Oldalak

2023. július 7., péntek

Georgikon Majormúzeum

A fogatoltjármű- gyűjteményt bemutató látványtár nyílt pénteken a keszthelyi Georgikon Majormúzeumban. A kiállítóterekben harminckét szekeret, illetve kocsit, valamint tizenkét szánt láthatnak az érdeklődők.

    A gyűjteményt most láthatja először a közönség. A paraszti világban használt járműveket korábban az egykori Georgikon Tanintézet juhhodály épületegyüttesében kialakított raktárakban őrizték - mondta el az MTI-nek Kőrösi Andrea, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum általános főigazgató-helyettese.
    A látványtárban számos érdekes jármű kapott helyet, köztük a kordé, másnéven taliga, amely 100-150 évvel ezelőtt terjedt el. A kétkerekű szekeret egy számadó használta, aki az édesapjától örökölte a praktikus szállítóeszközt.
    A két hegyiszekeret a fékrendszere teszi különlegessé. Az ülés mellett elhelyezett vastekerőt lánccal kapcsolták össze a hátsó fékkel - azaz egy keresztfával. A szekérvezető így viszonylag könnyen, a kar tekerésével le tudta lassítani a járművet - említette érdekességként Kőrösi Andrea.
    A rácsos oldalú, négyméteres szekereken szénát, a deszkás oldalúval pedig terményt szállítottak. A szép megmunkálású, vasalatos kocsik magyar mintára készültek, külföldön többnyire a sima bádogozást alkalmazták - jegyezte meg a főigazgató-helyettes.
    A szekerek, kocsik és szánok történetéről részletes leírás olvasható a járművek mellett elhelyezett táblákon.
    A látogatók előtt a présgyűjteményt is megnyitották - fűzte hozzá Rajnai Virág Éva, a keszthelyi kiállítóhely vezetője. (f:mti)

Nincsenek megjegyzések: