Szőlő vagy Rózsa?

Anyai nagyapám szőlő típusú ember volt, szerette a társaságot, a nyár végi alkonyokat és a bort. A Somló tövében élt, szerette megjárni a vén hegyet, és egy-egy ismerőssel leülve megvárni, amíg a tájon körös körül csak a végtelen csend honolt. Kertjükben a fő helyre néhány szőlőtőkét akart ültetni.
Nagyanyám más volt. Bábaasszonyként dolgozott, aki a fájdalom és halál ellen óvta a reá

bízott embereket. Tudta, hogy az elmúlást csak késleltetni lehet, a fiatalság és a tündöklés nem tart örökké. Talán éppen ezért szerette a rózsákat, melyek egyszerre nyílnak, és szúrnak – pontosan mutatva, hogy botor, ki a szépséget meg akarja ragadni, és örökre megtartani. A hosszú téli hónapok után felsóhajtó természet, a kiderülő nap mind-mind a boldogságot, a szenvedés végét jelentették neki, és alig várta, hogy a növények virágba boruljanak. Kertjük fő helyére rózsát akart ültetni.

Szőlő és Rózsa – két teljesen külön jellem. Mindkettő mámor. Az egyik az egész évi elvégzett munkák utáni csendes elmélyülést, az alkonyi tücsökzenében vagy épp bordalban való beteljesülést éli, aki ki nem állhatja a haszontalant, az üres szépséget, az íztelen látványt. A másik mennyivel szabadabb, sőt, talán gazdagabb, aki tavasszal megrészegül a rezgő füvek közt, aki olykor meg mer állni és kacagva csodálja a felhőket, és mélyen magába szippant minden látványt és illatot, aki tud akkor örülni a pillanatnak, amikor az tart, és nincsen gondja raktárra.

Örökös harc volt az életük – túl szegények voltak ahhoz, hogy külön éljenek, de túl büszkék, hogy egymással. Annyira nem fértek meg egymás mellett, hogy a kicsi családi házukat is kettéosztották, és a gyerekeket használták küldöncnek. Békülés nélkül haltak meg.

Lányaik sorsa azonban érdekes fordulatot vett.

30 évvel azután, hogy elkerültek otthonról, és családjukkal 10-20 évig laktak tömbházban, mindkettőjük városi családi házban él. Idősebb leányuk sokat kirándul a természetben, és szereti a nyár végi naplementéket. Sokszor elüldögél teraszukon, a szőlőlugas alatt.

A fiatalabb, kórházi asszisztens kertjében egymás mellett sorakoznak a rózsák, és minden tavasszal tenyérnyi virágaikkal illatoznak a harmattól nedvesen.

Bár soha nem volt akaratlagos, mégis mindketten szüleik álmát álmodják tovább. De ők már valamit másképp csinálnak. Ők már nem veszekszenek.

- Barna Ákos -

http://www.facebook.com/pages/Akli-MajorPiac/189802897770583