Oldalak

2025. április 15., kedd

Pályázat civil szervezetek számára

 

Az Agrárminisztérium idén is támogatást nyújt az agrárágazatban működő civil szervezetek számára, hogy 2025-ben megvalósíthassák szakmai programjaikat. A kiemelt cél, hogy a támogatott projektek illeszkedjenek a minisztérium stratégiai célkitűzéseihez is.

A pályázatot a tárca Parlamenti és Társadalmi Kapcsolatok Főosztálya írta ki, összesen 70 millió forintos keretösszeggel. Egy pályázó 1 és 4 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatást nyerhet el. A támogatás elnyeréséhez nem szükséges önerőt biztosítani.

A pályázatok 2025. április 14. és május 13. között nyújthatók be. A pályázati felhívás szövegét és annak kötelezően kitöltendő mellékleteit, valamint a pályázati eljárás során végig kötelezően figyelembe veendő beszámoló tájékoztatót itt érhetik el.

Fontos tudni, hogy hiánypótlásra nincs lehetőség, ezért a pályázat beadása előtt célszerű a dokumentációt alaposan átvizsgálni. A pályázat elfogadásának egyik alapfeltétele, hogy minden szükséges melléklet hiánytalanul, megfelelő formátumban kerüljön benyújtásra.

Forrás: AM

Nincsenek megjegyzések: