Oldalak

2021. október 20., szerda

Fagykárok megelőzése

Magyarország kormányának elkötelezett célja, hogy a "Megújuló vidék, megújuló agrárium" program keretében megerősítse a vidéki térségek gazdaságát, a program legújabb állomásaként megjelent a Tavaszi fagykár megelőzésére szolgáló beruházások támogatása elnevezésű pályázati kiírás - jelentette be Nagy István agrárminiszter szerdán a tárca tájékoztatása szerint.

    A kiírás célja a tavaszi fagykár elleni védekezés támogatása, a tavaszi fagykárból adódó termelési kockázatok csökkentése, illetve kiküszöbölése a gyümölcstermelésben. Csak az idén közel 30 ezer hektár mezőgazdasági területről jelentettek tavaszi fagykárt, ami óriási termeléskiesést és bevételcsökkenést jelent a gazdálkodók számára, ez ellen fel kell lépni minden eszközzel - hangsúlyozták a közleményben.
    A miniszter kiemelte: a felhívás révén támogatni kívánják a tavaszi fagykár megelőzését szolgáló eszközöket, berendezéseket és technológiát, például a rögzített vagy mobil légkeverő berendezés, az autonóm hőtermelő berendezés vagy a vontatott hőtermelő gép beszerzését és telepítését. A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 5 milliárd forint.
    Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege maximum 100 millió forint, míg a támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 80 százaléka lehet - hangsúlyozta Nagy István.
    A támogatási kérelmek benyújtására november 17-től lesz lehetőség.
    A felhívás részletei a www.palyazat.gov.hu oldalon ismerhetők meg - hívta fel a figyelmet közleményében az Agrárminisztérium.(F:mti)

Nincsenek megjegyzések: