint ókori római az eredete), mára már jellegzetesen magyaros ételnek számít, sőt igazi Hungarikumnak. A magyar konyha színes palettája ötvözi a keleti és nyugati gasztronómiai hagyományokat.
A jellegzetesen török étel, a pita vált a magyar nemzeti gasztronómia egyik alapvető részévé, lángos, vagy ahogy egyes területeken nevezik: langalló, kemencés lángos, lángoskenyér néven. A lángost a magyar konyhában lágy kelt tésztából sütik lepényszerűséggé. A hagyomány szerint a kenyér tésztájából megmaradt darabokat sütés előtt kinyújtották majd a parázsra dobták és tejföllel fogyasztották. A konyhatechnika fejlődésével a parazsat felváltotta a zsír vagy az olaj, a tejfölt pedig az ezer más fajta, különlegesebbnél különlegesebb ízesítés. Mivel könnyen elkészíthető és nagyon ízletes, hamar elterjedt a nép körében, vásárok, búcsúk kínálatának, strandbüfék választékának állandó része.
Nem csak Magyarországon (főleg az Alföldön), hanem a Romániában, Szerbiában, Ausztriában és Csehországban is elterjedt azóta. Az eredeti kenyérlángos 22-25 cm átmérőjű, kissé egyenlőtlen vastagságú (1-1,5 cm), többé-kevésbé kerek formájú, 250-300 g tömegű, sárgásbarna színűre sütött termék, illata, íze, mint a friss kenyéré. Állaga kívül ropogós, belseje puha.
Források szerint első írásos emléke kb. 1700-ból való, de története egészen a XIV. századig nyúlik vissza, amikor a kenyérfogyasztás kezdett általánossá válni. Természetesen ez azokra a régiókra volt jellemző ahol jól keleszthető búzalisztből sütöttek kenyeret. A paraszti háztartásokban kísérleteztek a különféle sütési módokkal. Sütötték káposzta- és karalábélevélen. A zöld levelek különleges ízt kölcsönöztek neki. Mivel a kenyérsütés nem volt mindennapos tevékenység, így a maradékból sütött lángos kitartott egészen a következő sütésig. A XIX. századtól ez a rendszer megváltozott, amikor megjelent a sörélesztő, amely megrövidítette a kelesztés idejét. A XIX. század végétől a zárt helyen, zsírral, később olajjal való technika lehetővé tette kereskedelmi célú árusítását is. Készítése és egyszerűsége a gyorsétkeztetés feltételeihez kiválóan megfelel, főleg a Balaton-parti strandok büféiben.
A lángost frissen, melegen jó fogyasztani, ha kihűl már nem olyan élvezetes. Egy hasfájást mindenképpen megér. Érdemes kipróbálni a vigánpetendi langallót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése