Oldalak

2024. április 16., kedd

Hungarikum-pályázatok


Az idén 445 millió forint értékben hirdet hungarikum-pályázatokat az agrártárca, a felhívások célja az identitás megerősítése - mondta V. Németh Zsolt magyar életmód és nemzeti értékeink védelméért felelős miniszterelnöki biztos hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten.   "A forrás célja, hogy támogassuk a hungarikumok és nemzeti értékek gyűjtését, népszerűsítését, megismertetését, megőrzését, gondozását" - magyarázta, kiemelve: hazai és külhoni pályázók egyaránt jelentkezhetnek a felhívásokra.V. Németh Zsolt közlése szerint három célterületre pályázhatnak a jogosultak. Az első keretösszege 300 millió forint, ebben elektronikus és nyomtatott kiadványok, fényképsorozatok, filmek készítésére, új honlap létrehozására, meglévő honlap fenntartására és fejlesztésére, rendezvények megvalósítására nyerhető el támogatás. Hozzátette: idén is lehet pályázni a településre jellemző jelképek megjelenítésére.

    A rendezvények közül előnyben részesülnek azok, amelyek középpontjában az értéktárban szereplő hagyományok, népszokások állnak ( regölés, farsang, pünkösdi királyválasztás). Erre 1 és 4 millió forint közötti összeg nyerhető el.
    A második célterületen 130 millió forint áll rendelkezésre, pályázónként egy- és hárommillió forint közötti támogatás nyerhető felső tagozatos és középiskolás diákoknak szóló vetélkedők szervezésére "az identitástudatuk megerősítése és a hagyományőrzés ápolása érdekében" - ismertette a politikus. Hozzátette: ugyanezen a célterületen az Agrárminisztérium által létrehozott értéknyilvántartó felületen a vármegyei, illetve külhoni nemzetrész értéktárában található nemzeti értékek adatainak, dokumentumainak feltöltésére, valamint a települési, tájegységi értéktárakban található nemzeti értékek adatai, dokumentumai feltöltésének vármegyei, külhoni nemzetrész szintű koordinációs tevékenységére 200 ezertől 2 millió forintig terjedő összeget nyerhetnek el az önkormányzatok és a külhoni nemzetrész értéktárat működtető szervezetek.
    A pályázat harmadik pilléreként ismét meghirdetik a "Hagyomány a divatban - viselet másként" elnevezésű felhívást is - mondta V. Németh Zsolt. Közlése szerint olyan, ma is hordható viseletek megalkotását támogatják, amelyek díszítésben, formavilágban, anyaghasználatban vagy technikában megidézik az ősi viseletet. "A cél, hogy a Kárpát-medence viseleti kultúráját megújítsuk" - fogalmazott a miniszterelnöki biztos, hozzátéve: erre a területre 15 millió forintos támogatás jut.
    V. Németh Zsolt elmondta azt is, hogy az érdeklődők mindhárom célterületnél április 16-án déltől regisztrálhatnak a pályázati felületen, a jelentkezések véglegesítésére pedig május 6-án reggel 8 órától nyílik lehetőség.(F:MTI)

Nincsenek megjegyzések: