Oldalak

2020. szeptember 30., szerda

Fenyegető a növények kihalása

A világon élő növények kétötödét kihalás fenyegeti. Ennek egyik fő oka a fajok élőhelyének szűkülése - figyelmeztettek egy nemzetközi kutatásban résztvevő tudósok. Több mint 7000 ehető növényt lehetne a jövőben élelmezésre használni, miközben jelenleg csupán egy maroknyi faj szolgál a világ növekvő népességének élelmezésére. Továbbá mintegy 2500 olyan növény él a Földön, amely millióknak szolgálhatna energiaforrásul, miközben mindössze hat növényből, a kukoricából, a cukornádból, a szójából, a pálmaolajból, a repcéből és a búzából állítják elő a bioüzemanyagok túlnyomó többségét. A tudósok becslése szerint a fajok kihalásának veszélye nagyobb, mint korábban gondolták: a vaszkuláris növények 39,4 százalékát, mintegy 140 ezer fajt fenyegeti a kihalás a 2016-ban megállapított 21 százalékkal szemben.A jelentés megállapította, hogy a gyógyításra használt növények közül 723 került a kihalás szélére. (F:mti)

Meghívó

ÖKO szerlista


Tájékoztatjuk, hogy a NÉBIH honlapon az ökológiai gazdálkodásban engedélyezett termésnövelő anyagok, növényvédő szerek és növényvédő szernek nem minősülő készítmények listája frissült.

A listák elérhetőek:

https://portal.nebih.gov.hu/web/guest/-/az-okologiai-gazdalkodasban-felhasznalhato-forgalomba-hozatali-es-felhasznalasi-engedellyel-rendelkezo-novenyvedelmi-celu-keszitmenyek-es-termesnovelo

https://portal.nebih.gov.hu/documents/10182/1294221/%C3%96KO_szerlista_PPPnotPPP_20200225.pdf/ed369a41-41a3-2ddb-2c8b-6388f832dffb?t=1582644521314

A növényvédő szerek harmonizált kockázati mutatói

A növényvédő szerek fenntartható használatát célzó 2009/128/EK irányelv tagállami és uniós szintű megvalósításában elért haladás mérésére objektív, minden tagállamban azonos metodika szerint kiszámolt mutatókra/mérőszámokra, úgynevezett harmonizált kockázati mutatókra (Harmonised Risk Indicators - HRI) van szükség. (F: Nébih.hu)  https://portal.nebih.gov.hu/-/a-novenyvedo-szerek-harmonizalt-kockazati-mutatoi-magyarorszagon-2011-2018-

Így készül a tökéletes komposzt / kert TV

Elindult a második NAK TechLab

Kezdetét vette a második Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) TechLab agrár startup inkubátor program, mely piacképes innovációkkal segíti az agrárium hatékonyságnövelését. A program segítségével olyan fejlesztések indulhatnak el, melyek nagyban elősegítik a mezőgazdaság digitalizációját, ezáltal versenyképesebbé, fenntarthatóbbá és környezettudatosabbá téve az ágazatot. (F:agrárszektor.hu)  Az idei inkubátorprogram rövid bemutatóját ezen a linken, a program első szakaszáról szóló ízelítőt pedig itt lehet megtekinteni.

Koronavírus fertőzés kockázata


2020. szeptember 29., kedd

Agrármatek...

Sokat olvashatunk arról, hogy az iparszerű mezőgazdasági termelés milyen minőségromlással járhat együtt, bejegyzésünkben a brojlertermelés példáján keresztül igyekszünk bemutatni, hogy nem feltétlenül kell ördögtől valónak tartani, ugyanis az elmúlt 100 év hatékonyság növelése azért pozitív változásokat is hozott magával. (F:agrárszektor.hu)  Agrármatek: Az ipari méretû mezõgazdasági termelés napos oldala: Sokan ördögtõl valónak tartják az iparszerû termelést.

Csökken a pazarlás...




Nébih kutatás: kevesebb élelmiszert pazarolnak a magyar háztartások

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felmérése szerint 4%-kal csökkent a magyar háztartásokban keletkező élelmiszerhulladék mennyisége az elmúlt 3 évben. A kedvező tendencia fenntartásában a jövőben is fontos szerepe lesz a tudatos fogyasztóknak. Erre szeretné felhívni a figyelmet a hivatal szeptember 29-én, az élelmiszer-veszteséggel és -pazarlással kapcsolatos tudatosság nemzetközi napján, amit az ENSZ kezdeményezésére idén tartanak meg első alkalommal.

 Hazánkban először 2016-ban készítettek 100 háztartás bevonásával élelmiszerhulladék-felmérést a Nébih Maradék nélkül programjának szakemberei. Az Európai Unió által ajánlott módszertan szerint végzett kutatást 2019 végén megismételték, immár 165 háztartással. Az új adatok alapján egy átlagos magyar állampolgár 65 kg élelmiszert dob a szemetesbe évente, szemben a korábbi, 68 kg/fő/év mennyiséggel. A 4%-os csökkenés azért is jelentős eredmény, mivel az eltelt időszakban a vásárlóerő bővülése megközelítőleg 16%-os volt. Igaz, az élelmiszerárak az inflációt meghaladó mértékben növekedtek.

Nem változott azonban az élelmiszer-hulladék összetétele: a keletkező mennyiség fele az elkerülhető kategóriába tartozik, azaz keletkezésük egy kis odafigyeléssel megelőzhető lenne. Az élelmiszer-pazarlásunk tehát fejenként 32-33 kg évente. Leggyakrabban készételek, friss zöldségek és gyümölcsök, valamint kenyér, illetve egyéb pékáruk mennek veszendőbe. Mindez azt mutatja, hogy még bőven akad tennivalónk a környezettudatosságunk fejlesztése terén.

A háztartási élelmiszer-pazarlást a Nébih a továbbiakban is nyomon követi. Ez idáig hazánk az egyetlen ország a közép-kelet-európai régióban, ahol készült felmérés e témakörben. A közeljövőben várhatóan más nemzetek is megjelentetik majd adataikat, 2020-tól ugyanis minden EU-s tagállam számára kötelező az élelmiszer-hulladék mérése.

A mostani kedvező, azaz csökkenő tendencia fenntartásában a jövőben is fontos szerepe lesz a tudatos fogyasztóknak. Erre szeretné felhívni a figyelmet a hivatal szeptember 29-én, az élelmiszer-pazarlás elleni világnapon, amit az ENSZ kezdeményezésére idén szerveztek meg először. A témában számos hasznos és érdekes információ olvasható a Nébih Maradék nélkül programjának weboldalán: https://maradeknelkul.hu/  

2020. szeptember 29.

 Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal

Tokaji Szüreti Napok

Csütörtöktől vasárnapig tartják a Tokaji Szüreti Napokat, a rendezvényen lesz többek között utcaszínház, népi játékok tere, tűzzsonglőrshow és interaktív történelemóra, de bemutatkoznak a gólyalábasok és vásári komédiások is. Tokajban 1932 óta rendezik meg a szüreti napokat, amikor megünneplik a szőlőt és a bort. Tokaj-Hegyalja legnagyobb szüreti mulatsága idén a kialakult helyzetre való tekintettel kevesebb, de izgalmas programmal vár mindenkit Tokaj város több helyszínén. A Tokaji Borászok Asztaltársasága szombaton sétáló kóstolót tart a tokaji volt zsinagógánál, de az érdeklődők dűlőtúrán is részt vehetnek. (F:mti)

A világ kávéfogyasztása

 Nagyításhoz kattintson a képre

2020. szeptember 28., hétfő

Pálinkaverseny Miskolcon

Pálinkaszakértők zsűriznek a Pálinka Nemzeti Tanács országos pálinkaversenyén a miskolci városházán. A versenyre több mint 400 féle pálinkát neveztek a főzdék, a bírálatot szeptember 28-30. között tartják, ahol 32 pálinkaszakértő kóstolja és értékeli a nevezett tételeket.

Madármegfigyelő Napok

A hétvégén rendezik meg a 27. Európai Madármegfigyelő Napokat Magyarországon, a Magyar Madártani Egyesület 18 megyében és Budapesten mintegy 50 helyszínen várja az érdeklődőket szombaton és vasárnap. A hazai rendezvényhelyszíneink fő programja többnyire egy könnyű séta, hogy kisgyerekes családok és idősek is részt tudjanak venni. A hétvégi esemény helyszíneiről az egyesület honlapján lehet tájékozódni, a www.mme.hu weboldalon. (mti)

Szeressük a szarkákat...

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. A madarak ingyenes jelzőeszközként csak arra figyelmeztetnek, hogy nem jó irányba tart az emberiség, és mire rájövünk, hogy meg kellett volna becsülni a szarkákat, addigra késő lesz. Az embereknek fogalmuk sincs például arról, hogy ha nincs szarka, akkor nincs mezőgazdaság.

2020. szeptember 27., vasárnap

Élelmiszertartalékolási kisokos

A Covid-19 járvány kezdetén hazánkban is jellemző volt a pánikvásárlás, ami a védekezés szempontjából kedvezőtlen tömegjeleneteket eredményezett az üzletekben. A hasonló helyzetek elkerülése érdekében élelmiszertartalékolási útmutatót állítottak össze a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Az ingyenesen letölthető kiadvány olyan szakszerű, gyakorlati tanácsokkal látja el a lakosságot, ami nem csak a különböző veszélyhelyzetekben hasznos, de hatékonyan segíti a tudatos otthoni „készletgazdálkodást”, így az élelmiszer
pazarlás csökkentését is.

 

Figyeljen a határidőkre!

Ne felejtsd el! Íme a legfontosabb dátumok, amelyekre figyelni kell. Támogatások, pályázatok, kötelezettségek és hozzájuk kapcsolódó határidők az agráriumban dolgozók részére. (F:agroinform.hu) https://www.agroinform.hu/palyazatok/ne-felejtsd-el-ime-a-legfontosabb-datumok-amelyekre-figyelni-kell-45612-001?utm_source=hirstart&utm_medium=cpc&utm_campaign=HIRpromo&utm_content=45612

Szekszárdi szüret

Jó minőségű, de közepes vagy annál kisebb mennyiségű szőlőre számítanak a szekszárdi borvidéken, ahol a szüret felénél tartanak a termelők. A termésmennyiség átlagos, hektáronként 70-80 mázsa, de sok termelő 40 mázsára korlátozza a termést. A szőlő kiogrammonkénti ára átlagosan 100 forint körül alakul, minőségtől és fajtától függően 90-140 forintot adnak érte, általában a terméskorlátozott ültetvényekről származó szőlőnek magasabb az ára.

Az ÉV Fája

Az idei évben 38 fát neveztek az Év Fája versenybe az ország különböző pontjairól. A zsűri 10 fát juttatott a döntőbe, ahol a te szavazatoddal megnyerheti a 2020-as Év Fája címet, és indulhat februárban az Európai Év Fája versenyen. A voksolás 2020.07.01-től 2020.10.01-ig tart. https://evfaja.okotars.hu/dontosfak

Kettes fogat ki és befogása

A napraforgó betegségei

A napraforgó – a búza és a kukorica után – az egyik legnagyobb területen termesztett szántóföldi növényünk. 2019ben a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 567 ezer hektáron termesztették, összesen 1 702 000 tonna termést takarítottak be Magyarországon. A magyar termelők átlagosan 3 tonna/hektár termésátlaggal dolgoznak. https://mezohir.hu/2020/09/26/a-napraforgo-fobb-betegsegei/

2020. szeptember 26., szombat

Növényvédelmi felhívás 24.

Kedves Kertbarátnők, tisztelt Kertbarátok! 

2020. évi 24. felhívás
► Az éjszakai szelek leverték a nyüves diószemeket a fákról. A hajnali kutyasétáltatásnál feltűnt, hogy Buksi jó étvággyal törögette a diókat. Valóban többségük bele még egészséges volt. Érdemes felszedni, kibontani és megmosni a termést. Megtisztítva a baktériumos nyálkától többet tárolhatunk el Karácsonyig, héjasan is.
► Nem hiszem, hogy újat mondanék azzal, hogy a moníliás gyümölcsöket nem szabad a fákon hagyni és a lehullottakat is meg kell semmisíteni. Idővel beszáradt gyümölcsmúmiává alakulnak, ekkor már a rezes lemosás sem pusztítja el a belsejükben megbúvó fertőző gombákat. Tavaly ősszel, elkülönítetten és hálóban a nyílt, keretes komposzttárolóba tettem néhány múmiát. Tavasszal még találtam néhány gombatelepet a málófélben lévő maradványokon. Most inkább a kukába dobom a beteg körtéket.
► Egyre nagyobb gondot okoz a szőlő feketerothadása. A gombáról részletesen írtam a tavalyi 19. felhívásban, három fotón bemutattam a levél és a fürttüneteket. A lisztharmat, a peronoszpóra és a szürkepenész ellen már bőven vannak készítményeink, ellentétben a feketerothadással. Ezért ennél a kórokozónál különösen fontosak azoknak a mechanikai, biológiai módszereknek a felhasználása, melyekkel csökkenteni lehet a fertőzés kialakulását. Most a fekete, beszáradt fürtmaradványok leszedése a legfontosabb teendőnk, mert ezeken telel át a gomba. Tehát már a szőlőt is termésmaradványok nélkül kell a télbe bocsájtanunk, hasonlóan az összes gyümölcsfánkhoz és bokrunkhoz. (Állítólag a feketerothadástól összeaszott fürtöket nehéz leválasztani a vesszőkről. Ez is a gomba jelenlétét mutatja.)
► Érdemes ránézni a selyemfényű puszpángmoly rajzástáblázatára: http://zsigogyorgy.hu/__ujweboldal_dokumentumok/rajzasi_tablazatok/kozteruleti_kartevok/. Az őszi nemzedék jó erőben kezdte meg a rajzását, a lárváik az idén még rágni fogják a leveleket. Őszi permetezéssel gyéríthetjük a lárvákat. Az áttelelésüket biztosító, néhány levélből álló hernyófészkek kicsipegetésével már a tavaszi kártételüket csökkenthetjük le.
A grafikonon látható, hogy pl. 2014-ben is sokáig repültek a lepkék. A tojásokból kikelő hernyóik késő őszig károsítottak.
► Talán még korai az őszi lemosó permetezésről beszélni. Bár a hirtelen változó időjárásunknál bármikor fagyosra fordulhatnak az éjszakák és beindulhat a lombhullás. Ismét bemásolom dr. Harcsa Marietta kolléganő
2018-as cikkének a részletét. Most is aktuális és hozzám hasonló a véleménye a kezelés jelentőségéről.
„Sokan nem értékelik az őszi lemosó permetezések szerepét, de pont annyira fontos meggyéríteni a telelőre vonulni készülő kártevőket, mint a tavaszi lemosóval az éppen ébredőket. Különösen fontos ezt újragondolni a mostani változékony időjárás tükrében. Az elhúzódó őszi időjárás, valamint az enyhe téli időszak ugyanis kedvez a kórokozók és kártevők áttelelésének. Az őszi lemosó permetezés, (vagy ahogy régen nevezték: ’zárópermetezés’) elvégzésének legkedvezőbb időpontja a lombhullás időszakára tehető. A növényvédő szer kijuttatása ilyenkor nagy lémennyiséggel történjen, hogy a törzseken és az ágakon való egyenletes fedés biztosítva legyen. A megfelelő növényvédő szer kiválasztáshoz gondoljuk végig, hogy mivel küzdöttünk leginkább a szezonban! Ha a kórokozók, gombás betegségek voltak a jellemző „ellenség”, akkor réz tartalmú készítményt kell elővennünk. Ha ezen kívül volt lisztharmat is (arra a réz nem jó!), akkor kén hatóanyagú növényvédő szereket keressünk, ezeknek atkagyérítő hatása is van. Az olajos alapú készítmények rovar- és atkakártevők ellen alkalmazhatóak, valamint tapadásfokozó és hatékonyságot növelő tulajdonsággal is bírnak. Vékony bevonatot képeznek a kártevők áttelelő alakján, megakadályozzák azok légzését.” A jelenlegi növényvédelmi helyzet ismeretében javaslom, hogy most a réztartalmúak legyenek a főszereplők, tavasszal pedig a pajzstetveket is gyérítő olajosak.
Budapest, 2020. szeptember 17. Jó kertészkedést kívánok: Zsigó György, www.magyarnovenyorvos.hu

Szakmai érdekességek a múltból


"Theoria sine praxis, est rota sine axis" - 
"Gyakorlat elmélet nélkül, test éltető lélek nélkül"

Alma 

http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/1-204.html

Aszalás 

http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/1-377.html

Aszú 

http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/1-405.html

Aratás 

http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/1-328.html

Bélyeg, billog 

http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/1-664.html

Borbíró 

http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/1-868.html

Juh 

http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/2-1712.html

Juhnyírás 

http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/2-1731.html

Bojtár 

http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/1-821.html

Bolgárkertész

http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/1-844.html

(Forrás: Magyar Néprajzi Lexikon)

 

Somlói Juhfark Ünnep

Olcsó és praktikus megoldások

Óriási népszerűségnek örvend napjainkban a kertészkedés, és habár sokan csak mint hobbi vágnak bele, egyre többen élelmiszertermesztés céljából, a család napi szükségletének kielegétíse céljából csinálnak saját veteményest. Habár egy saját kert gondozása drága mulatságnak tűnhet, néhány trükkel és házi praktikával rengeteg pénzt megspórolhatnak a lelkes kertészek. Több olyan trükk is van ugyanis, amelyekkel pénztárcabarát módon gondozhatod a veteményest. https://www.agrarszektor.hu/kiskertblogger/ezekkel-a-trukkokkel-sokat-sporolhatsz-ime-10-olcso-es-praktikus-megoldas-a-kertbe.24802.html?utm_source=agrarszektor&utm_medium=email&utm_campaign=hirlevel

2020. szeptember 25., péntek

Növénytermesztési statisztikai adatok

EFA másodvetések ...

A 10/2015. FM rendelet alapján az ökológiai jelentőségű másodvetést tárgyév október 1-ig kell elvetni, ha a gazdálkodó ilyen módon kívánja teljesíteni ökológiai fókuszterület-kijelölési (EFA) kötelezettségét. Október 1-ét követően elvetett ökológiai másodvetés bejelentésére nincs lehetőség. További részletek ide kattintva érhetők el.

Országos Meteorológiai Szolgálat 150.

Az Országos Meteorológiai Szolgálatot 1870-ben Magyarország éghajlati viszonyainak feltárására, a meteorológiai mérések szervezésére, illetve értékelésére alapították. Jelenleg az ország teljes területére kiterjedő tevékenységet folytat, és az időjárással, éghajlattal és levegőminőséggel kapcsolatos állami feladatok ellátásáért felelős. A 150 évre visszanyúló szakmai tapasztalatnak és tradíciónak köszönhetően Közép-Európában is kiemelkedő színvonalú, stratégiai fontosságú intézmény.

2020. szeptember 24., csütörtök

Agrárerdészet

A mezőgazdasági területek alternatív hasznosításának tárháza végtelen. Egy közülük azonban majd minden esetben felmerül, és ez a fásítás. A fásítás egyrészt önállóan is egy alternatív, illetve kiegészítő területhasznosítási lehetőséget jelent a gazdálkodó számára, másrészt pedig kézenfekvő megoldás a többfunkciós használatra szánt mezőgazdasági terület tagolására, illetve „berendezésére” is (pl. a terület lehatárolása, tagolása fasorokkal, vagy fás legelő létesítése).  Ezeknek a termelési rendszereknek a modern megnevezése az „agrár-erdészeti rendszer” vagy „agrárerdészet”. F: NAK.hu) https://www.nak.hu/kiadvanyok/kiadvanyok/2642-agrarerdeszet-a-tobbcelu-mezogazdasagi-terulethasznalat

Öntözési támogatás

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara útmutatót készített az öntözést támogató hazai és uniós ösztönzőkről, ezzel is segítve az öntözési közösségek létrejöttét. A kiadvány egyebek közt tartalmazza az öntözési közösség elismerésének feltételeit, továbbá bemutatja az elismert öntözési közösséget támogató ösztönzőket. Ismerteti az uniós forráslehetőségeket, illetve a Nemzeti Földügyi Központ által elkészítendő környezeti körzeti terveket, amelyek kiváltják a szakhatósági engedélyeket. Az útmutató digitális változatából pedig letölthetőek azok az adatlapok, amelyek az öntözési közösségek elismerése iránti kérelemhez, valamint a környezeti körzeti tervek elkészítéséhez szükséges adatokat tartalmazzák. (F:nak.hu)  https://www.nak.hu/kiadvanyok/kiadvanyok/3434-ontozest-tamogato-hazai-es-unios-osztonzok

Állattenyésztők, kertészek figyelem...

Hosszú idő után októbertől újra beruházási támogatásokra pályázhatnak az állattenyésztők és a kertészetek a Vidékfejlesztési Programban. Az
összességében 80 milliárd forintos pályázati csomag elsődleges célja, hogy ellensúlyozza a koronavírus-járvány kedvezőtlen gazdasági hatásait a két ágazatban. Az előzetes gazdálkodói érdeklődés nagy, ezért a források megszerzéséért éles verseny alakulhat ki.
Állattenyésztõk, kertészek: októbertõl éles veseny indul az új támogatásokért: 80 milliárdos pályázati lehetõség nyílik meg a Vidékfejlesztési Programban.

2020. szeptember 23., szerda

Talajtan biogazdálkodóknak

Talajtan biogazdálkodóknak I. című kiadványban az ökológiai gazdálkodás előírásairól, valamint az azoknak megfelelő tápanyag-gazdálkodási lehetőségekről és a leggyakrabban termesztett szántóföldi növények agrotechnikájáról olvashatnak, mely iránymutatást is megfogalmaz a növényvédelmi alapintézkedésekre. A kiadványunk elsősorban azoknak a biogazdáknak, leendő biogazdáknak készült, akik nyitottak a „zöldebb” mezőgazdasági módszerek iránt. https://www.nak.hu/kiadvanyok/kiadvanyok/3351-talajtan-biogazdalkodoknak-ii (F: nak.hu)

2020. szeptember 21., hétfő

Fa Book

A Fa Book egy okostelefonra és/vagy tabletre letölthető fahatározó applikáció, ami több mint 100 erdei fa- és cserjefaj terepi megismeréséhez nyújt segítséget. Ez a honlap a Fa Book fotóanyagát tartalmazza, fajonként a jellemző tulajdonságok (levél, virág, termés stb.) kiemelésével. http://fabook.oee.hu/

A Fa Book fahatározó applikáció az alábbi linkekről Android és iOS felületekre egyaránt ingyenesen letölthető: Google Play Store: https://play.google.com/store/apps/details?id=com.greengo.fabook&hl=huiTunes: https://itunes.apple.com/hu/app/fa-book-interakt%C3%ADv-fahat%C3%A1roz%C3%B3/id1234247143?mt=8

 

Harc a poloskák ellen

Rengeteg bosszúságot okozhatnak az évről évre egyre nagyobb számban megjelenő poloskák. A kertben igen kártékonynak számító rovarok, gyakran a lakásba is beszöknek, ahol kellemetlen éjszakai vendégek lehetnek. A poloskák az emberekre ártalmatlanok, de így is kellemetlen látogatók lehetnek otthonainkban. A növénytermesztésben, a kertekben rengeteg kárt okoznak, mivel növényi nedvekkel táplálkoznak. Gyakran megdézsmálják a hüvelyeseket és a lédús zöldségeket, de komoly problémát jelenthetnek a gyümölcsösökben is. https://www.hellovidek.hu/otthon/2020/09/16/sosem-volt-meg-ilyen-egyszeru-a-poloskak-elleni-vedekezes-ezek-a-trukkok-mukodnek

2020. szeptember 20., vasárnap

Ózon-szmog...

Az ózon az egyik legerősebb oxidáló és fertőtlenítő anyag, ami a vízben lévő mikroorganizmusoktól függően 600-3000-szer hatékonyabb fertőtlenítő hatású, mint a klór. Ha kapcsolatba kerül bármiféle mikroorganizmussal, mint például baktériumokkal, vírusokkal, penésszel, gombával, szagot okozó elemekkel, vagy oldott oxidálható ásványi anyagokkal, akkor egyszerűen megsemmisíti azt, vagy csapadék formájában oxidálja és ezáltal kiszűrhetővé teszi.

A szmog a környezetszennyezés miatt kialakuló füstköd (az angol smoke kifejezés). A földrajzi és időjárási körülményektől, valamint a levegőben található szennyezőanyagoktól függően kétféle füstködöt különböztetünk meg. Elnevezésük oxidáló/redukáló hatásuk, ill. első észlelési helyük alapján történik. A szmog kialakulását úgy hárítják, hogy különböző biztonsági óvintézkedéseket tesznek pl.: kötelező szűrőberendezés(katalizátor), vagy páros napokon páros számra végződő rendszámú autók közlekedhetnek.

Dreher Sörmúzeum,

Ismét megnyitja kapuit Kőbányán a megújult Dreher Sörmúzeum, amely az ország egyik legjelentősebb söripari szakgyűjteményével várja a látogatókat szeptember 23-tól. Az országban egyedülálló szakgyűjtemény digitális és interaktív tartalmakkal, valamint sörkóstolóval várja az érdeklődőket. A múzeum műtárgyai a söripar és a Dreher Sörgyárak egyedi történeti emlékei: műszaki és gyártási eszközök, makettek, zászlók, plakátok, fényképek, mozgófilmek, valamint képzőművészeti alkotások.  A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, amelyre a https://www.dreherzrt.hu/sorutazas/sormuzeum/ linken van lehetőség.

Anyakecsketartási támogatás

Megjelent az anyakecsketartás csekély összegű támogatásáról szóló 26/2014. (XI. 20.) FM rendelet szerinti átmeneti támogatás igénybevételéről szóló 92/2020. (IX. 16.) számú Kincstári Közlemény. A 26/2014. (XI. 20.) FM rendelet 6. § (3) bekezdése értelmében az átmeneti támogatás tekintetében anyakecske minden olyan, a kecskefajhoz tartozó nőivarú állat, amely legkésőbb 2020. március 19-én született, és amelyet a mezőgazdasági termelő 2021. március 19-éig birtokon tart. A Kincstár által rendszeresített igazolás minta innen tölthető le. A Kincstár 92/2020. (IX. 16.) számú közleménye itt, az intézkedéssel kapcsolatos további információk pedig a Kincstár honlapján érhető el.

GP blogjegyzék...

Családi nap a Vajdahunyadvárban

Játssz okosan - Családi nap a Vajdahunyadvárban

Mennyire ismered az idegenhonos növényeket és állatokat? Tudod, mi a különbség az élelmiszerek fogyaszthatósági és minőségmegőrzési ideje között? Vajon mire lehet következtetni a fák évgyűrűiből? Kalandozz velünk a zajtérképen! Rakd össze a saját élhető ökovárosodat! Komposztálj helyesen! Tanuld meg, hogyan előzheted meg az erdőtüzet. (F:Nébih)

2020. szeptember 19., szombat

Virághagyma vásár


Szőlészeti-borászati linkek

Infláció...

Nagyításhoz kattintson a képre

Az infláció avagy pénzromlás, hívták még pénzpuffasztásnak vagy pénzpuffadásnak is. A közgazdaságtanban az árszínvonal tartós emelkedése, a pénz vásárlóerejének romlása mellett. Eredetileg a forgalomban lévő papírpénz mennyiségének a fedezet nélküli emelésére, vagyis a pénzrontásra utal.  

Az infláció üteme alapján:

  1. Lassú (vagy kúszó) infláció évente csupán néhány százalék. A gazdaság számára az a kívánatos, ha az infláció mértéke a lassú infláció tartományába esik.
  2. Vágtató infláció nagyobb, mint néhány százalék, de a gazdaság az egyensúlyát megőrzi.
  3. Hiperinfláció pedig a gazdaság egyensúlyát felbillenti és csak kormányzati intézkedésekkel fordítható vissza. Több száz százalékos is lehet, már az árváltozás kezelhetetlenségét mutatja, amely már szétzilálja a gazdaságot.

 

Növényvédelmi felhívás 23.

Kedves Kertbarátnők, tisztelt Kertbarátok!  

2020. évi 23. felhívás
Lassan véget ér a növényvédelmi szezon. Azért még vannak feladataink! A dióburoklégy a talajban telel át, ezért folyamatosan szedjék össze a lehullott fekete termést és a fán se hagyjanak beteg szemeket (2019. évi 19. felhívás). Néhol permetezésért kiált a csonthéjasok blumeriellás lombhullása (17. felhívás) és elkezdték a beköltözést de még az ágyásokban, gyümölcsfákon is szívogatnak a poloskák (a 21. és a 2019. évi 18. felhívás). A csigák sem alszanak még téli álmot ( 20. felhívás). Már mindegyik károsítóról írtam, kérem lapozzanak vissza.
► A jó szeműek szabad szemmel is felfedezhetik a szőlőleveleken a lisztharmat apró sárga göbeit, melyek belsejében bújnak meg a tavaszi fertőzést indító ivaros spórák. A göbök idővel vastag falúvá és feketévé alakulnak. Ezek már kibírják a hideget és a növényvédő szereket is, így tud áttelelni a gomba. A göböcskék (kazmotécium a tudományos nevük) az őszi esőkkel lemosódnak a kordonkarra, támberendezésre, és tavasszal innen lövik ki az első fertőzést beindító spóráikat.
Betakarítás után, még lombhullás előtt, a szőlősgazdáknak még egyszer érdemes felvenni a permetezőgépet és elvégezni a kénes vagy még inkább a kénes-olajos lomblemosást, mellyel már tehát a jövő évi termést védik. Most még érzékenyek a kazmotéciumok, elpusztíthatjuk, szó szerint lemoshatjuk ezeket a gombképleteket. Ne feledjék, elsősorban a saját tőkénkről támad a lisztharmat, mindenki a saját lisztharmatáért felelős.
► Egyre nagyobb gondot okoznak a tárolási betegségek. Több permetszer is kapható melyekkel a szüret előtt „letisztíthatjuk” a gyümölcsök felületét. Ilyen pl. a Bellis (7 nap é.v.i.) és a Switch 62,5 WG (3 nap é.v.i.) Antagonista gombát tartalmaz a Blossom Protect „bioszer”. Bár 0 napos, de itt is be kell tartani az utasításokat.
► Szeptembertől hozzá lehet kezdeni a madarak etetőhöz szoktatásához. Csak ott kezdjenek hozzá a téli etetéshez, ahol folyamatosan pótolni tudják az elfogyasztott tápanyagot. Amennyiben egy fagyos éjszaka után üresen találják a megszokott etetőt a madarak, keresgélésbe kezdenek. Ha néhány órán belül nem találnak eleséget, akkor pl. a kis testű cinkék, ebbe belehalnak. Tájékozódjanak a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület www.mme.hu honlapjáról.
Mészáros Pál szekszárdi borász – szerintem a legjobb - már nem permetez rovarölővel, az ültetvényébe berepülő gyurgyalagok évről-évre kivadásszák a szőlőmolyokat. Hálából róluk nevezte el a szállodáját. Merops Hotel.
► Több díszfának, díszbokornak van olyan károsítója, amelyek a házikertek gyümölcsfáit is megtámadhatják. A baloldali fotón az almalisztharmat primer tüneteit láthatják virágzó díszalmán. Középen az őszibarackon, orgonán is súlyosan károsító eperfa-pajzstetű telepe fehérlik szivarfaágon, míg a harmadik képen a kaliforniai pajzstetű lázfoltjait és egyedeit fényképeztem japánbirs almáján. A legtöbb gyümölcsfánkon károsít.
Az ország legnevesebb faiskolásai és kutatói az idén is megszerkesztették az utcai fásításra javasolt fafajok, fafajták jegyzékét. A növényvédelmi csapat egy újabb oszloppal is kiegészítette a füzet táblázatát, mely a fenti kérdésben próbál segíteni. Szerintem érdemes átnézni a mielőtt egy díszfa megvásárlásában döntenének. Megtalálják a http://zsigogyorgy.hu/novenyvedelem/novenyvedelmi-irasok/ oldalon.
Budapest, 2020. szeptember 17. Jó kertészkedést kívánok: Zsigó György, www.magyarnovenyorvos.hu

2020. szeptember 18., péntek

Időszerű a rókaimmunizálás

Idén ősszel is sor kerül hazánkban a rókák veszettség elleni vakcinázására, amelyhez kapcsolódóan ezúttal is ebzárlat és legeltetési tilalom lép életbe az érintett térségekben. A csalétkek repülőgépes kihelyezése 2020. október 3-18. között zajlik majd a déli és keleti megyékben. A rendszeres rókavakcinázás eredményeképpen hazánkban évek óta nem fordult elő veszettség. A téma iránt érdeklődőknek érdemes felkeresniük a Nébih veszettséggel foglalkozó tematikus honlapját (www.veszettsegmentesites.hu), ami többek között a betegség tüneteiről, terjedésének módjáról és megelőzéséről nyújt széleskörű tájékoztatást. (F: Nébih)

NAKlap

Megjelent a NAKlap szeptemberi száma. Már elérhető az agrárkamara havi magazinja, a NAKlap VIII. évfolyam, 7. száma. A NAKlap lapozható formában ezen a linken keresztül érhető el.

2020. szeptember 17., csütörtök

Folytatódik az agrárcenzus

Folytatódik a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) mezőgazdasági összeírása, az Agrárcenzus 2020. Ennek során személyesen keresik fel a gazdákat az összeírók. A hazai mezőgazdasági termelés aktuális helyzetét, strukturális jellemzőit felmérő, teljes körű, országos felvételből nyert adatok a következő évek döntéseit, forrásfelhasználását alapjaiban befolyásolják, ezért a pontos válaszadás a mezőgazdaságban dolgozók kiemelt érdeke. A felmérés első szakasza – amelyben online lehetett kitölteni a kérdőívet – június 5. és 30. között volt. A mostani, második szakaszban az összeírók szeptember 19. és november 22. között keresik fel a gazdákat. További információ az Agrárcenzus 2020 mezőgazdasági összeírásról a következő linken érhető el: www.ksh.hu/agrarcenzusok_agrarium_2020

Mintagazdaságok:

Megjelent a Mintagazdaságok kijelöléséről szóló 1585/2020 (IX.11) Kormányhatározat, mely az alábbi mezőgazdasági termelőszervezeteket jelöli ki mintagazdaságként:

  • Bólyi Zrt.;
  • Dalmandi Zrt.
  • Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt
  • Szomor Biogazdaságot alkotó alábbi vállalkozások: Szomor Dezső egyéni vállalkozó; Kiskunsági Természetvédelmi nonprofit Zrt.; Szomor-Apaj Kft.; Szomor-Bösztör Kft., Miklay Kft.
  • Szerencsi Zrt.

 

Pluszosok Egyeteme

Pluszosok Egyeteme címmel online szabadegyetemet indít hétfőn a Pécsi Tudományegyetem (PTE) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény az MTI-t.A "Nemcsak a húszéveseké a világ!" mottóval meghirdetett, időszerű témákról szóló, a szépkorúság kérdéseit is érintő előadásokat hétfőnként délután öt órától lehet követni az interneten, az eseményeken előzetes regisztrációval lehet részt venni. Az első, szeptember 21-ei előadásra már lehet jelentkezni a pluszosegyetem@pte.hu címen. További információk az eseménysorozat Facebook-oldalán olvashatók.

2020. szeptember 16., szerda

Földkaució 3.

2020. szeptember 21-én indul a földértékesítési program harmadik üteme. Az Agrárminisztérium célja továbbra is az osztatlan közös földtulajdon felszámolása. A több mint 6300 db ingatlanra bárki tehet vételi ajánlatot elektronikus úton, egészen október 21-ig. Az értékesítésre meghirdetett földek listája az nfk.gov.hu oldal mellett a kormany.hu oldalon is elérhető lesz, valamint az érintett települések önkormányzatainak honlapján is közzéteszik.

2020. szeptember 15., kedd

Halfogyasztás...

A halhús egyike a legegészségesebb tápanyagforrásoknak, biológiailag értékes, könnyen emészthető, telítetlen zsírsavtartalmának köszönhetően természetes védelmet jelent a szív és érrendszeri megbetegedések ellen. Fogyasztása az egészséges táplálkozás egyre népszerűbbé válásával párhuzamosan növekszik. 

A magyarok az elmúlt évtizedben évről-évre egy kicsivel több halat esznek, de a növekedés mértéke rohamtempónak semmiképpen sem nevezhető. A KSH adatai szerint elértük a fejenkénti éves 6,18 kilogrammos halfogyasztást. (Ebből friss/hűtött: 2,27 kg, fagyasztott: 2,27 kg, tartósított/konzerv: 1,8 kg.) Ezzel messze elmaradunk az európai uniós évi fejenkénti 20 kilogrammos átlagtól. Izlandon az egy főre jutó évi halfogyasztás 92, Japánban 71, míg Norvégiában 69 kg, de a jelentős halászattal nem rendelkező Ausztriában is ötször több halat esznek, mint Magyarországon.

Legelterjedtebb hal nálunk a ponty, a népszerűségi lista élén viszont a tőkehal, ill. a filé és a lazac áll. A ponty gyakori fogyasztásától főleg a kemény és szúrós csontok riasztanak el, melyek miatt a húst nagyon figyelmesen és óvatosan kell enni, nehogy megakadjon torkunkon. Ráadásul a húsa sokszor átveszi az iszap illatát, melytől a halak akkor szabadulnak meg, amikor kifogják őket a halastóból és áttelepítik őket egy tiszta hideg vizű haltárolóba. A ponty itt minden ételmaradéktól megszabadul és veszít súlyából, ennek következtében a húsa szilárdabb lesz és kevésbé zsíros, mellékízek nélkül. A csukában is sok csont található. Húsa viszont annyira ízletes, hogy megéri a fáradságos és óvatos evést. 

A tengeri halak fajtáit tekintve széles választék áll a fogyasztó rendelkezésére. Ezek a lazac, tonhal, szardínia, makréla, tőkehal és a hekk. Lazacok közül a legelterjedtebb a közönséges lazac, király lazac, púpos lazac, kékhátú lazac.

A halhús laza szövetszerkezetű, könnyen emészthető. Tápanyag-összetétele több tényezőtől is függ, pl. a hal fajtájától, korától, ívási ciklusától, táplálkozásától. Általánosan elmondható, hogy a melegvérű állatok húsához hasonlóan a halak fehérjetartalma is 20g/100g körüli, zsírtartalmuk azonban változó. A zsírtartalom, a halhús színe, valamint az élőhely alapján megkülönböztetünk zsíros, barna húsú tengeri halakat (pl. makréla, hering, tonhal, lazac), sovány, fehér húsú tengeri halakat (pl. tőkehal, heck, lepényhal), zsíros, barna húsú édesvízi halakat (pl. ponty, harcsa, angolna), sovány, fehér húsú édesvízi halakat (pl. fehér busa, süllő, pisztráng, amur).

2020. szeptember 14., hétfő

Nébih ellenőrzések tapasztalatai

Lezárult az idei nyár szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés. A július 1-jétől augusztus 20-ig tartó országos akció során az élelmiszerlánc-biztonsági szakemberek több mint 4500 létesítményt és 15.000 hazai és külföldi élelmiszertételt vizsgáltak. Az egységek ellenőrzésekor 163 alkalommal figyelmeztetést, 348 esetben, összesen 22.120.622 Ft értékben bírságot szabtak ki az ellenőrök, 85 vállalkozásnak pedig a tevékenységét is felfüggesztették. Az ellenőrzött élelmiszertételek 5,3%-át, 12,5 tonna élelmiszert kellett kivonni a forgalomból. https://portal.nebih.gov.hu/-/osszegezte-a-nyari-szezonalis-ellenorzes-tapasztalatait-a-nebih

Tejfogyasztás...

Nagyításhoz kattintson a képre
A szarvasmarha, juh, kecske, bivaly, szamár, ló és teve teje emberi fogyasztásra alkalmas. A tej hőkezelés nélkül, ún. nyerstejként (folyadék formájában) is fogyasztható, de hőkezelve, vagy hőkezelés nélkül számos tejtermék alapanyaga, mint pl. savanyú tejtermékek (joghurt, tejföl, kefir, probiotikus termékek), sajtfélék (túrófélék, oltós alvasztású sajtok, mint pl. a trappista, vegyes alvasztású sajtok (pl. a krémfehérsajt), vaj. Tej fogyasztása nem ajánlott laktózérzékenység, tejallergia, fenilketonuria stb. esetén. A laktózérzékenység vagy laktózintolerancia a laktóz, egy a tejben és a tejtermékekben megtalálható cukorféle lebontásának a képtelensége. Ennek oka a lebontáshoz szükséges laktáz enzim hiánya vagy alacsony szintje. Becslések szerint világszerte a felnőtt népesség 75%-a nem képes teljes egészében lebontani a tejcukrot. 1 liter tehéntej tápértéke 620 kalória. Átlagos összetétele: 87,9% víz és 12,1% szárazanyag. A világgazdaságban évente 609 millió tonna tejterméket állítanak elő, amiből 80% tehéntej alapú. A legnagyobb tejtermelők: Amerikai Egyesült Államok, India, Oroszország. Az Európai Unióban 120 millió tonna tejet termelnek évente.
A tejet fehérjében, zsírban és szénhidrátban is gazdag tápláléknak kell tekintenünk. Mivel egyáltalán nem mindegy, hogy azonos étkezés alkalmával mit fogyasztunk a tej mellett, tekintettel kell lennünk egyéb ételféleségekkel fennálló összeférhetetlenségére. Vagyis tejjel sem magas fehérje-, sem magas szénhidráttartalmú táplálékot nem tanácsos egyszerre fogyasztani. Részben a hiányos emésztés, részben a kóros erjedés elkerülése érdekében.
Az alpesi tejek és tejtermékek azért értékesebbek és ízletesebbek, mert azokban a hegyi legelők gazdag vegetációja is érezteti hatását. Nálunk ismeretlen a hazai készítésű „nyári vaj”, mely karotinban (A-vitamin provitaminja), íz- és színanyagokban sokkal gazdagabb, sárga színű vaj.
Talán kevésbé köztudott, hogy a tej minőségét a fajta mellett a tartási és takarmányozási körülmények határozzák meg. Az ideális a legelőre alapozott tehéntartás. Ez azt jelenti, hogy a legeltetési időszakban, tavasztól őszig az állatok a nap nagy részét a legelőn töltik, a legelő változatos flórája adja táplálékukat. A zöld fű mellett gabonamagvakból, szójából, korpából álló abrakkeverék jelenti a takarmányozást.
Az Országos Élelmezési és Táplálkozástudományi Intézet ajánlása szerint napi kb. fél liter tejet vagy ezzel egyenértékű tejterméket érdemes fogyasztani, ugyanis a tej az egyik legjobb kalciumforrás, segít az egészséges fogak és csontok felépítésében és a csontritkulás elkerülésében, ráadásul egyszerre és optimális arányban található benne fehérje, D-vitamin, foszfor, tejzsír és tejcukor, amik segítik a Kalcium megfelelő felszívódását.