A segítő családtag intézményének megalkotásával a jogalkotó szándéka
arra irányult, hogy kisebb vállalkozások számára lehetőséget teremtsen
arra, hogy mindennapi tevékenységük során alkalmi jelleggel munkaerőként
vonhassák be a családtagjaikat. Ilyen esetekben a kisvállalkozások
számára a legkézenfekvőbb az, hogy a vállalkozó családtagja segít be, és
ésszerű elvárás az, hogy az ilyen jellegű, családtag által történő
munkavégzés ne teremtsen automatikusan biztosítási jogviszonyt annak
minden velejáró kötelezettségével együtt, mint ahogyan ez a vállalkozó
által foglalkoztatott más személyek esetében törvényszerű.
A családtagok (közeli hozzátartozók) egyébként is rendelkezhetnek más
jogviszony keretében biztosítással, következésképpen az ilyen jellegű
alkalmi munkavégzés kisegítő célzattal történik, nem pedig valamely
tartós jogviszony létrehozása szándékával.
Szükséges ugyanakkor a segítő családtag jogintézményének pontos
meghatározása, melyben megjelölésre kerül egyrészt azon adózóknak a
köre, akik segítő családtagot alkalmazhatnak, másrészt pedig azon
személyek kategóriája, akiket segítő családtagként foglalkoztatni lehet.
További fontos eleme a jogi háttérszabályozásnak az is, hogy csupán
bizonyos összeghatárig terjedő díjazás mellett ne teremtsen a segítő
családtag munkavégzése biztosítási jogviszonyt. A jogszabály nem
maximálja a ledolgozható munkaidőt e kategóriában. A munkaidőt tekintve
gyakorlatilag bármennyit dolgozhat a segítő családtag, ha a díjazása nem
éri el a mindenkori minimálbér 30%-át, a munkavégzés nem teremt
biztosítási jogviszonyt. A rendelkezés megadja ezzel a lehetőséget a
vállalkozónak és segítő családtagjának, hogy maguk döntsék el, a
munkavégzés kívül maradjon-e a társadalombiztosítás rendszerén, avagy
sem.
A Tbj. 4. § (g) pontja alapján „segítő családtag az egyéni
vállalkozónak, az egyéni cég és a jogi személyiséggel nem rendelkező
gazdasági társaság tagjának közeli hozzátartozója, aki a vállalkozásban
személyesen és díjazás ellenében – nem munkaviszony keretében – munkát
végez, kivéve a saját jogú nyugdíjast és az özvegyi nyugdíjban részesülő
olyan személyt, aki a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt
betöltötte.”
Nem lehet tehát segítő családtagként foglalkoztatni a Ptk. 685. § b)
pontjában taxatíve felsorolt közeli hozzátartozókon – házastárs,
bejegyzett élettárs, egyeneságbeli rokon, örökbefogadott, mostoha- és
neveltgyermek, örökbefogadó-, mostoha- és nevelőszülő, valamint a
testvér személyi körön – kívül eső hozzátartozókat, és nem lehet segítő
családtagja a jogi személyiségű kft-nek és rt-nek. Segítő családtag
kizárólag a vonatkozó külön törvény szerinti bejegyzett (azonos nemű)
élettárs lehet, a hagyományos élettárs nem, mivel az utóbbi nincsen
benne a Ptk. szerinti közeli hozzátartozói körben, mint ahogyan nem
lehet tehát segítő családtag az egyeneságbeli rokon házastársa,
bejegyzett élettársa, a jegyes, a házastársnak, bejegyzett élettársnak
az egyeneságbeli rokona és testvére, valamint a testvér házastársa,
bejegyzett élettársa sem.
Ami a segítő családtag jövedelmének az adózását/adóztatását illeti, ezt a
kérdést egyértelműen eldönti a biztosítottá válás. Ha a segítő
családtag jövedelme eléri a mindenkori minimálbér 30%-át, akkor a
közterhek az általános szabályok szerint alakulnak mind a személyi
jövedelemadó (adóelőleg), mind pedig a levonandó és a foglalkoztató
által fizetendő járulékok szempontjából. Ha viszont a segítő családtag
által megszerzett jövedelem nem éri el a minimálbér 30%-át (tehát nem
válik biztosítottá a segítő családtag), akkor az ilyen juttatás nem
önálló tevékenységből származó jövedelem lesz.
A gyakorlatban ritkábban felvetődő kérdés végezetül az, hogy maga az
alkalmazott a munkájának ellátása során igénybe veheti-e segítségképpen a
saját családtagját. A válasz természetesen az, hogy nem veheti igénybe,
mivel kizárólag a vállalkozó közeli hozzátartozója az, akit segítő
családtagként foglalkoztatni lehet.
Forrás: NAV Dél-alföldi Regionális Adófőigazgatósága
www.apeh.hu
