Oldalak

2020. szeptember 10., csütörtök

Legyél madárbarát...

A madarak száma az utóbbi években csökkent, különösen igaz ez az 1990-es évekre, amikor is hazánkban (és egész Európában) drasztikus volt a madarak eltűnése. A csökkenő tendenciák főleg az agrártájhoz kötődő madarakat érintik, ezek olyan fajok, melyek a mezőgazdasági területeket választották táplálkozó vagy fészkelőhelyükül.
Míg télen az etetéssel, nyáron az itatók kihelyezésével érhető el, hogy minél többször láss énekesmadarat a kertedben. A veszély elkerülése érdekében itt is vigyázni kell: az itató mindenképp lábakon álljon, legalább egy méter magasságban. Emellett lehetőleg nyílt, szabad területre tedd, ami közelében nincs semmilyen ág vagy egyéb kiemelkedés “ugrástávolságra”. Mivel a madarak szeretnek fürdőzni is és nem csak inni, jó eséllyel hamar kipancsolják az itató vizét, de a természetes párolgás is jelentős, főleg a nyár folyamán. Vagyis, ha itatót tervezel a kertbe, számolj vele, hogy sűrűn kell majd töltögetned.
Elegendő már egy-két madárodú, egy itatónak használt virágalátét, télen pedig egy kis etető a kertbe, az óvoda- és iskolaudvarba, ablakba, és máris élvezhetjük tollas barátaink közelségét. Ha pedig már ott vannak, a pedagógusokat és a szülőket a nevelésben, a gyerekeket és felnőtteket a kikapcsolódásban, a gazdálkodókat és a kiskert tulajdonosokat a kártevők távol tartásában segítik a madarak.
A madarak számára az ősz és a tél a költést követő nyugalmi időszak. Számos madarunk elvonul, más fajok viszont itthon maradnak, vagy hozzánk érkeznek telelni. Ilyenkor a legfontosabb feladatunk a hó és tartós hideg megérkezésével az etetés megkezdése, és az egész éves itatás folytatása. Ekkor érdemes kitakarítani és felújítani a régi, illetve kihelyezni az új odúkat. A természetes és mesterséges odúk nem csak a költési időszakban fontosak a madarak életében, ősszel és télen sok faj éjszakázásra használja ezeket.
Lehet-e élni madarak közelsége nélkül? Természetesen lehet, de sokan úgy gondoljuk, hogy velük együtt jobb. Szerencsére sok madárfaj követ bennünket még a nagyvárosok központjába is, egy kiskert pedig valóságos városi vadonná alakítható.

Nincsenek megjegyzések: