Oldalak

2014. szeptember 25., csütörtök

Modellrégió alakult Zemplénben



    A célkitűzés: el akarják érni, hogy a Bodrogköz határon inneni és túli településein élőknek "takarékosabb, olcsóbb, egészségesebb életet, a fiataloknak pedig speciális képzési és munkalehetőségeket" biztosítsanak, ugyanakkor a turisztikai fejlesztéseket komplex, összehangolt marketing tevékenységgel az eddigieknél sokkal jobban kívánják használni.
    A program első fázisában a tizenhat bodrogközi település szövetkezik egy kisebb mintarégió-, később kiterjesztve egy európai modellrégió-program megvalósítására. A tervekben szerepel egyebek mellett az önellátó öko-, energia- és vállalkozási modellrégió megvalósítása, valamint a mélyszegénységben élők számára egy előfinanszírozott piacra történő növénytermesztési "Kiút" program is.
    Az elsődleges cél a megújuló energiák hasznosítása, elsősorban a háztartásoknak, de az önkormányzatok ingatlanjainak is, hosszabb távon pedig az energia önellátása. Ugyanakkor az oktatásra, képzésre, vállalkozói környezet fejlesztésére, elektronikus kommunikációra, munkahelyteremtésre, mezőgazdasági fejlesztésekre is készülnek programok.

Az elvándorlás és a munkanélküliség megállítását, az ingatlanok elértéktelenedését, a munkahelyek felszámolását és vállalkozóbarát környezet létrehozását tűzte célul a történelmi Zemplén nyolc magyarországi és nyolc szlovákiai települése, amelyek úgynevezett zempléni modellrégió létrehozásában képzelik el a helyzet javítását - tájékoztatta Majoros László, Pácin polgármestere az MTI-t.

Nincsenek megjegyzések: