Oldalak

2016. április 30., szombat

T A L L Ó Z Ó...

Ellenőrzik a kukorica vetőmagokat

Száztíz csemege- és huszonegy pattogatni való kukorica vetőmag tétel GMO-szennyezettségét (genetikai módosítás) ellenőrizte eddig idén a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a hatóság 7 mintában mutatott ki tiltott genetikai módosítást.
A terület kiemelt figyelmét indokolja, hogy a csemege- és pattogatni való kukorica vetőmagból termett áru közvetlenül az emberek asztalára kerül. A Nébih vizsgálatainak célja, hogy megakadályozzák a Magyarországon tiltott GMO-szennyezett vetőmagok forgalmazását, valamint, hogy felderítsék és kiszűrjék az országba illegálisan behozott tételeket.

Pályázati lehetőségek

A jelenleg is több mint száz nyitott pályázatot rendszerezetten bemutató www.palyazatokmagyarul.eu honlapon a színnel és betűkombinációkkal jelölt témakategóriák száma megkétszereződött.

Pápai Expó 2016.

2016. május 27-29. között immár huszadik alkalommal rendezik meg a Pápai Agrárexpo mezőgazdasági szakkiállítást és vásárt, amely a megye és a térség kiemelt, komoly vonzerővel bíró eseménye. A háromnapos, hosszú évek óta sikeres, több mint tízezer látogatót vonzó rendezvényt idén a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szervezi.
XX. Pápai Agrárexpo kiemelt célja, hogy szakmai előadások keretében tájékoztatást nyújtson az agrárágazat újdonságairól, valamint lehetőséget biztosítson a kiállítóknak és a termelőknek arra, hogy személyesen is találkozhassanak potenciális vásárlóikkal.

Jól teleltek az őszi vetések

Az őszi kalászosok és a repce jól telelt. Az őszi kalászosok növényállománya azonban heterogén, a belvizes területeken, valamint ott, ahol takarékoskodtak a műtrágyával, a növények fejlettsége nem mindig megfelelő.
A mostani 3-15 milliméter csapadék jókor jött, mert a kevésbé jó adottságú (sovány) és a vízzel kevésbé ellátott területeken már az aszály egyes jelei is mutatkoztak.

SIRHA

Tizenkilenc ország 350 kiállítója mutatkozik be a SIRHA nemzetközi élelmiszer- és vendéglátóipari szakkiállításon május 9. és 11. között a budapesti vásárközpontban.
A szakkiállításon az élelmiszeripar, a pék- és cukrászipar, a szálloda- és vendéglátóipar kínálata, újdonságai mutatkoznak be a legszélesebb körben, egyebek mellett élelmiszeripari termékek, italok, bútorok, konyhai berendezések és a kávézáshoz kapcsolódó termékek. 
A SIRHA keretében Budapesten rendezik meg május 10-én és 11-én a világ legrangosabb szakácsversenyének számító Bocuse d'Or európai döntőjét is, amelyen húsz ország legjobb séfjei közül választják ki azt a 11-et, akik indulhatnak a 2017-es lyoni világdöntőn.



Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása

A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása” című (VEKOP-8.3.1-16 kódszámú) felhívás.
A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 1,04 milliárd forint.
Jelen felhívás keretében a „Vállalkozz Itthon Fiatal” programban résztvevő, a programba bevonás pillanatában 18-25 év közötti, Ifjúsági Garancia Rendszerben regisztrált fiatal, illetve felsőfokú végzettséggel rendelkező 25-30 év közötti pályakezdő álláskereső fiatal által létrehozott egyéni vagy társas vállalkozás nyújthat be pályázatot, amely megfelel a felhívás 4.1. pontjában szereplő feltételeknek.
A pályázat benyújtásáról bővebben az alábbi linken olvashat:

2016. április 28., csütörtök

A Zöldítés Gazdálkodói Kézikönyvről...

Az FM Sajtóiroda tájékoztatója szerint, megjelent a frissített Zöldítés Gazdálkodói Kézikönyv. Az aktualizált változatban helyet kapnak a jogszabály-változásból eredő módosítások, valamint az Európai Bizottság időközben megjelent iránymutatásai miatt szükségessé vált korrekciók is.
A változásokról a Zöldítés Gazdálkodói Kézikönyv aktualizált változatában olvashatnak, mely itt elérhető el.

Pályázati lehetőségek

A jelenleg is több mint száz nyitott pályázatot rendszerezetten bemutató www.palyazatokmagyarul.eu honlapon a színnel és betűkombinációkkal jelölt témakategóriák száma megkétszereződött.

2016. április 27., szerda

Pápai Expó 2016.

2016. május 27-29. között immár huszadik alkalommal rendezik meg a Pápai Agrárexpo mezőgazdasági szakkiállítást és vásárt, amely a megye és a térség kiemelt, komoly vonzerővel bíró eseménye. A háromnapos, hosszú évek óta sikeres, több mint tízezer látogatót vonzó rendezvényt idén a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szervezi.
XX. Pápai Agrárexpo kiemelt célja, hogy szakmai előadások keretében tájékoztatást nyújtson az agrárágazat újdonságairól, valamint lehetőséget biztosítson a kiállítóknak és a termelőknek arra, hogy személyesen is találkozhassanak potenciális vásárlóikkal.

A csicseriborsó...

Származási helye nagy valószínűséggel a Közel-Kelet, vagy a mediterrán régió. A csicseriborsót a régi görögök már Homérosz idejében ismerték, és kriosznak nevezték (magja kos fejre hasonlít).A csicseriborsó Kis-Ázsiában már nagyjából 8000 éve megtalálható volt, innen terjedt főleg a Földközi-tenger térségébe és Indiába. Elő- és Közép-Ázsiában a mai napig is fontos élelmiszer maradt, bár eredetileg főleg azokon a területeken népszerű, ahol nehezen tudják megfizetni a húst. 
Ez a hüvelyes, régies nevén bagolyborsó, manapság ismét elterjedőben van. A csicseriborsó a régmúltban sok embert mentett meg az éhhaláltól. Ma már a nyugati társadalmakban is előszeretettel használják ezt a rostokban és fehérjében gazdag növényt.
Termőterülete 10 millió hektár, hozama igen szerény, 780 kg/hektár. A legmostohább, arid viszonyok között ennyire képes. Két típusa ismert, kabuli és desi. Az előbbi nagy-magú, igényesebb, a mediterrán országokban, Közel-Keleten, Mexikóban kedvelt, termesztése kockázatosabb, mint az apró-magvú, döntően Indiában termő másik típusé.
Magyarországon csak szórványosan lelhető fel. Vetésterülete nem számottevő, és jelentősen csökkent a 2000-es évet követően. A jövőben a rosszabb talajadottságokkal rendelkező, kisebb gazdaságokban várható fellendülése a borsó- és lóbabtermesztés helyett. Előveteményre nem igényes, viszont jó előveteménye az őszi kalászosoknak, ezért könnyen vetésforgóba illeszthető. Tenyészideje 90-120 nap. 100 m2 területre 1,5-2,5 kg vethető. Vetésideje március vége, még inkább április eleje. 30 cm sortávolságra vessük, folyóméterenként kb. 30 magot, 4-5 cm mélyen. Júniusban zölden, zsengén szedhető, júliusban szárazon csépelhető. A csicseriborsó hőigényes növény (hőösszege 1700-2500 °C), ezért a termesztésének leginkább a Dunától keletre és a Cegléd-Debrecen vonaltól délre fekvő terület, illetve Dél-Baranya felel meg.
A hüvelyesek közül nála csak a szegletes ledneknek kisebb a vízigénye. Ezért még a száraz meleg időjárást is elviseli a tenyészidő folyamán. Csupán a kelés és a kezdeti fejlődés időszakában fontos számára a csapadék, ha ekkor száraz a magágy, akkor a kelés elhúzódik a növények egyenlőtlen fejlődésűek lesznek. A könnyen felmelegedő, középkötött és lazább szerkezetű, jó tápanyag-szolgáltató képességű talajokon díszlik jól.
Egyéves, lágyszárú növény, egy teljesen kifejlett példány magassága 20 centitől körülbelül 1 méter is lehet. Gyökérzete mélyre hatoló. A növény négyélű, egyenesen felálló, elágazó szárú, mirigyszőrökkel sűrűn fedett lomblevelei váltott állásúak, páratlanul szárnyaltak, összetettek, levélkéi tojásdad alakúak és fűrészesek és nagyjából 5–10 mm hosszúak. Virága apró, egyesével álló, pillangós, színe lila, violaszínű illetve fehér lehet, mérete 10–12 mm között változik.
Sokoldalúan felhasználható hüvelyes: fogyasztható pörkölve, főzve, pástétomként, bundázott zöldségek készítéséhez, mártásokban, tésztákban és levesekben is. Ennek ellenére évtizedekre eltűnt a hazai kínálatból, néhány éve kezd újra feltünedezni a bioboltok polcain. Jobb az emészthetősége és a biológiai értéke, mint a babé vagy a lencséé. Diabetikus és gyógyászati hatása is figyelmet érdemel. Ha van egy kis területünk, akkor igazán érdemes a csicseriborsó mellett döntenünk.
Szuperélelmiszerként változatos felhasználhatóságánál és egészségünkre gyakorolt számtalan jótékony hatásánál fogva, érdemes bevonni mindennapi étkezéseinkbe. Magas fehérjetartalma miatt kiváló alternatívája a húsféleségeknek, jól beilleszthető diétás étrendbe, emellett csökkenti a koleszterinszintet, rákellenes hatású, és a benne lévő B1-, B6-, E-vitamin, folsav és karotin révén szuper vitaminforrás is.

Szakkönyvek

Czáka Sarolta - Füstös Zsuzsanna - Hrotkó Károly: A növényszaporítás ábécéje
Ez a könyv elsősorban a kertművelőknek ad szakszerű ismereteket könnyen érthető formában a növények szaporítási módjáról.
Czáka Sarolta - Valló László: A metszés ábécéje
A szerzőpáros átdolgozott, frissített könyvével kívánt segíteni azoknak, akik most kezdik tanulni a metszés alapjait, de a gyakorlott kertészgondozók is találnak benne újdonságot.
Czáka Sarolta - Molnár Mária - Bálint János: A növényvédelem ábécéje (8. átdolgozott kiadás)
Növényeink védelme a legkisebb kertben, de még a lakásban, az erkélyen is gondot jelenthet. Hogyan, milyen szerrel, mikor próbáljuk meg kezelni őket, hogy újra viruljanak?  
Kriszten György: Gyakorlati fogások a szőlőtermesztésben
Ajánljuk ezt a könyvet a kísérletező, az újdonságokra nyitott szőlősgazdáknak, de azoknak is, akiknek lugasuk van vagy csak néhány szőlőtőke gondozásával foglalkoznak.
Kriszten György: Szőlőlugas
Ahhoz, hogy a szőlőlugas bőven teremjen, hamar élvezhető legyen a termése, kellemes, hűvös az árnya, üdítő a látványa, szakszerű és folyamatos munkát igényel.
Kriszten György: Tavasztól tavaszig a szőlőben
Hazai adottságainkat figyelembe véve, részletesen elemzi az egyes művelésmódokat, a kétsíkú művelésmódot éppúgy, mint a régi kézi művelés különböző formáit.
Tóth Miklós: Gyümölcsfélék és a szőlő kiskerti védelme
Növényeink védelme a legkisebb kertben, de még a lakásban, az erkélyen is gondot jelenthet. Hogyan, milyen szerrel, mikor próbáljuk meg kezelni őket, hogy újra viruljanak. 
Balázs Klára - Vörös Géza: Kertészek növényvédelmi naptára
A szerzők növényfajonként ajánlják a szükséges védekezési módszereket, a fejlődési stádium figyelembe vételével.

 

Ellenőrzik a kukorica vetőmagokat

Száztíz csemege- és huszonegy pattogatni való kukorica vetőmag tétel GMO-szennyezettségét (genetikai módosítás) ellenőrizte eddig idén a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a hatóság 7 mintában mutatott ki tiltott genetikai módosítást.
A terület kiemelt figyelmét indokolja, hogy a csemege- és pattogatni való kukorica vetőmagból termett áru közvetlenül az emberek asztalára kerül. A Nébih vizsgálatainak célja, hogy megakadályozzák a Magyarországon tiltott GMO-szennyezett vetőmagok forgalmazását, valamint, hogy felderítsék és kiszűrjék az országba illegálisan behozott tételeket.
   

Jól teleltek az őszi vetések

Az őszi kalászosok és a repce jól telelt. Az őszi kalászosok növényállománya azonban heterogén, a belvizes területeken, valamint ott, ahol takarékoskodtak a műtrágyával, a növények fejlettsége nem mindig megfelelő.
A mostani 3-15 milliméter csapadék jókor jött, mert a kevésbé jó adottságú (sovány) és a vízzel kevésbé ellátott területeken már az aszály egyes jelei is mutatkoztak.

2016. április 22., péntek

Bábolnai Gazdanapok

Nagyításhoz kattintson a képre

SIRHA

Tizenkilenc ország 350 kiállítója mutatkozik be a SIRHA nemzetközi élelmiszer- és vendéglátóipari szakkiállításon május 9. és 11. között a budapesti vásárközpontban.
A szakkiállításon az élelmiszeripar, a pék- és cukrászipar, a szálloda- és vendéglátóipar kínálata, újdonságai mutatkoznak be a legszélesebb körben, egyebek mellett élelmiszeripari termékek, italok, bútorok, konyhai berendezések és a kávézáshoz kapcsolódó termékek. 
A SIRHA keretében Budapesten rendezik meg május 10-én és 11-én a világ legrangosabb szakácsversenyének számító Bocuse d'Or európai döntőjét is, amelyen húsz ország legjobb séfjei közül választják ki azt a 11-et, akik indulhatnak a 2017-es lyoni világdöntőn.






Kékfrankos Április

Több mint hetven Kárpát-medencei pincészet kékfrankosait ismerhetik meg a látogatók a szombati Kékfrankos Április Nagykóstolón, melynek vendégbora idén a kadarka lesz. A rendezvény mesterkurzusokkal és Prémium Bikavér teremmel is várja a közönséget a Corinthia Budapest Hotelben.    
A legelterjedtebb vörösbort adó szõlõfajtánk (a kékszőlők közül aránya 40%). A fajta a környező országokban is jelen van mint Blaufrankisch, Blauer Limberger vagy Lemberger, Limberger, Franconia, Frankovka, Frankovka modra vagy Moravka. Főbb magyarországi borvidékek a Szekszárdi, Villányi, Soproni, Egri, Mátraaljai borvidék (de az ország egész területén megtalálható, ahol kékszőlőt termelnek).  
A szőlőfajta borai kifejezetten változatosnak mondhatók. A kékfrankos kedvelt rozé- és silleralapanyag, vörösborként pedig készíthető belőle mindennapi fogyasztásra szánt gyümölcsös bor vagy tartalmas, a terroirjegyeket átadni képes prémium tétel, de a fajta kiváló házasításokhoz is: a bikavérek legfontosabb alapanyaga.
Részletes információk a kóstolóról a www.kekfrankosaprilis.hu honlapon találhatók.

A vegyi anyagok szabályozásáról...

A vegyi anyagok mára mindennapjaink részévé váltak. A veszélyes vegyi anyagok kockázatot jelentenek mind az emberi egészségre, mind a környezetre. Az emberi egészség és a környezet védelméről az egyes nemzetközi egyezmények és az általában ezeken túlmutató, szigorúbb uniós joganyag gondoskodik. A tudományos kutatómunkának köszönhetően azonban a vegyi anyagok korlátozása folyamatos munkának tekinthető. A magyar jogrendben a vegyi anyagok forgalomba hozatalának szabályozása alapvetően a kémiai biztonságról szóló 2000. évi XXV. törvénnyel valósul meg, amit az egyes ágazatokra vonatkozó szabályozás egészít ki.

2016. április 16., szombat

Helyi termék éve programsorozat

A Helyi termék éve eseménysorozat folytatását tervezi a Földművelésügyi Minisztérium (FM) szeptembertől.
Az öt évvel ezelőtt indított programsorozat célja az ismeretterjesztés és a bemutatkozás volt. Tavaly húsz szakmai fórumot rendeztek, egyebek mellett létrejött egy online piackereső is. 
A Helyi termék éve programsorozat eredményeként egyre több helyi piac kínálják a termelők termékeiket. Februárban már 271 termelői piac működött az országban, öt év alatt pedig a regisztrált kistermelők száma megháromszorozódott, 15 ezerre emelkedett.
  

A vad védelméről...

A Magyar Közlöny 2016. évi 28. számában megjelent a földművelésügyi miniszter 13/2016. (III. 2.) FM rendelete a vadgazdálkodási tájegységekről, valamint a 14/2016. (III. 2.) FM rendelete a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény végrehajtásának szabályairól szóló 79/2004. (V. 4.) FVM rendelet módosításáról.
A földművelésügyi miniszter a vadgazdálkodási tájegységekről szóló, 13/2016. (III. 2.) FM rendeletének 1. melléklete innen tölthető le. A vadgazdálkodási tájegységek határvonalainak koordinátái itt találhatók.

Ingyenes növényvédelmi előrejelzés


Térítésmentesen nyújt növényvédelmi előrejelzési szolgáltatást a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a gazdák számára. A kamara növényvédelmi portálján területre és növénykultúrára lebontva érhetőek el az információk. tovább

2016. április 15., péntek

A Föld napja...

Interaktív foglalkozások, vadnyompárosítás, kalandpálya, gasztro-tanösvény és az idén először magyar startup vállalkozások bemutatója, valamint középiskolás diákok projektjei is várják az érdeklődőket április 21. és 22. között a Föld napja és a VI. Tudományfesztivál közös programsorozatán a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében Budapesten.
A Föld napja eseménysorozat célja, hogy felhívja a figyelmet a Föld állapotára, a környezettudatos magatartás gyakorlására, az élővilág sokszínűségére és annak fenntartására, a természeti kincsek és a nyersanyagok takarékos felhasználásra, valamint a hulladékokból kinyerhető másodnyersanyagok hasznosítására.

Jégkár támogatás

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) meghosszabbította a jégkár sújtotta mezőgazdasági termelők részére az Agrár Széchenyi Kártyában biztosított magasabb összegű támogatás igénybevételi határidejét.
A korábbi 2016. március 31-i határidő helyett 2016. június 30-ig van lehetőség a teljes hiteldíj-támogatást biztosító hitelszerződés megkötésére, illetve a hitelszerződés hatályba léptetésére.
További változás, hogy a korábban meghatározott több mint 200 település mellett további 160 új település esetében is élhetnek a gazdálkodók a kedvező lehetőséggel, ezzel számos, Agrár Széchenyi Kártyával már rendelkező vagy azt újonnan igénylő agrárvállalkozás vált jogosulttá a magasabb összegű támogatásra, meghatározott feltételek esetén.
Az Agrár Széchenyi Kártya átlagos hitelösszege az idei évben létrejött ügyeket tekintve 7,7 millió forint, ami csak kissé marad el a Széchenyi Kártya Folyószámlahitel 8,4 millió forintos átlagától. Az igénylők nagyobb része családi gazdaságként, egyéni vállalkozóként vagy őstermelőként működő vállalkozás.

2016. április 13., szerda

Magyar Tájdíj 2017

A Magyar Tájdíj a magyar táj védelme, kezelése, tervezése érdekében kiemelkedő tevékenységet folytató önkormányzatok, önkormányzati társulások és társadalmi szervezetek részére létrehozott díj. A díjat kétévente egy alkalommal, az Európa Tanács Táj Díja adományozásával azonos évben, az április 22-ei Föld Napja alkalmából lehet elnyerni.
A kitöltött pályázati űrlapot nyomtatott formában (1 példányban) és elektronikusan (PDF formátumban is!, CD-n vagy DVD-n, 2 példányban) kell benyújtani.
A pályázatok beadásának határideje (postabélyegző kelte): 2016. június 30. (csütörtök)
A pályázati anyagokat postán, ajánlott küldeményként az alábbi címre kell eljuttatni:
Földművelésügyi Minisztérium, Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály, 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 11.




2016. április 12., kedd

T A L L Ó Z Ó...

Támadni fog a monília és a tafrina

Még virágzik a meggy, szépen zöldül az őszibarack. A hétvégére esőt jósolnak, újra támadni fog a monília és a tafrina. Róluk szól az alábbi két videó.
http://www.gazdabolt.tv/videok/az-oszibarack-tafrinas-leveltorzulasa

Szakura ünnep a Füvészkertben

A japán kultúrát bemutató programokkal várja vendégeit a cseresznyefa-virágzás alkalmából megrendezett szakura ünnepen a mostani és a következő hétvégén a fővárosi Füvészkert.
A gyönyörű természeti jelenség megfigyelésére évek óta lehetőség van az ELTE Füvészkertjében.

Szoftver segíti a termelőket...

Ingyenesen használható szoftverrel segíti a gazdálkodókat a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a gazdálkodási napló kitöltésében.
A program, amely minden támogatási forma naplóvezetési előírásainak megfelelő, nem csak a napló kitöltésében segíti a gazdálkodókat, a programban rögzített adatok alapján a szoftver elkészíti a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnak (MVH) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak (Nébih) kötelezően benyújtandó adatszolgáltatásokat is.
A program a gn.nak.hu oldalon érhető el.

Gazdálkodási Napló Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

NTP-pályázatok...

2016. március 31-én tizenöt nyílt pályázati kiírás került meghirdetésre a Nemzeti Tehetség Program keretében. A pályázatok benyújtási határideje 2016. május 2.
A Nemzeti Tehetség Program alapvető célja a Magyarországon és a külhoni magyarlakta területeken a tehetségsegítés fejlesztése. A Nemzeti Tehetség Program elfogadásával az Országgyűlés 2008-2028 között, 20 évre kiemelt lehetőséget ad a tehetséges fiatalok hosszú távú, folyamatos és biztonságos segítésére.
A meghirdetett pályázatokra általában a köznevelésben és felsőoktatásban, valamint a tehetséggondozásban részt vevők széles köre nyújthat be támogatási igényt, többek között: köznevelési intézmények, felsőoktatási intézmények, illetve azok karai, egyesületek, alapítványok, közalapítványok, Tehetségsegítő Tanácsok.
A Nemzeti Tehetségügyi Koordinációs 2016. február 25-i döntését követően Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2015–2016. évi cselekvési programja alapján március 31-én tizenöt nyílt pályázati kiírás került meghirdetésre.

2016. április 8., péntek

Az egységes támogatási kérelmek befogadása...

Az MVH felkészült az idei egységes támogatási kérelmek befogadására, az elektronikus felület április 7-én nyílik meg.
A kérelem benyújtásával 170 ezer gazdálkodó juthat hozzá 2016-ban is az agrártámogatások legnagyobb részéhez. Az uniós közvetlen támogatások nagyságrendje 2015-höz képest gyakorlatilag nem változik 2016-ban, ez 1,27 milliárd eurót, mintegy 400 milliárd forintos uniós támogatást jelent a magyar gazdálkodók számára. Az egységes kérelem beadásának határideje május 15., mivel azonban ez hétvégére esik, május 17-ig fogadják el a kérelmek benyújtását.
Az unió közös agrárpolitikájának (KAP) reformja nyomán megváltozott a támogatási rendszer, és így a környezet- és természetvédelmi szempontok érvényesítése nagyobb súllyal esik latba a támogatásnál. Hozzátette: ezért vezették be a zöldítést (ez a támogatások 30 százalékát teszi ki).


A KAP-reform célja az egyszerűsítés volt, de a kialakított új támogatási rendszer bonyolultabb az előzőnél. Az egyszerűsített támogatást választó mintegy 50 ezer termelőnek sokkal könnyebb lesz a támogatáshoz a hozzájutás, a feltétel ugyanis csak annyi, hogy legalább akkora területet használjanak az idén, mint tavaly. Bevezetik az előzetes ellenőrzést is, a hibákról a gazdákat értesítik, így azokat ki lehet javítani.
Az MVH elvégezte azokat a feladatokat, amelyek az egységes kérem beadási időszakának elindításához szükségesek voltak. A kérelmet az eredeti határidőig (május 15.)szankciómentesen lehet beadni, ezt követően a május 18. és június 9. között beadott kérelmekre a támogatási összeg munkanaponként 1 százalékkal csökken. Az eredeti határidőig benyújtott kérelmeket május 31-ig szankciómentesen lehet módosítani.
A múlt évi agrártámogatások végkifizetésének határideje június 30. Az összesen 400 milliárd forint agrártámogatásból mintegy 342 milliárd forintot juttattak el idáig a magyar gazdák számára. Alaptámogatást a gazdálkodók 99 százaléka kapott, így 123 ezer kérelmezőből már több mint 120 ezer gazdának fizetett támogatást ezen a jogcímen az MVH 178,6 milliárd forint összértékben. A fennmaradó hányadot a végkifizetés keretében kapják meg a gazdálkodók. A zöldítési támogatásra április elejéig  75,8 milliárd forintot utaltak ki, az ügyfelek mintegy 90 százalékának. A kistermelői támogatást a múlt évben több mint 50 ezren választották, mintegy 90 százalékuk már hozzájutott a támogatáshoz, ez összesen 7 milliárd forintot jelent a gazdálkodók számára.

NTP-pályázatok...

2016. március 31-én tizenöt nyílt pályázati kiírás került meghirdetésre a Nemzeti Tehetség Program keretében. A pályázatok benyújtási határideje 2016. május 2.
A Nemzeti Tehetség Program alapvető célja a Magyarországon és a külhoni magyarlakta területeken a tehetségsegítés fejlesztése. A Nemzeti Tehetség Program elfogadásával az Országgyűlés 2008-2028 között, 20 évre kiemelt lehetőséget ad a tehetséges fiatalok hosszú távú, folyamatos és biztonságos segítésére.
A meghirdetett pályázatokra általában a köznevelésben és felsőoktatásban, valamint a tehetséggondozásban részt vevők széles köre nyújthat be támogatási igényt, többek között: köznevelési intézmények, felsőoktatási intézmények, illetve azok karai, egyesületek, alapítványok, közalapítványok, Tehetségsegítő Tanácsok.
A Nemzeti Tehetségügyi Koordinációs 2016. február 25-i döntését követően Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2015–2016. évi cselekvési programja alapján március 31-én tizenöt nyílt pályázati kiírás került meghirdetésre.

2016. április 7., csütörtök

Szoftver segíti a termelőket...

Ingyenesen használható szoftverrel segíti a gazdálkodókat a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a gazdálkodási napló kitöltésében.
A program, amely minden támogatási forma naplóvezetési előírásainak megfelelő, nem csak a napló kitöltésében segíti a gazdálkodókat, a programban rögzített adatok alapján a szoftver elkészíti a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnak (MVH) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak (Nébih) kötelezően benyújtandó adatszolgáltatásokat is.
A program a gn.nak.hu oldalon érhető el.

Gazdálkodási Napló Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Támadni fog a monília és a tafrina

Még virágzik a meggy, szépen zöldül az őszibarack. A hétvégére esőt jósolnak, újra támadni fog a monília és a tafrina. Róluk szól az alábbi két videó.

2016. április 6., szerda

Szakura ünnep a Füvészkertben

A japán kultúrát bemutató programokkal várja vendégeit a cseresznyefa-virágzás alkalmából megrendezett szakura ünnepen a mostani és a következő hétvégén a fővárosi Füvészkert.
A gyönyörű természeti jelenség megfigyelésére évek óta lehetőség van az ELTE Füvészkertjében. Japánban a tavasz beköszönte a legszebb időszak, a szakura ott március közepétől májusig tart. A természeti jelenség ünneplése csaknem 1300 éves múltra tekint vissza a távol-keleti kultúrában. A hanami, azaz a virágnézés során a családok és barátok megpakolják piknikkosaraikat, majd kivonulnak a parkokba vagy a folyópartokra, hogy gyakran éjszakákba nyúló virágnézésbe kezdjenek.

2016. április 5., kedd

Környezetvédelmi linkek...

Sötét Égbolt Hét

Az UNESCO ráirányította a figyelmet arra, hogy milyen fontos szerepet játszik a fény az életünkben. A természetes fény kiemelt jelentőségére rámutatva egyre népszerűbb Nemzetközi Sötét Égbolt Hét kezdeményezés.Távoli galaxisok, bolygók és csillagok világába kalauzolnak a Magyar Nemzeti Parkok április 15-17-én.
A túrák részletes leírása a Magyar Nemzeti Parkok központi honlapján olvasható.

A foglalkoztatottság alakulása

Nagyításhoz kattintson a képre

2016. április 4., hétfő

Az Év Emlőse: a denevér!

Denevérekkel gyakran találkozhatunk a lakóhelyek környékén, akár nagyvárosban, akár kisebb településen. Panellakóként leggyakrabban a korai denevér válhat szomszédunkká, mely az európai fajok között nagytermetű, egész testén selymes bundájú denevérfaj. Nemcsak faodvakban, hanem barlangok bejárati szakaszán található kisebb üregekben, repedésekben gazdag sziklafalak réseiben is megbújik.
Az Év Emlőse: a denevér!
Ebből az alkalomból a Földművelésügyi Minisztérium Vadonleső Programja és a Magyar Természettudományi Múzeum több szakmai támogató szervezettel karöltve tematikus évet hirdet.
A programsorozat ünnepélyes megnyitójára a Magyar Természettudományi Múzeumban kerül sor „Denevér Nyitány” címmel, 2016. április 6-án.

Helyszín: 1083 Budapest, Ludovika tér 2-6.
Időpont: 2016.04.06.

2016. április 3., vasárnap

T A L L Ó Z Ó...

2016. évi Országkóstoló...

A Földművelésügyi Minisztérium a Hegyközségek Nemzeti Tanácsával közösen meghirdette a Fehér- és Rozéborok Országkóstolóját. A mintákat és a jelentkezési lapokat 2016. május 2-ig lehet beküldeni a NÉBIH Borászati és Alkoholos Italok Igazgatóságára.
Az Országkóstoló nevezési feltételeit az itt található dokumentum tartalmazza, nevezési lapot a fehérborokhoz itt, a rozéborokhoz itt találnak.
A program célja a kezdetektől fogva az, hogy létrejöjjön egy olyan országos bormustra, amely az egész országra kiterjedő, átfogó, borvidékeket, szőlőfajtákat és borászatokat mutatja be.