Oldalak

2022. augusztus 30., kedd

Szarvasbőgés-hallgató túrák

Elkezdődött a gímszarvasbikák bőgése a gemenci erdőben, a Gemenc Zrt. erdei vasúttal szervez kirándulást a bőgéstől leghangosabb erdőrészekhez - közölte az erdőgazdaság az MTI-vel.

    A természet iránt érdeklődők a következő két hétvégén, pénteken és szombaton vehetnek részt - ahogy közleményükben írták - az "igazi szarvasbőgés-hallgató túrákon", a kirándulás minden alkalommal este fél hétkor a pörbölyi Ökoturisztikai Központtól indul, túravezetőkkel.
    A résztvevők ezt megelőzően a Gímvallatás elnevezésű agancs- és bőgőkürt-bemutatón megtudhatják azt, hogy mit olvasnak ki a szakemberek a hullajtott agancsokból, hányféle bőgő hangot lehet hallani az erdőben, valamint hogy hogyan élnek a gímszarvasok. A bemutatón láthatók lesznek az elmúlt években gyűjtött legérdekesebb hullajtott agancsok, és megszólaltatják a bőgőkürtöt is. A program része a Legenda és valóság - A gemenci csodaszarvas című interaktív kiállítás.
    Mint megjegyezték, az erdőgazdaság gyermekeknek általában nem ajánlja a  részvételt, mivel a több órás kirándulások csak akkor eredményesek, ha a látogatók végig csendben figyelnek.
    A Gemenc Zrt. ugyanakkor fontosnak tartja a természet megszerettetését, megismertetését és a természetvédelmi szemléletformálást, ezért egy alkalommal, szeptember 10-én külön túrát szervez gyermekeknek az erdei vasút egyik megállójánál, Lassiban, ahol kézműves foglalkozások is várják a csendes hallgatózást hamar megunó kicsiket - írták a közleményben.(F:MTI)

Felnőttek képesség- és kompetenciamérése program

Szeptember 1-jén indul Magyarországon a felnőttek készségeit mérő eddigi legátfogóbb nemzetközi kutatás, a Felnőttek képesség- és kompetenciamérése program, a PIAAC (Programme for the International Assessment of Adult Competencies) második ciklusa. A felmérés a 16 és 65 év közötti népesség mindennapi életben és a munkavégzés során használt alapkompetenciáit, azaz szövegértési, elemi olvasási, számolási és adaptív problémamegoldó képességeit, valamint ezek munkaerőpiaci hasznosulását vizsgálja - jelentette be keddi közleményében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A kutatásban vizsgált készségek azért lényegesek, mert más, magasabb szintű képességek elsajátításának alapjait jelentik. A kompetenciák mérésén túl a PIAAC olyan alapvető demográfiai adatokat is felmér, mint az életkor, a képzettségi szint vagy a megkérdezett személy foglalkozási helyzete.

    A munkavállalóknak ezenkívül a munkakörükkel, a munkahelyi környezetükkel, valamint a munkájuk során alkalmazott készségeikkel kapcsolatban is átfogó kérdésekre kell válaszolniuk. A kapott adatok alapján felismerhetők a felnőttek képességeit és készségeit befolyásoló tényezők - ismertette a KSH.
    A nemzetközi felmérés második ciklusa Magyarországgal együtt 32 országban előreláthatólag négy hónapon át tart. Az adatgyűjtés során összesen több mint 9000, tudományosan megalapozott statisztikai módszerrel véletlenszerűen kiválasztott, 16 és 65 év közötti magyarországi lakost kérnek fel, hogy vegyen részt a programban.
    Országosan mintegy 200 összeíró 250 helyszínen kezdi el a munkát, a nagyvárosok mellett Budapest valamennyi kerülete és a kisebb települések is reprezentáltak a mintában.
    Az eredmények feldolgozását 2024 végére tervezi befejezni az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet).
    A PIAAC-mérés adatbázisa nyilvános és kutatható, az adatbázison alapuló elemzések fontos következtetések levonására lesznek alkalmasak az oktatáspolitika - különösképpen a felnőttképzés -, valamint a foglalkoztatáspolitika számára.
    A projektet a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal (NSZFH), a Pénzügyminisztérium (PM), valamint a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által alkotott konzorcium valósítja meg. A konzorcium vezetője az NSZFH, a felmérés terepmunkájának lebonyolításáért a KSH felel - ismertette a hivatal.(F:MTI)

A weboldalak karbon-lábnyoma

Egy átlagos internetfelhasználó éves szinten 414 kg károsanyag-kibocsátásért felelős.  A fenntartható jövő ezért nem képzelhető el a digitális marketingtevékenységek racionalizálása nélkül. A megoldást egy magyar csapat, a Carbon.Crane mesterséges intelligenciát használó szolgáltatása jelentheti, ami méri és optimalizálja például a weboldalak karbonlábnyomát.

https://humusz.hu/hirek/tonnakban-merheto-weboldalak-karbon-labnyoma/29758

2022. augusztus 29., hétfő

Széchenyi Mikrohitel MAX

Hétfőtől igényelhető a kormány által és a gazdaságfejlesztési miniszter munkaszervezetének közreműködésével nyújtott támogatás mellett a Széchenyi Kártya Program MAX legújabb eleme a Széchenyi Mikrohitel MAX, mely speciálisan a mikro- és kisvállalkozások fejlődését segítő Széchenyi Kártya konstrukció - jelentette be Krisán László, a Széchenyi Kártya Programot koordináló Kavosz Zrt. vezérigazgatója.

    A Kavosz közleménye hangsúlyozza, a Széchenyi Kártya Program MAX konstrukciói a piacon elérhető legkedvezőbb kamatok mellett, célzott módon biztosítják a vállalati működés fenntartásához, fejlődéséhez szükséges forrásokat, lehetővé teszik a vállalkozások beruházási elképzeléseinek megvalósítását, segítik a cégek likviditási helyzetének stabilizálását, továbbá segítenek a normál üzletmenet fenntartásában, és a jövőbeli növekedés lehetőségeinek biztosításában.
    A programon belül érhető el a Széchenyi Mikrohitel MAX, amely kifejezetten a hazai mikro-, és kisvállalkozások fejlődését segítő állami kamat-, kezelési költség- és kezességi díj támogatásban részesített beruházási hitel, amely szinte minden beruházási hitelcél finanszírozására alkalmas.
    A Széchenyi Mikrohitel MAX a teljes futamidő alatt fix kamatozással, évi 1 százalék nettó kamatszinten, a konstrukció szabályzatában rögzített egyéb díjtételek mellett érhető el. Az igényelhető hitelösszeg legfeljebb 50 millió forint, a hitel maximális futamideje 120 hónap és kezdő vállalkozások is igényelhetik - közölte a Kavosz.
    A Széchenyi Kártya Program MAX többi konstrukciója is folyamatosan elérhető a vállalkozások számára - tették hozzá.(F:MTI)

2022. augusztus 28., vasárnap

Almatermesztés...

Nagyításhoz kattintson a képre
A rózsafélék családjába tartozó almafa minden kontinensen megtalálható, több mint hétezer fajtáját ismerik. Leginkább a mérsékelt éghajlati övben termesztik, Európából a világtermelés fele származik. Magyarországon Szabolcs-Szatmár-Bereg és Zala megye a leghíresebb almatermelő vidék, de egy-egy almafa majd minden szőlős- és házi kertben megtalálható. A statisztikák szerint fejenként évente 23 kg almát fogyasztunk el. A "népszerűségi listán" még mindig vezet a jonatán, de a golden és az idared, idagold, valamint a starking és a zöld alma is előkelő helyen áll a fajták között.

Mezőgazdasági járművezetők versenye

 Ismét közösen rendezi meg a mezőgazdasági járművezetők versenyét a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr Főkapitányság Kommunikációs és Megelőzési Osztály és az Encsi Rendőrkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága.

A verseny időpontja: 2022. augusztus 30. 8 óra

A verseny helyszíne: A Kurilla Gabona Kft. Méra 085/6 hrsz. alatt található telephelye.

A versenyen résztvevők: mezőgazdasági gépjárművezetők

A megmérettetés KRESZ és elméleti tesztlapok kitöltéséből, vezetéstechnikai pálya teljesítéséből, illetve gyakorlati feladatok végrehajtásából áll.

A versenyre jelentkezőknek rendelkezni kell legalább „T" nemzeti érvényes vezetői engedéllyel, amelyet a verseny előtt be kell mutatni.

A vezetéstechnikai pályát mindenkinek ugyanazzal a mezőgazdasági járművel kell teljesítenie, melyet a vetélkedő szervezője biztosít.

Jelentkezési lap letölthető a Mezőgazdasági Járművezetők Versenyére – BAZ megyei Bűnmegelőzési Alapítvány (bunmegelozes.eu)

Forrás: www.police.hu

Tisza Halfesztivál

A pandémia okozta kényszerű kétéves szünet után ismét Nemzetközi Tisza Halfesztivált rendeznek Szegeden szeptember első hétvégéjén, amikor sok ezer vendéget várnak Magyarországról és a határon túlról. A háromnapos gasztronómiai seregszemlén mindenki megkóstolhatja a hungarikum címet elnyerő tiszai halászlét. Frank Sándor Venesz-díjas mesterszakács, a fesztivál főszervezője elárulta, a kiváló szegedi halászlé titka - a minőségi alapanyagok mellett -, hogy többféle hal csontját fölhasználva alaplevet készítenek, melybe alapos passzírozást követően főzik bele a filézett halat.
    Az immár huszonötödik alkalommal megszervezett fesztivál pénteken délután szórakoztató programokkal kezdődik. A rendezvény második napján, szombaton az újszegedi Partfürdőn amatőr- és mesterszakácsok, családi- és vállalati csapatok, a politika, a közélet és sport prominens személyei vállalkoznak arra, hogy bemutassák halászléfőző tudományukat. Itt több tucat csapat készíti majd el a hallét egy vagy több saját bográcsában, az általa féltve őrzött receptúra alapján, s lesznek olyanok, akik több száz embert látnak vendégül.
    A folyó szegedi oldalán a rendezvényt szervező halászcsárda a vízi bástyára felállított óriásbográcsaiban készíti el a hallét, ezek közül a legnagyobb háromezer literes. A térség más halászcsárdái a jellegzetes szögedi hallé mellett sült harcsával, süllővel, keszeggel, haltepertővel, pontypatkóval és harcsapaprikással várják az ínyenceket. A látogatók kürtőskalácsot, hazai borászok és kézműves sörfőzők remekeit kóstolhatják majd, és válogathatnak a magyar kézműves termékek színe-javából is.
    A közönséget könnyű- és népzenei koncertek, gyermekprogramok, sárkányhajó- és sup verseny is szórakoztatja majd.
    A fesztiválhoz több jótékonysági kezdeményezés is kapcsolódik. A szegedi gyermekklinika javára jótékonysági futást és kerekezést szerveznek szombaton délelőtt a Partfürdőről rajtolva. A leglátványosabbnak azonban a Szegedi Dóm Rotary Club gumikacsaversenye ígérkezik a Tiszán. A bevételből a Rotary Gift of Life - Ajándékozz életet! projektet támogatják, mely azért jött létre, hogy szívfejlődési rendellenességgel született gyermekeknek biztosítson lehetőséget életmentő szívműtéthez.(F:MTI)

2022. augusztus 27., szombat

Az új agrártámogatási rendszer...

Az új agrártámogatási rendszer ösztönzi a környezet- és klímavédelmi szempontból értékes területek megőrzését - tudatta az Agrárminisztérium (AM) szombaton az MTI-vel.

Az AM a 2023-tól induló Közös Agrárpolitika (KAP) keretében a környezeti, klímavédelmi és biodiverzitás szempontjából értékes területeknél is elérhetővé teszi a mezőgazdasági területek után fizetendő alaptámogatást - írták.

    A szaktárca szerint ez a változás százezer hektáron ösztönzi a gazdálkodókat arra, hogy megőrizzék a mezővédő erdősávokat, a mezsgyéket, a vízfolyások parti sávjait, a vizenyős vagy éppen a szikes területeiket.
    A fenntarthatóbb mezőgazdasági termelés ösztönzése tehát már a támogatásra jogosult területek kijelölésénél megkezdődik annak érdekében, hogy az alapszintű területalapú jövedelemtámogatás javítsa a mezőgazdálkodáshoz kapcsolódó ökoszisztémák állapotát - jelezték.
    A KAP stratégiai tervekről szóló uniós rendelet alapján - szakítva a több évtizedes tiltással - lehetővé vált, hogy a "támogatásra jogosult hektár" fogalmába ezen túl beleértsük azokat a művelés alatt nem álló területeket, illetve tájképi elemeket, amelyeket helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot (HMKÁ) vagy az agrár-ökológiai program (AÖP) keretben kell fenntartani, más kötelezettségek miatt korábban (például Natura 2000 előírások, erdősítés) nem feleltek meg a támogatható hektár fogalmának, korábban szántóként vagy gyepként hasznosítottak, de a jövőben átalakítják fás sávvá, vizes élőhellyé vagy a fent felsorolt területtípusok bármelyikévé - sorolták a közleményben.
    Felhívták a figyelmet arra, hogy a december 31-ig tartó időszakban az uniós szabályok alapján a területalapú támogatás csak a mezőgazdaságilag művelt területeken vehető igénybe, ahol úgynevezett minimumkövetelményeket be kell tartani.
    A tárca szerint ezek az előírások segítették ugyan a mezőgazdasági területek kultúrállapotban tartását, például a túlzott gyomosság elkerülését, ökológiai szempontból azonban nem minden esetben kedvezőek.
    Az elmúlt évtizedek gyakorlata azt mutatta, hogy a minimumkövetelményeknek való megfelelést, illetve a minél nagyobb támogatható terület elérését ösztönző uniós támogatási rendszer nem kedvezett a táblaszegélyek, mezővédő sávok, vízjárta területek vagy éppen a belvizes foltok megőrzésének - tették hozzá.
    Azt írták, a közvetlen területalapú támogatásra jogosult területek körének bővítése hatékonyan járul hozzá a mezőgazdasági területek talajállapotának, mikroklímájának, vízháztartásának javításához, illetve a kapcsolódó élőhelyek sokszínűségének növeléséhez.
    Az új intézkedéssel az AM mintegy százezer hektárral növelné a támogatható területeket - emelték ki.
    "Ezzel biztosítható, hogy az alapszintű területalapú jövedelemtámogatás ne késztesse a termelőket a termőterületek ésszerűtlen növelésére a nem termelő területek terhére, sőt ösztönözné a termelés megváltozott klimatikus viszonyokhoz való adaptációját" - fogalmaztak a közleményben.(F:MTI)

III. ÖKO EXPO

2022. szeptember 8-9. között harmadik alkalommal kerül megrendezésre az ÖKO Expo Kiállítás és Konferencia Hajdúnánáson, melynek fő célja, hogy az ökológiai gazdálkodásban érintett valamennyi szereplő: termelők, feldolgozók, kereskedők, szolgáltatók, tudományos szakemberek, szaktanácsadók számára megjelenési, találkozási alkalmat kínáljon. A részletes program ITT érhető el.

Horizon2020 program


A Debreceni Egyetem Debreceni Tangazdaság és Tájkutató Intézete a XXXI. Farmer Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításon rendezte meg az Európai Unió
HORIZON2020 programja által támogatott EuroSheep projekt nemzeti juhtenyésztési workshop-ját.

A workshop-on

Borovka Zsuzsanna a NAK vezető állattenyésztési szakértője által „EuroSheep nemzetközi projekt bemutatása, előrehaladása” címmel tartott előadás itt,

Sándor Krisztina az MJKSz tenyésztésvezető-helyettese által „Az EuroSheep projekt kommunikációs csatornáinak bemutatása” címmel tartott előadás itt,

Dr. Egerszegi István a MATE, egyetemi docense által "Tippek és praktikák - a múlt és a jövő találkozása" címmel tartott előadás itt,

Nagy László a KITE fejlesztő mérnöke által „A klímaváltozás várható hatásai a mezőgazdaságban” címmel tartott előadás itt,

Dr. Harangi Sándor a Hajdúböszörményi Béke Mezőgazdasági Kft. ágazatvezetője által „Alternatív takarmányozási lehetőségek a juhtenyésztésben” címmel tartott előadás pedig itt érhető el.

 

NAK/ Borovka Zsuzsa

 

 

Juh- és kecsketartó telepek

Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent, a „Juh- és kecsketartó telepek korszerűsítése” című, VP2-4.1.1.4-16 kódszámú felhívás dokumentációja. A Széchenyi2020 oldalán a pályázati felhívás módosulásáról megjelent közlemény itt, a módosult Támogatási okirat minta és a Segédletek között megtalálható Jogkövetkezmények című 5. számú melléklet pedig itt érhető el.

2022. augusztus 26., péntek

Borkereskedelem...

Nagyításhoz kattintson a képre
 

Bor szólások-közmondások


  • Vizet prédikál és bort iszik.
  • Az első pohár a szomjúságé, a második a vidámságé, a harmadik a gyönyöré, a negyedik az esztelenségé!
  • Bor nélkül szegény a vendégség.
  • A bor kis mértékben gyógyszer, nagy mértékben orvosság.
  • Az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz bort igyál.
  • Étel mellett keveset, bor mellett sokat szoktak beszélni.
  • A jó bor cégér nélkül is elkél.

2022. augusztus 25., csütörtök

Szőlőszüreti ellenőrzések

Átfogó szőlőszüreti ellenőrzés indult csütörtökön - jelentette be Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár. A hatóságok a Nemzeti Adó- és Vámhatóság közreműködésével az idén a szőlőültetvények és a szőlőt feldolgozó borászati üzemek megszokott ellenőrzésén kívül külön ellenőrzik az alacsony alkoholtartalmú borok előállítóit - áll az Agrárminisztérium (AM) közleményében, amit csütörtökön küldött az MTI-nek.

    Az összehangolt ellenőrzések legfontosabb célja a szőlőtermesztők érdekeinek védelme - fogalmazott az államtitkár, aki a közlemény szerint elmondta: a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) már több éve eredményesen folytat a valós mustfok értékek rögzítésére irányuló ellenőrzést, az idei szüret alkalmával az ellenőrzésbe bevonják a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt is.
    A NAV munkatársai a már bevált ellenőrzési gyakorlaton felül az idén a nap 24 órájában állandó hatósági felügyeletet tartanak, valamint a beérkező szőlőtermés forgalomszámlálásakor külön is ellenőrzik a legtöbb alacsony alkoholtartalmú bort készítő borászatot, illetve a legtöbb szőlőt felvásárló cégeket - közölte az államtitkár.
    Az elmúlt években folyó szüreti ellenőrzések eredményesnek bizonyultak, ugyanis a hatóságok azt tapasztalták, hogy hatásukra a szüreti dokumentumokban feltüntetett értékek megfeleltek a valóságnak. Ezt tapasztalva, az ellenőrzés kiterjesztése indokolttá vált a szőlőfelvásárlási folyamat több szakaszára is.
    Az alacsony szőlőtermésre vonatkozó becslések és a szőlőár előrejelzések a tavalyinál jelentősen magasabb szőlőárakat indokolnak az idei szüret alkalmával. Az első borvidékek által jóváhagyott árprognózisok már elérhetők a HNT honlapján. Ezek jó igazodási pontot jelentenek nemcsak a szőlőtermelők, hanem a felvásárlók számára is az árról szóló megegyezés kialakításakor - idézte a közlemény Feldman Zsoltot.(F:MTI)

2022. augusztus 23., kedd

Dohány...


A dohány az Andok vidékéről származik, a mai Peru és Ecuador területéről. Az első dohányültetvényeket időszámításunk előtt 3-5 ezer évvel kezdték művelni. Amerika felfedezésekor, 1492-ben a dohány már az egész amerikai kontinensen elterjedt volt. A dohányzás (a dohány füstjének be- és kilélegzése), egy volt a dohány fogyasztásának számos módja közül. A dohányszíváson kívül a dohányt az orrukba tették, rágták, ették, itták, testükre kenték, golyócskák formájában a szemükbe tették és végbélkúpként használták. A rítusokban a harcosok arcába lehelték a harc előtt, vetés előtt a szántóföldre szórták, az isteneknek áldoztak vele.

 

 

 

 

 

 

 

 

A világ népessége

Nagyításhoz kattintson a képre
A történelem során a technikai forradalmak (eszközhasználat kezdete, a mezőgazdaság forradalma, ipari forradalom) egyben népességrobbanásokkal is jártak. A népesség akkor nő, ha a születési ráta huzamos ideig meghaladja a halálozási rátát. A higiénés körülmények és az orvosi ellátás fejlődésének hatására a gyermekhalandóság erősen lecsökkent, de ehhez a szaporulat a kulturális, társadalmi normák alkalmazkodásának jóval lassabban zajló folyamata miatt sokáig nem változott. A fejlett országokban mára a születési ráták ismét a halálozási ráták szintjére (vagy az alá) csökkentek, míg a fejlődő országokban jelenleg is népességrobbanás zajlik.

2022. augusztus 22., hétfő

A rózsák jelképe


Kb. 30.000 rózsafajt tart számon a tudomány, ezeknek a többsége az északi félgömbre, főleg a mérsékelt égövre jellemző növény, néhány faj Mexikóban, a Fülöp-szigeteken és Etiópiában honos. A botanikai fajok (nem nemesítettek) hajtásai tüskések, szőrösek vagy ritkán kopaszak; cserje vagy kúszónövény alkatúak. Magasságuk 2–5 m, a kúszó fajoké 20 m is lehet. Fajaik nagyon változékonyak, könnyen kereszteződnek egymással, ami nagyon megnehezíti elkülönítésüket.

2022. augusztus 21., vasárnap

Az infáció alakulása

Nagyításhoz kattintson a képre
Az infláció avagy pénzromlás, hívták még pénzpuffasztásnak vagy pénzpuffadásnak is a közgazdaságtanban az árszínvonal tartós emelkedése, a pénz vásárlóerejének romlása mellett. Infláció mérésére egy adott időszak elején és végén, egy kiválasztott termék-, illetve szolgáltatáscsoport (összességében: fogyasztói kosár) mért árszínvonal hányadosát, vagyis az árindexet használják. Legismertebb árindexek a termelői és a fogyasztói.

2022. augusztus 20., szombat

Az erdő szerepe


Az erdő olyan természetes vagy telepített élőhely, amelynek jellegét a sűrűn álló fák határozzák meg. Az erdők a Föld talán legkomplexebb életközösségei, amelyben egyaránt megtaláljuk a talajban élő mikroorganizmusokat, a földfelszínen élő mohákat, gombákat, lágy- és fás szárú növényeket. Állatvilága többnyire rendkívül gazdag. A hazai erdők nem önfenntartó környezeti rendszerek: jelenlegi formájukat több évszázados emberi beavatkozás, gazdálkodás alakította ki. Éppen ezért csak szakszerű erdőgazdálkodással tarthatók fenn. A fenntartható erdőgazdálkodás alapvető célja az erdő védelme annak érdekében, hogy az megőrizze biológiai változatosságát, termő- és felújuló képességét, megfeleljen a társadalmi igényeknek.

2022. augusztus 19., péntek

GDP...


A GDP az egy területen, adott idő alatt előállított végső felhasználásra szánt javak (termékek és szolgáltatások) összességének értéke. Ha az időtartam nincs megszabva, akkor alapértelmezésként egy évet kell számítani. Például „a magyarországi GDP” az egy év során Magyarországon előállított végső felhasználásra szánt javak összértéke.

Mesterségek Ünnepe

Mától várja az érdeklődőket a Mesterségek Ünnepe a budai Várban és a Magyar Ízek Utcája a Budai alsó rakpart Várkert Bazár előtti részén. A vasárnapig tartó rendezvények ingyenesen látogathatók.

    A 36. Mesterségek Ünnepét, az ország legnagyobb népművészeti fesztiválját az idén mintegy ezer hazai és külföldi kézműves közreműködésével rendezik meg. A díszvendég Dél-Korea lesz, a fesztivál kiemelt témáját a faművességhez kapcsolódó mesterségek adják. A fesztiválon a látványműhelyekben megismerkedhetnek a látogatók az ősi szakmák rejtelmeivel, bepillantást nyerhetnek a Kárpát-medence kézműves közösségeinek munkájába.
    A fesztiválon a legkisebbeket gyerekprogramokkal, régi idők népi játékaival, a felnőtteket divatbemutatóval, táncházzal és Folk-kocsmával várják a budai Vár polgárvárosi részén, a Tóth Árpád sétányon, a Táncsics Mihály és Tárnok utcában és a Szentháromság téren keresztül a Dísz térig.
    A koreai kézműves mesterek műhelyeiben a hagyományos népi mesterségekkel: kalligráfiával, templom- és népi festészettel, koreai foltvarrással, pirográfiával, kerámiaművészettel és papírfonással ismerkedhetnek meg a látogatók. A Koreai Kulturális Központ színpadi produkciókkal is készül: a nagyszínpadon naponta két alkalommal showműsorral, tradicionális hangszerekkel, táncokkal és ritmusokkal várják a közönséget. Az érdeklődők divatbemutatón csodálhatják meg a koreai népviseleteket, a hanbokokat.
    A fesztivál kiemelt témájához, a faművességhez kapcsolódva lesz többek között kopjafafaragás, teknő-, fakanál-, szék-, furulya- és kéregedény-készítés, kapuoszlop-faragás és zalai pásztorlegyező-faragás is. Bemutatják a különböző fafaragó díszítő technikákat, az ékrovásos technikát, a spanyolozást, a domború faragást és a karcolozást.
    A Szentháromság téri nagyszínpadon fellép többek között Szokolay Dongó Balázs, Navratil Andrea és zenekara, a MazsiMó - GipsyMó, a Fitos Dezső Társulat pedig bemutatja A falu című műsorát.
    A Tóth Árpád sétányon a Folk-kocsmában lesz táncház, több előadás és mesemondás, egész nap kikiáltók, gólyalábasok, mutatványosok teremtenek vásári hangulatot. Augusztus 20-án kenyéráldással és a mesterek felvonulásával köszöntik Szent István napját és az új kenyér ünnepét.
    A Szent István-napi ünnepségek részeként megvalósuló Magyar Ízek Utcájában a gasztronómiai különlegességek mellett családi programok és koncertek is szerepelnek a kínálatban. Az idén a gabonaféléké lesz a főszerep, de meg lehet kóstolni Magyarország tortáját és cukormentes tortáját, valamint a Szent István-napi kenyeret is.
    A 12. alkalommal megvalósuló eseményen csaknem 200 ember főzi a Duna-parton Magyarország és a Kárpát-medence különleges ételeit. A kínálatban szerepelnek a bogyiszlói csülkös pacal, szatmári töltöttkáposzta, karcagi birkapörkölt, csiptetett ponty és sok más halkészítmény mellett vajdasági, roma, csángó ételek is. Kínálnak majd sparhelten sült lepényt, langallót és töltött lángost is.
    Felvidékről Mátyusföld káposztalevesével és mákos pogácsájával, Kárpátaljáról borsos levessel készülnek, Nagymuzsaly községből házi szilvalekvárral töltött fánkot is sütnek majd. A moldvai csángó faluból, Pusztinából Nyisztor Tinka néprajzkutató vezetésével érkező csapat szőlőleveles töltikét készít. Meg lehet kóstolni az alföldi pásztorételt, az öhönt és a sokácbabot. A Vajdaságból a dél-dunai halászléfőzők levesével, az Őrségből pedig tökmagolajjal locsolt dödöllével ismerkedhet meg a közönség.
    Fröccsök és szörpök mellett 8-10 féle magyar kézműves sör, gyümölcsborok, mézbor, gyógynövényes teák és néhány magyar jellegzetes pálinka is várja a látogatókat. Idei újdonság a Kézműves Kozmetikumok Kertje, ahol magyar alapanyagokból kézzel készített termékeket mutatnak be.
    Bábtársulat előadása, mesemondók, kézművesek és a nyitónapon Halász Judit koncertje szerepel a programban.
    A színpadon esténként koncertek lesznek: fellép Ferenczy György és az 1-ső Pesti Rackák, a Hot Jazz Band és a Csík zenekar is.
    Véradást szervez a Magyar Vöröskereszt, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány pedig ingyenes vércukorméréssel várja a látogatókat, de lesz vérnyomás- és testösszetétel-mérés is.
    A Magyar Pékszövetség tizenegyedik alkalommal rendezte meg kenyérversenyét, amelynek győzteseit a Magyar Ízek Utcáján lehet megkóstolni, mint ahogy az idei Magyarország tortája címet elnyerő Huncut szilvaherceg fantázianevű tortát is.(F:MTI)

2022. augusztus 18., csütörtök

Aratóünnep...

Aratóünnepet és a népi halászat hagyományait bemutató tematikus programokat tartanak szombaton az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, ahol a látogatók megismerhetik a kovász- és a kenyérkészítés fogásait is - tájékoztatta Kodácz Csengele, a létesítmény marketingvezetője az MTI-t.

    Szent István király ünnepéhez a néphagyományban az új kenyér megszegése kötődik, amelynek előzménye az aratási időszak lezárulta.
    Az aratónapon az emlékparkban bemutatják a gabona feldolgozásának folyamatát, a kovászkészítést és a kenyérsütést. A skanzenben a szentes-dónáti szélmalomnál a látogatók megismerkedhetnek a kenyérgabona őrlésének lépéseivel is. A hódmezővásárhelyi tanyai olvasókörben kovászműhely működik majd, ahol a lisztek és a házi kovász felhasználásának fortélyait leshetik el a vendégek, majd láthatják, hogyan sül a kemencében a friss házi kenyér.
    Az érkezőket számos szórakoztató és ismeretterjesztő program is fogadja: a Por zenekar autentikus magyar népzenét, a Hungarikum duó népies műzenét játszik majd, a vendégek láthatják a Barboncás Társulat bábelőadását, Boka Gábor utcaszínházát és a Nagyboldogasszony - Kisboldogasszony című előadást.
    A makói parasztháznál és a szeged-alsóvárosi portán kézműves sarkok működnek majd, ahol a szelezést és papírsárkány-készítést próbálhatják ki a látogatók.
    Az emlékpark tavaly indított - uniós támogatással, a Zentai Történelmi Levéltárral együttműködve - a Tiszához kapcsolódó, hagyományos, természetközeli gazdálkodást bemutató programsorozatot. Ennek részeként rendeznek szombaton tematikus napot, amelyen bemutatják a népi halászat eszközeit, előadás hangzik el a Tisza-mente 19. és 20. századi vízi világáról, emellett az érdeklődők hallhatnak a folyót egykor járó fahajókról is.(F:MTI)

2022. augusztus 16., kedd

Körültekintően kell a fát vágni

A Magyar Államkincstár fokozott figyelmet és a közösségi céloknak megfelelő önmérsékletet kér a támogatások kedvezményezettjeitől.

A napokban megjelent a veszélyhelyzet ideje alatt a tűzifaigények biztosításához szükséges eltérő szabályok alkalmazásáról szóló 287/2022. (VIII. 4.) kormányrendelettel összefüggésben a Kincstár felhívja a figyelmet arra, hogy a kölcsönös megfeleltetés hatálya alá tartozó gazdálkodóknak továbbra is be kell tartani a helyes mezőgazdasági és környezeti állapot fakivágásra, illetve fa-és bokorcsoport megőrzésére vonatkozó előírásait. Azaz az egységes területalapú támogatások és egyes vidékfejlesztési támogatások igényléséhez teljesítendő „Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot” fenntartásához szükséges feltételrendszer, valamint az állatok állategységre való átváltási arányának meghatározásáról szóló 50/2008. (IV. 24.) FVM rendelet 1. mellékletének 7. pontjában foglalt fa-és bokorcsoportok megőrzésére vonatkozó rendelkezés a szóban forgó kormányrendelet megjelenésétől függetlenül érvényben van. A Mezőgazdasági Parcellaazonosító Rendszerben (MePAR) feltüntetett magányosan álló fák kivágása továbbra is tilos, illetve a 7.2 pontban említett kivágási tilalom alól (fát, bokrot és sövényt a március 1. és augusztus 31. közötti költési és fiókanevelési időszakban nem lehet kivágni) sem kaptak felmentést az érintett gazdálkodók. Ezen előírások alapját közösségi jogszabály írja elő, eltérni tőlük nem lehet, be nem tartásuk pedig ezután is kölcsönös megfeleltetési szankciót vonhat maga után!

Fenti szabályok az egyes erdészeti támogatási programokban (erdősítés támogatása, Natura 2000 erdő, erdő-környezetvédelmi kifizetések) részt vevő kedvezményezettekre is vonatkoznak. A Kincstár arra is felhívja az erdőgazdálkodók figyelmét, hogy a Natura2000 besorolású erdőterületeken nyújtott kompenzációs támogatások esetén a vonatkozó pályázati felhívás (VP4-12.2.1-16) szerint a támogatás igénybevételének továbbra is a feltétele az erdőterv előírásainak betartása.(F:Magyar Államkincstár)

Zempléni Fesztivál

Szombaton Tolcsván, vasárnap pedig Sárospatakon várja a közönséget a Zempléni Fesztivál két, a Cziffra100-sorozathoz tartozó ünnepi programja.

Tolcsván az Oremus Szalonban Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész, a Cziffra-emlékév művészeti vezetője ImprovisArt című műsorából ad válogatást - közölték a szervezők az MTI-vel.     "Az ImprovisArt című műsorom azt a romantikus hagyományt folytatja, amikor a zongoristák és zeneszerzők még előszeretettel improvizáltak, és átiratokat készítettek ismert operákból, dalokból" - idézi a közlemény Balázs János szavait.     Az azonos címmel megjelent lemezzel a művész New Yorkban elnyerte a Music International Grand Prix zongora kategóriájának első díját, valamint a közönségdíjat is.     Másnap Sárospatakon Hollerung Gábor, a Zempléni Fesztivál művészeti vezetője és a Budafoki Dohnányi Zenekar A megérthető zene című sorozata Rahmanyinov 2. zongoraversenyét mutatja be a karmester magyarázataival, Balázs János zongorajátékával és a zenekar közreműködésével.     A két esemény a Cziffra György-emlékév és a Zempléni Fesztivál együttműködésében valósul meg, részletek a két rendezvény honlapján olvashatók.     Cziffra György világhírű zongoraművész 100. születésnapját Magyarország kormánya hivatalos emlékévvé nyilvánította. A Cziffra György-emlékév a Miniszterelnökség, valamint a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósul meg. (F:MTI)

2022. augusztus 15., hétfő

Szőlőár...


Az alacsony szőlőtermésre vonatkozó becslések és a borvidékek jóváhagyására váró szőlőár előrejelzések a tavalyinál jelentősen magasabb szőlőárakat indokolnak a rövidesen beinduló idei szüret során - állapította meg hétfői közleményében az Agrárminisztérium (AM).

    A tárca üdvözli, hogy a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) elkészítette az idei évre vonatkozó szőlőár előrejelzését. A különböző adatok és mutatók előre meghatározott módon, rögzített képlet alapján történő felhasználásával készülő előrejelzés arra szolgál, hogy a szüret idejére előre jelezze a várható átlagárakat. Most az egyes borvidékeken a sor, hogy végső döntést hozzanak a területükön érvényes prognózisról és azt közzétegyék. Nagy  jelentősége van a borvidékek erre vonatkozó döntéseinek, ugyanis a szőlőár előrejelzése jó igazodási pont a szőlőtermelők és a felvásárlók számára az árról szóló megegyezés kialakításakor - áll a közleményben.
    Mivel Európában idén nem várható kiugróan jó szőlőtermés, ezért az Agrárminisztérium is osztja azokat a szakmai véleményeket, amelyek szerint lesz kereslet a magyar szőlő és a magyar bor iránt. Az elkészült szőlőár előrejelzés jól tükrözi a többéves összevetésben is kimondottan alacsonynak számító borkészlet, illetve a várhatóan 3,7 millió mázsára tehető alacsony szőlőtermés mennyiség hatását.
    A termelői áraknak reálisan átlagosan 10-20 százalékkal kellene meghaladnia a tavalyiakat, de természetesen borvidékektől és szőlőfajtáktól, valamint a szőlő minőségétől függően komoly különbségek is adódhatnak - közölte az AM.(F:MTI)

A bor

A bor a szôlô kierjesztett leve, más gyümölcsök erjesztett levét tilos "bor" néven forgalomba hozni. A magyar bortörvény tiltja az almabor, ribizkebor stb. elnevezést.

Ha kevés átlagszôlôbôl 2-3 naponkint mustot készítünk s ezt megfokolván, látjuk, hogy cukortartalma már nem szaporodik lényegesen, akkor megjött a szüret ideje. Kivételes eset, ha erôs rothadás fellépése sietteti a szüretelést, vagy pedig különleges, értékesebb minôség nyerése céljából a mennyiség rovására túlérésre várunk.

Szüretkor a fürtöket a szedô osztályozza, az ép fürtöktôl elkülönítve gyûjti a rothadt, beteg, éretlen fürtöket. A leszüretelt fürtöket régebben kádban csömöszölôkkel zúzták vagy zsákba téve, lábbal taposták, ma zúzókkal, malmokkal, bordás henger- vagy kúppár között cefrévé zúzzák. Ha a cefre 12-48 óráig áll, a must a magból, héjból több festô- és zamatanyagot, csersavat, hamut old ki, így testesebb, zamatosabb, de sötétebb színû és durvább ízû bort kapunk, s ha a kocsányok még zöldek, akkor kellemetlen kocsányíz is származhatik. Ezért szokás a kocsányok elkülönítése, a lebogyózás.

A szétzúzott bogyóból a mustnak csak egy része folyik ki magától, a héjhoz, maghoz tapadó mustot ki kell sajtolni. A szakaszosan mûködô sajtóknál kerek, vagy négyszegletes, fából, kôbôl, vagy vasból készült tányéron áll a kosár. Ez lehet vagy négyszegletes s oldalai lyukacsos keményfadeszkák, vagy lécekbôl készült henger. A nyomószerkezet régi fajtája a bálványsajtó, melynél hosszú nyomógerenda végére függesztett kôsúly adja a nyomóerôt. Ma a csavarorsós sajtókat használják. Ezeknél a csavarorsó a tányér közepébe van beépítve, s ezen a csavaranyát hajtórúddal forgatják. A legerôsebb hatásúak a hidraulikus sajtók.

A zúzott szôlôcefre nagyobb kádba kerül, melynek egy része szûrôráccsal vagy vesszôfonattal van elrekesztve; innét kiszivattyúzható a magától kifolyt színmust. A cefre megmaradt részét a sajtókosárban egyenletesen szétterítik, ráteszik a fedôlapot, vánkosfákat s megindul az elsô sajtolás. Egyszeri sajtolás nem elég, két-háromszor szoktak sajtolni. A törkölyt széttépik s újra berakják, vagy a törköly szélébôl 20-30 cm-nyit levágnak s ezt a tetejére rétegezve újból sajtolják. A többször sajtolt törkölynek is kb. a fele must. Vízzel kivonva törkölybor készítésére használható, vagy pedig hordókba, betonmedencékbe tapossák, szôlôlevéllel, nedves agyaggal légmentesen letapasztják s késôbb pálinkafôzésre használják. 100 kg szôlôbôl átlag 75 kg = 68 l. must lesz.

(F: dr. Vásony Lajos

(A kémia és vívmányai, II. rész, Kir. Magy. Természettudományi Társulat, Budapest, 1940, 204-210. o.)

Bérköltség támogatás

Hétfőtől igényelhetnek bérköltség támogatást a vidéki álláskeresőket alkalmazó cégek. Elindult a Vállalkozások regionális munkaerő támogatása program, amelyben az újonnan felvett, vidéken regisztrált álláskeresők után kaphatnak legfeljebb havi 150 ezer forint vissza nem térítendő támogatást a munkaadók. A 2022. augusztus 15-ével megnyíló lehetőséggel élőktől akár a bruttó bér és a szociális hozzájárulási adó háromnegyedét is átvállalhatja az állam - hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) .

    A Vállalkozások regionális munkaerő támogatása célzottan ösztönözheti több ezer nehezebb foglalkoztatási helyzetű, vidéki álláskereső elhelyezkedését. A célcsoportba tartozik, aki még nem töltötte be a 25. életévét, 25-30 év közötti pályakezdő, 50 év feletti, legfeljebb alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezik, legalább 6 hónapja regisztrált álláskereső. De hasonlóképpen támogatható az is, aki legfeljebb 30 napja lépett ki a közfoglalkoztatásból, megváltozott munkaképességű, kisgyermeket nevel, ápolási díjban részesül, vagy a dokumentációban felsorolt vidéki kistelepülések valamelyikén lakik.
    A támogatás mértéke a fenti csoportok legalább egyikébe besorolható álláskereső foglalkoztatása esetén a foglalkoztatót terhelő bruttó bér és ténylegesen átutalt szociális hozzájárulási adó fele. Ha az újonnan felvett munkatárs több felsorolt kritériumnak is megfelel, a vállalkozás a bruttó bér és szocho 75 százalékáig igényelhet támogatást. A munkaadó teljes, napi 8 órás munkaidő esetén egy álláskereső után legfeljebb havi 150 ezer forint bértámogatást kaphat legfeljebb hat hónapon át.
    Az új program Budapesten és Pest megyén kívül az ország minden részében, az összes vidéki régióban elérhető. Közép-Magyarországon pedig változatlanul pályázható a Vállalkozások munkaerő támogatása, az összesen 32 milliárd forint állami hozzájárulásnak köszönhetően országszerte mintegy 50 ezer álláskereső helyezkedett már el.
    Szintén hétfőn nyílik újra a Közfoglalkoztatásból a versenyszférába program, ahogy ismét igényelhető az álláskeresők lakhatási és utazási támogatása is. A támogatások részleteiről a munka.hu foglalkoztatási portálon érdemes tájékozódni.(F:MTI)

2022. augusztus 13., szombat

Sörfogyasztás...


 A söröket csupán erjesztési eljárásuk alapján három nagy csoportba oszthatjuk. Az első ilyen csoport a spontán erjesztésű sörök csoportja, amelyet manapság már csak Belgium egyes tájain főznek. Nagyobb csoportot alkotnak a felső erjesztésű sörök, melyek nevüket onnan kapták, hogy az erjesztéshez használt élesztő magasabb hőmérsékleten (20°C körül) dolgozik. Pont ezért elterjedt típus a házi illetve kisüzemi sörfőzés területén, mivel az erjedéshez szükséges körülmények megteremtése általában nem kerül plusz erőfeszítésbe. A harmadik, és egyben legmodernebb csoport az alsó erjesztésű sörök köre, amely a 19. századtól tört előre, és mára a legelterjedtebb, és legtöbb sört tartalmazó csoporttá vált. Itt az élesztő viszonylag alacsony hőfokon dolgozik (5-8 °C), az érlelés pedig minimum egy hét 0 °C körüli hőmérsékleten történik. A nagyüzemi söröknek ez kedvező, mivel az alacsony hőmérsékleten történő erjesztés és tárolás megelőzi, hogy egyéb nemkívánatos baktériumok, kórokozók szaporodjanak el a sörben és így tönkremenjen.

Sütőolaj gyűjtőpontok

Egyre többen vannak tisztában azzal, hogy használt sütőolajat semmiképp sem szabad a lefolyóba önteni, mivel az több szempontból is káros. De akkor mégis mihez kell vele kezdeni? A helyes eljárás, ha a használt étolajat otthon külön gyűjtjük egy műanyag flakonban, majd az erre kijelölt gyűjtőpontokon leadjuk. Egyre többfelé lehet ilyen gyűjtőpontokat találni országszerte, ezért ebben a cikkben sorra vesszük őket, hogy mindenki könnyen megtalálhassa a hozzá legközelebbit!

https://humusz.hu/hirek/itt-nezheted-meg-hol-lehet-leadni-hasznalt-sutoolajat-az-orszagban/29698

2022. augusztus 12., péntek

Aszálykár bejelentés

Az Aszály veszélyhelyzet kapcsán a mezőgazdasági termelők érdekében új rendelet került elfogadásra, mely a kártérítések kifizetését, valamint a Biztosítók kárrendezését hivatott gyorsítani. Részleteket a Kormány 291/2022. (VIII. 8.) Korm. rendelete tartalmazza

2022. augusztus 11., csütörtök

Őszi munkák...

Már az idei ősztől új szabályok mentén, az erősödő uniós zöld elvárásoknak megfelelve, de a megváltozott klimatikus viszonyokhoz való alkalmazkodást segítő agrártámogatási rendszer keretei között lehet majd gazdálkodni - jelentette ki Feldman Zsolt a Szentlőrinci Mezőgépnapok ünnepélyes megnyitóján az Agrárminisztérium (AM) szerdai közleménye szerint.

    A szaktárca mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára üdvözlendőnek nevezte a gyakorlati gépbemutatóval is csábító Baranya megyei szakmai kiállítást: megfogalmazása szerint az eredményes gazdálkodáshoz a mai viszonyok között már elengedhetetlen a modern technológiák alkalmazása. Ezek megismeréséhez és kipróbálásához pedig a szentlőrinci szakmai napok kétnapos eseménye is hozzájárul.
    Az agrárvállalkozások technológiai megújulását elősegítendő, az Agrárminisztérium tavaly indította el a Megújuló vidék, megújuló agrárium programot. A háromszorosára emelt vidékfejlesztési forrásokból meghirdetett mezőgazdasági beruházási pályázatok közül a precíziós gazdálkodásra történő átállást segítő támogatást igénylők 95 százaléka, azaz 2750 gazdálkodó már kapott támogató döntést, a kertészeti tevékenységhez kapcsolódó géptámogatás esetében pedig 2500 nyertes pályázó valósíthatja meg elképzeléseit. Emellett 2000 kisebb állattartó gazdaság ruházhat be gépekbe, technológiába kormányzati segítséggel.
    Feldman Zsolt kulcskérdésnek nevezte a fejlesztések megvalósítását, amelyek hozzásegítenék a mezőgazdasági vállalkozókat a gazdaságosabb és versenyképesebb termeléshez. Az egyre növekvő inputárak, az orosz-ukrán háború okozta energiaár-emelkedés és a történelmi léptékű aszály rendkívüli helyzet elé állította a mezőgazdaságban dolgozókat. Ezért lenne fontos ebből a szempontból is a mihamarabbi béke az agrárium szereplői számára is - hangsúlyozták a közleményben.
    A mezőgépnapok megnyitóját követően az államtitkár szakmai előadáson beszélt a következő öt évet meghatározó Közös Agrárpolitika (KAP) főbb jellemzőiről, azokról a változásokról, amelyek nyomán kell a jövőben gazdálkodni, amelyek meghatározzák az agrártámogatások igénybe vételének kereteit. Feldman Zsolt elengedhetetlennek tartja, hogy a KAP Stratégiai Tervet minél hamarabb, minél többen megismerjék azért, hogy időben felkészülhessenek a változásokra. Az Agrárminisztérium ezért folyamatosan közzéteszi a következő gazdálkodási év elképzeléséhez szükséges tervezett szabályokat.(F:MTI)

2022. augusztus 10., szerda

Magyar Paprika Napja


Fogyasztói árak...


A fogyasztási árindex számítására használt legelterjedtebb és legnépszerűbb indexszámok az árindexet mint az összehasonlított periódusokban megvásárolt adott mennyiségű árú és szolgáltatás árának százalékban megadott változását definiálják. Ezt az adott mennyiségű árut és szolgáltatást nevezik általában fogyasztói kosárnak. Egy ilyen index jelentését könnyű megmagyarázni és értelmezni.. A gyakorlatban az árváltozásának százalékban megadott súlyozott átlagával számolnak. A súly meghatározott időszakokban az egyes elemek háztartási fogyasztáson belüli relatív fontosságát határozza meg.

2022. augusztus 9., kedd

Az infláció hatása


Az infláció különböző társadalmi csoportokra vagy gazdasági szereplőkre más-más hatást gyakorolhat, amennyiben az egyes termékekből más-más arányban fogyasztanak, illetve a figyelembe vett szolgáltatásokat más-más arányban veszik igénybe. A luxustermékek árának változása pl. a lakosság nagy részét, de a szegényeket különösen, kevésbé érinti. A gyógyszer árak alakulása ugyanakkor az időseket általában jobban érinti, mert közülük többen vásárolnak gyógyszereket és a havi kiadásaiknak jelentősebb része a gyógyszerekre költött pénz. Az üzemanyag árának változása viszont lényegében mindenkit érint, mert a szállítmányozás költségének változtatásán keresztül szinte minden termék árára kihat. Lényegében ugyanez igaz pl. az ÁFA változására is. Azért, hogy az infláció hatása az egyes társadalmi csoportokra, illetve gazdasági szereplőkre pontosabban mérhető legyen, számukra különböző fogyasztói kosarak állíthatók össze, amik alapján különböző árindex értékek adódhatnak.

2022. augusztus 8., hétfő

Takarmányszállítási támogatás

A takarmányszállítási támogatást az egyes állattartók legfeljebb 35.000 euró egyéni keretösszegig vehetik igénybe. A támogatási kérelmeket a tervek szerint 2022. október 3-9. között lehet benyújtani elektronikus úton a Magyar Államkincstár részére.

2022. augusztus 7., vasárnap

Juhexport...


Az ember által egyik legrégebben háziasított állat, melynek gyapja, teje és húsa is felhasználható. Világszerte valamivel több, mint 1 milliárdra becsülik az állományát. A magyaroknál a történelem során a ló után a legfontosabb háziállat volt. A magyar racka juh jellegzetesen magyar állatfajta.

2022. augusztus 6., szombat

Sörfogyasztás...


A sörgyártás szinte egyidős az emberiséggel. Már az ókor kezdete előtt, a Kék-Nílus völgyében is készíthettek sört, ezt bizonyítja egy Szudánban kiásott, közel 7000 éves edény, amelyben sör maradványait mutatták ki. Szintén agyagkorsóban, az észak-kínai Jiahuban is találtak mintegy 9000 éves sörmaradványokat, amelyeket mézzel, galagonyával és szőlővel ízesítettek. Pontosan nem tudjuk, mikor készítettek először sört, de az bizonyos, hogy már az ókori egyiptomiak is főzték a Kr. e. 5. évezredben. Egyiptomban a rabszolgáktól a gazdagokig népszerű ital volt. Ebben az időben árpakenyérből készítették. A kenyeret vízben áztatták el, megerjesztették, majd datolyával vagy datolyalevéllel ízesítették. A késztermék zavaros, darabos ital lett, amelyet szűrve és szűretlenül is fogyasztottak. Általában kőkorsókból szalma- vagy nádszállal szívták ki, a Közel-Keleten elterjedt a szopókás, saját szűrővel ellátott fedeles korsó. Az ókori Egyiptomban a sör valóban folyékony, tartósított kenyér volt és élelmiszerként fogyasztották.

2022. augusztus 1., hétfő

Aszály veszélyhelyzet

Az aszály veszélyhelyzeti operatív törzs javaslata alapján a kormány moratóriumot rendel el 2022 szeptemberétől 2023 év végéig a mezőgazdasági vállalkozások beruházási és forgóeszközhiteleire - mondta az agrárminiszter a Facebookra feltöltött videójában vasárnap.

    A gazdák dönthetnek arról, hogy élnek-e az adott lehetőséggel. Ezen felül a bajba jutott állattartók számára 3 milliárd forint összegű takarmányszállítási támogatási keretet biztosítanak - tette hozzá Nagy István.
    Közölte, hogy a mezőgazdasági területek öntözését kiszolgáló állami öntözőművek megnövekedett energiaköltségének támogatására 1,4 milliárd forint többlettámogatást adnak.
    További segítséget jelenthet, hogy a termelők a rendkívüli vízhasználati igényükre vonatkozó kérelmeiket újból benyújthatják, és azokat a hatóság automatikusan engedélyezni fogja - mondta.
    Nagy István közölte, hogy felgyorsítják a biztosítóknál az aszálykárok felmérését és a megítélt összegek kifizetését.
    A biztosítóknak az aszálykár bejelentésétől számítva 14 nap alatt folyósítanuk kell a gazdálkodók részére a megítélt összeget - mondta.
    Nagy István kifejtette, július végére a tavaly ősz óta tartó csapadékhiány miatt az ország területének döntő többségén súlyos vagy nagyfokú aszály alakult ki.
    A búzánál elkönyvelt mintegy 25 százalékos terméskiesés után a kukoricaállomány jelentős része megsemmisült az Alföldön és Közép-Magyarországon, és most a Dunántúl termését fenyegeti a szárazság - mondta.
    Az alföldi területeken a gyepek is teljesen kisültek, a gazdálkodók nem tudnak legeltetni és kaszálni. A helyzet az ágazatban rendkívüli, az alföldi területeken tragikus - tette hozzá a politikus.
    Az operatív törzs továbbra is folyamatosan dolgozik és figyelemmel kíséri az ágazatban kialakult helyzetet. Várja a gazdák javaslatait, és tovább dolgozik azon, hogy rövid, közép- és hosszú távon megoldást találjon a történelmi aszályhelyzet kezelésére - közölte az agrárminiszter.(F:MTI)

Vis maior...

A termeléshez kötött támogatásoknál az elvárt hozam és a beállottsági feltétel szempontjából vis maior eseménynek tekinthető az aszály, amennyiben igazoltan bekövetkezett és az adott helyzetben általában elvárható gondosság tanúsítása esetén sem, vagy csak aránytalan mértékű beavatkozással lehetett volna elhárítani. A vis maior események bejelentésére az egységes kérelem elektronikus kitöltő felületén (https://e-kerelem.mvh.allamkincstar.gov.hu/enter/) van lehetőség.

A bejelentése előtt érdemes a Magyar Államkincstár által közzétett, az adatváltozás technikai folyamatát leíró tájékoztatót is áttanulmányozni (link: https://www.mvh.allamkincstar.gov.hu/documents/20182/11648096/T%C3%A1j%C3%A9koztat%C3%B3+a+vis+maior+esem%C3%A9nyek+bejelent%C3%A9s%C3%A9nek+menet%C3%A9rol.pdf/07a0536a-be02-414d-aabe-4f04ef772eff?version=1.0).